Tea & Coffee Towers - Szentpéteri Márton Toyo Itót, Greg Lynnt és Tom Kovacot kérdezte meg munkájáról.
Az Alessandro Mendini kiagyalta 1983-as Tea & Coffee Piazza a posztmodern építészet stiláris jegyeinek látványos felvonultatása volt az ipari formatervezés területén. Graves, Hollein, Jencks, Meier, Porthogesi, Rossi, Tigerman, Tusquets, Venturi, Yamashita és Mendini konyhaasztalon felvonuló építészete a korszakot reprezentáló makettgyűjteményként a stílusirányzat igazi körképét nyújtotta; egyúttal páratlan kreativitással kérdezett rá a design és az építészet kapcsolatára. A 2002-es Velencei Biennálén még csak work in progress bemutatkozó Tea & Coffee Towers nem titkolt célja volt a folytatás. Az alapkoncepció mit sem változott, számtalan metamorfózison jutott túl azonban az építészet, s a design! A Vito Acconci, Will Alsop, Wiel Arets, Shigeru Ban, Gary Chang, David Chipperfield, Denton Corker Marshall, Ekler Dezső, Massimiliano Fuksas és Doriana O. Mandrelli, a Future Systems, Zaha Hadid, Tom Kovac, Toyo Ito, Greg Lynn, Juan Navarro Baldeweg, a Morphosis, az MVRDV, Kazuyo Sejima és Ryue Nishizawa, Ben van Merkel és Caroline Bos, Jean Nouvel, Dominique Perrault és Mendini szereplésével újra megvalósított projekt épp ezt volt hivatott bemutatni.
„Kávéskészletemet, természetesen, építészetem mikrokozmoszaként is felfoghatjuk.”
Toyo Ito: Sokaknak úgy tűnhet, az én készletem nem különösebben konstruktív. Ez azonban nem igaz. Építészetem mindig is a víz eszméjéből táplálkozott. Az interferenciákból, amelyek a víz felületén keletkeznek, amikor kavicsokat dobálunk bele — én mindig a vízbe ejtett kavicsok körül keletkező koncentrikus körök, fodrozódások sajátos kapcsolataival dolgozom. Amikor például a Sendai Mediathèque-et terveztem, az oszlopok keltette hullámokat vizsgáltam a térben, azoknak ütközéseit, visszaverődéseit. Ilyen értelemben kávéskészletemet, természetesen, építészetem mikrokozmoszaként is felfoghatjuk.
Mi a szerepe a békáknak?
A béka a japánok számára szinte azonos a vízzel. Ahol víz van, ott békák is. Olyasvalamit szerettem volna, ami szoros kapcsolatban áll a vízzel, és egyúttal valami kedveset is... A béka figurája mellesleg rendkívül népszerű Japánban. Sok család nagy, békát formáló porcelán szobrokat állít házának bejárata elé, mert úgy véljük, a béka szerencsét hoz számunkra. Ez az egyik oka annak is, hogy porcelánnal dolgoztam ezüst helyett. Másrészt a fehér anyaggal megpróbáltam a végtelen kiterjedésű, kitöltetlen tér absztrakcióját is megtestesíteni.
A magyar Ekler Dezső munkájáról mit gondol?
Ekler készlete meglehetősen „építészeti”. Számomra különösen szervezettnek, konszolidáltnak, rendkívüli mértékben konstruáltnak tűnik... bizonyos értelemben túl tökéletes. Azt hiszem, fogalmazhatok úgy is, Ekler és az én készletem két külön világot képvisel.
