Kazsik Marcell tervezőgrafikussal beszélgettünk.
„Az önkifejezés lehetőségei a kultúraipari profitérdekeknek felelnek meg, a tárgyaink mögül pedig kiüresedett a tartalom. (...) Nem véletlen tehát, hogy a tartalmat a vizualitás próbálja meg kipótolni. Ekkora információáradatban egyébként is nehezen értelmezhető a mögöttes intellektus, így inkább egyszerűbb jelentéshordozókon keresztül értelmezzük a körülöttünk lévő világot” – mondja Kazsik Marcell tervezőgrafikus, akivel a grafika napjainkban betöltött szerepéről és jelentőségéről is beszélgetünk amellett, hogy építészeti kötődésű munkáiról is kérdezzük, így például a 17. Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának arculatáról.
A portfóliódban több olyan munkát találni, amely képzőművészeti, építészeti, oktatási projekthez kapcsolódik. Ebből arra következtetek, hogy fontos számodra, hogy a projektek, amelyekben részt veszel, értéket teremtsenek, akár a társadalmi felelősségvállalás jelentősége is megjelenjen. Miből ered ezen irányú beállítottságod?
Az első megrendeléseim a kulturális szférából érkeztek, és ez a fókusz továbbra is részét képezi a portfóliómnak. A Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán diplomáztam, ahol különböző kép- és művészetelméleti tárgyakat hallgattam – alapvetően innen az érdeklődés. A hozzám beérkező megrendelések jelentős része speciális minőséget és értéket képvisel a kiállításoktól, a teoretikus szövegeken át a különlegesen elkészített gasztronómiai termékekig, így mindig van lehetőségem a puszta vizualitáson túl intellektuálisan is új dolgokat felfedezni.
A fogyasztói piacot kiszolgáló termékek grafikai munkáihoz képest mennyiben jelentenek más szellemi kihívást az imént említett projektek?
A különbség csak az alapanyagban mutatkozik meg és a feladatok milyenségében. A végeredmény a fogyasztás logikája, játékszabályai mentén valósul meg – helytelen több jelentőséget tulajdonítani neki, mint amennyivel valójában rendelkezik. Például egy kiállítást hirdető anyagnál is inkább a jó marketing a fontos és csak azután következhet a tartalom, ha a látogató is szeretné befogadni, amit bent a térben kap.
Ha már a kiállításokat említed: hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt két vizuális terület, a kiállított műtárgyak és a grafikai megjelenés között? A grafikus munkája miként támogathat egy amúgy is vizuális projektet?
Az első számú szempont mindig az, hogy ne nyomjuk el a kiállított tárgyakat, képeket. Viszont ez a fizikai terekben ritkán is fordul elő (financiálisan is megterhelő lenne az intézményeknek egy ilyen hozzáállás).
Ilyen esetben mennyiben kell más dimenzióban gondolkodni, szemben egy fogyasztásra szánt termék arculatának megtervezésével?
Hasonló a feladat, mint mondjuk egy könyvborítónál vagy boros címkénél: felkelteni az érdeklődést a fogyasztóban. Viszont ami egy kiállításnál vagy eseménynél nagyon speciális jelenség, hogy a grafikák extrán rövid életűek, temporális felhasználásra készülnek. A befogadó csak pár másodpercet fordít a munkádra és az is legtöbbször az online térben kerül megtekintésre (tehát átgörget rajta). Ezek a múlékony, sokszor fizikálisan is eldobható grafikák, például a brosúrák, ugyanolyan energiabefektetést igényelnek, mint egy másik komplex tervezési feladat.
Érdekes különbség továbbá az is, hogy ugyan rendszerben kell elkészíteni az anyagokat (általában szövegesen és a térhez vagy kiadványhoz kapcsolódóan), viszont itt minimális eszközzel dolgozunk és nagyobb a szakadék a „kulcsvizuál” és a kiállító térbe integrált anyagok között. Ahány projekt, annyi féle kreatív utat lehet bejárni. Ez már a kurátorok, esetleg a művészek szándékaitól függ.
Az egyik nagylélegzetű építészeti témájú projekt, melyben részt vettél, a 17. Velencei Építészeti Biennále Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című Magyar Pavilon arculatának megtervezése. A pavilon a régió 12 építészirodájának bevonásával gondolkodtatja el a látogatót az építészeti örökség értékéről és védelméről, fókuszba helyezve a modernizmus építészetét. Hogyan nyúltál egy ilyen komplex témát feldolgozó projekthez grafikusként?
