Lélegzetelállító a szélturbinák fejlődése.

Megújuló energia terén a napelemről cikkeznek leggyakrabban a lapok, ugyanakkor a szélről se feledkezzünk meg, mert a fejlődés ezen a téren is káprázatos. Erről osztott meg egy pazar infografikát a napokban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA).

Mekkora a világ legnagyobb szélerőműve? – teszi fel a kérdést az IEA röpdolgozata, majd a léptékek érzékeltetése végett visszavisz bennünket a kezdetekhez. Az első tengeri szélerőmű-parkot 1991-ben telepítették a dániai Vindeby-ben. A farm 11 darab, egyenként 0,45 MW kapacitású szélturbinából állt.

Harminc évvel később a legnagyobb szélerőmű továbbra is az Északi-tengeren marad, de már a brit partokon: a tervezett kapacitása 3,6 GW, vagyis a dán elődjének a 720-szorosa; a farm több száz Haliade-X szélturbinából áll majd, melyek mindegyike közel háromszor annyit termelhet, mint a teljes farm Vindeby-ben – méretre pedig sokkal nagyobb, mint a híres London Eye, a brit főváros híres óriáskereke a Temze partján.

Ha kapacitásban nézzük, még elképesztőbbek a számok: egy Haliade-X turbina egyetlen fordulattal megtermeli egy átlagos brit háztartás kétnapi áram-szükségletét; egyetlen lapát hossza 107 méter, a teljes termelési felület pedig 38 ezer m2, azaz több mint a háromszorosa a legnagyobb szabványos (120x90 méteres) focipályának. 

Ezek után kíváncsian várjuk, mi lesz a következő mérföldkő. 

Borítókép: Mary Ray / Unsplash




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Rekordot döntött a globálisan előállított megújuló áram mennyisége

Rekordot döntött a globálisan előállított megújuló áram mennyisége

De így is csak az össztermelés tíz százalékát teszi ki.

Már nyomtatnak is szélturbinát

Már nyomtatnak is szélturbinát

Sokkal hatékonyabbá válnak így a szélerőművek.

Rekordméretű szélturbinát építhet a Siemens Gamesa

Rekordméretű szélturbinát építhet a Siemens Gamesa

Az alapkapacitás 18 ezer átlagos európai háztartás energiaigényét képes fedezni.

Hirdetés