„Olyan tárgyat szerettem volna, amelyik valóban érzéki, organikus, csúcstechnológiával készül, és egyúttal mindazokkal a kvalitásokkal rendelkezik, amelyekkel az építészeti alkotások”
Greg Lynn: Eddig sohasem foglalkoztam igazán terméktervezéssel, sohasem gondolkoztam tömegtermelésben — néhány kísérleti vagy művészeti kivételtől eltekintve. Az Alessi-programmal kapcsolatban mindig számításba kell vennünk, hogy a résztvevő építészek terméktervezés során rendre saját építészetük karikatúráit készítik el. Az építészet mindig egyedit alkot, ez a szériagyártásban elképzelhetetlen. A tömegtermékek ráadásul általában jóval kisebbek, mint az építmények. Igen, számomra a legnagyobb kihívás az volt tehát, hogy egyrészről a tömegtermelés követelményeire kellett koncentrálnom, másfelől pedig az építészeti problémáknak az ipari termékek méretére történő lekicsinyítésére. Ezért akartam egy olyan fémmegmunkálási processzust kitalálni, amelyik biztosítja számomra azokat a variációkat és formákat, melyekkel az építészetben is dolgozom. Kellőképp olcsó szerszámot szerettem volna ahhoz, hogy egyedi formákat készíthessünk. Készletünk minden egyes darabja egyedi is lett minden különösebb költségnövekedés nélkül, mivel olyan módszert találtunk ki, amellyel viszonylag olcsó szerszámot gyárthattunk. Előbb CNC-maróval kifaragtuk a szerszámot grafitból, majd titániumlapokat olyan hőfokra izzítottunk fel, hogy azok mintegy belerobbantak a grafit „öntőformába”. A folyamat abszolút high-tech, a tényleges szerszámkészítés azonban messze nem költséges... Olyan tárgyat szerettem volna, amelyik valóban érzéki, organikus, csúcstechnológiával készül, és egyúttal mindazokkal a kvalitásokkal rendelkezik, amelyekkel az építészeti alkotások. A részek összekapcsolódásának értelmében például úgy terveztük meg a készletet, hogy középütt egy kis űrt képezhessünk ki. Így amikor a készlet első darabját kiemeljük, láthatjuk, hogy egy apró belső „szoba” van odabent — tulajdonképpen egy miniatűr épületet szerettem volna, hiszen építész vagyok végső soron, s nem terméktervező.
Úgy véli, a többiek is így jártak el?
Többé-kevésbé igen. A Mendini kigondolta Alessi-projekt eleve a miniatűr építészet jegyében fogant, a teás és kávés készleteket egy kicsiny város apró épületeiként képzelve el. Egyesek inkább, mások talán kevésbé vették mindezt figyelembe.
Mit gondol Toyo Ito megoldásáról?
A geometria tisztán őrá vall. Ha nem nézzük a békákat, s a tényt, hogy végül is kávéskészletről van szó, azt mondhatjuk, igen, ez Toyo Ito, amint épp koncentrikus köröket helyez egymásba!
„Minket egy, a képzeleten túli, a gravitációtól és a történelmi referenciáktól mentes építészet foglalkoztat”
Tom Kovac : Alessi meglehetősen pontosan meghatározta a programot. A brief, amit mindannyian megkaptunk, sok tekintetben kapcsolódott az 1983-as Tea & Coffee Piazzához, egyúttal a kortárs építészet legújabb jegyeinek alkalmazására is ösztönzött, természetesen. Mint korábban, Alessi számára most is épp az volt érdekes, miként tudja majd mindezeket alkalmazni a termelés során. Számomra az Alessiék biztosította technológiai háttér a legújabb eszközök és elméletek tesztelését tette lehetővé, mégpedig mindjárt a gyártás követelményeinek figyelembevételével. Greg Lynn-nek, Ben van Bergnek vagy nekem különösen sokat jelentett mindez, hiszen — felteszem — a mi koncepcióink igen erősen kérdőjelezik meg a hagyományos technikákat. Elképzeléseink olyan új utak kijelölését célozzák meg, amelyek érdemben térnek el a kortárs építészeti gyakorlattól, mely többnyire modern értékrend szerint működik ugyan, de mégiscsak mélyen tradicionális építészeti programot valósít meg. Minket azonban nem igen foglalkoztatnak a történeti vonatkozások, az építészet szemantikai kérdései. Matematikai adatokat transzformálunk, s megfigyeljük, hogyan lehet a térbeli folyamatokat olyan projektek megvalósításakor átalakítani, melyeknek határtalanok a lehetőségei. Az én készletem például nem különösebben kapcsolódik a teáskanna tipológiájához, mindössze az „önmagába foglalás” (containment) lehetőségei érdekeltek — átformálni egy közhelyes tárgyat, amely történetileg rendkívül meghatározott. Csak a tárolás és a tér összefüggései fontosak, a kérdés, hogyan tudom a számítógép generálta geometriát a szériagyártásba átvinni.
A nem-standard építészet standardizációjáról van szó tehát?
Igen… de talán így is látszik, hogy a nem-standard építészet numerologikus technikái valóban paradigmaváltást hoznak az építészetben. Minket egy, a képzeleten túli, a gravitációtól és a történelmi referenciáktól mentes építészet foglalkoztat. Egy új korszak határán állunk, amelyben az építészetet többé nem elméletekre alapozzuk, hanem a minél több adat térbeli átformálásának lehetőségeire!
Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazinban!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