A kurátorokkal együtt kellett megtalálnunk azt az egyszerű vizuális gesztust, amely könnyen alkalmazható a legtöbb felületen, és képviselni tudja azokat az értékeket, amelyeket a kiállítás célul tűzött ki. Így jutottunk el a narancs-kék komplementer párig, melynek folyamatos pozícióváltása egyszerre volt képes kifejezni a múlt és jelen, a nyugat és kelet ellentétes szimbolikus határait. A kiállítás eleve kettészelte a Magyar Pavilon centrális terét: az egyik térrészben archív, míg a másik térrészben fiatal építészek és építészirodák reflexiói voltak láthatóak; így adta magát az ötlet, hogy ezt a gesztust felhasználjuk a grafikai kommunikációban is.
  |
Izgalmas a katalógus felépítése is. Mi volt a koncepció?
A kiállítás szellemiségében a kiadványt is úgy alakítottuk ki, hogy középen megfeleztük azt: 0-90. oldalig archív anyagok, míg 90-0. oldalig fiatal építészek reflexiói kerültek a katalógusba, tehát tükör szimmetrikusan építkeztünk és duplán számoztunk: középen találkozik a két darab 90. oldal, egymás mellett. A szöveghasábok és a képek is tükrözöttek: bárhol kinyitjuk a könyvet, a vele megegyező oldalon megtaláljuk annak tükrözött párját is. Ez a kis gesztus szándékaink szerint visszacsempészi és elmélyíti a kiállítás koncepcióját.
Az építészet is vizuális műfaj, így elképzelésem szerint az építészekkel zajló közös munkát meghatározhatja az ő aktív viszonyuk a vizualitáshoz. Ez valóban így van?
Szerintem mind építészből, mind grafikusból többféle gondolkodásmódú szakember van. Sok részigazságot lehetne felsorolni, ami nem lehet igaz mindenkire pont emiatt a sokszínűség miatt. Úgy gondolom, hogy ha teret enged két külön területről érkező tervező egymás munkájának, akkor abból születhetnek különleges dolgok, viszont ehhez kellő alázat, nyitottság és türelem kell mindkét fél részéről. Szakmáktól és tematikáktól függetlenül én erre törekszem a munkám során minden ügyféllel.
Napjainkban kiemelten nagy szerepet kap a vizualitás. Olykor talán fel is borul a tartalom és forma viszonya. Hogy látod ezt az ellentétet?
Kultúrafogyasztásunk folyamatosan formálódik és ezeknek az ingereknek a túlfogyasztása jelenti ma a normát. Minden fogyasztói cikké változott (még az érzéseink is), az önkifejezés lehetőségei a kultúraipari profitérdekeknek felelnek meg, a tárgyaink mögül pedig kiüresedett a tartalom. Gyakorlatilag bármivel, amit kulturálisan elfogyasztunk, képesek vagyunk saját magunkat vagy világnézetünket kifejezni (melyet alkotójuk lehet nem is arra szánt). Nem véletlen tehát, hogy a tartalmat a vizualitás próbálja meg kipótolni. Ekkora információáradatban egyébként is nehezen értelmezhető a mögöttes intellektus, így inkább egyszerűbb jelentéshordozókon keresztül értelmezzük a körülöttünk lévő világot.
Ebben az esetben meglátásod szerint mi a grafika valódi szerepe? Mindez hogy fér össze azzal, amit amúgy sugallsz, hogy a grafikus munkája, a munkájának eredménye alárendelt szerepben van a termékkel, szolgáltatással, adott projekttel szemben, amihez készül?
A grafika egy eszköz. Ugyan „önállósulhat”, mármint lehet önálló értéke, kvalitása a projekt keretén kívül is, de végső soron valamilyen célzattal készül. Van, ahol a feladat megkívánja, hogy fontosabb és hangsúlyosabb legyen a grafika, de van, ahol ez inkább elveszi a figyelmet a lényegről. Az előbbi egy grafikus számára persze mindig kedvezőbb.
Érdemes összevetni a fentiekkel azt a tényt is, hogy mennyi kérészéletű, efemer terméket állítunk elő – szemben mondjuk az építészekkel, akik hosszútávra terveznek. Sovány vigaszt jelent, hogy ennek ellenére a fogyasztói kultúra egyik legbefolyásosabb eszköze ma a multimédiás kommunikáció (maga a spektákulum), így a kérdés továbbra is nyitott, hogy hogyan lehet alárendelt valami, ami mégis ennyi teret kap, ennyire lényeges és behálózza a mindennapjainkat?
Most min dolgozol, van olyan projekt, amiről szívesen mesélsz, amit szívesen bemutatsz?
Az elmúlt negyedévben sok teendő akadt: borcímke család, könyvborító, szóróanyagok, kiállítások és múzeumpedagógia kártyák. Közel egy éve nem publikáltam a projektjeimet, így remélem, ősszel lesz kapacitásom részletesebben is megosztani az eredményeimet online.
Kazsik Marcell | Web | Behance | Instagram
Még több fotó a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
