Dúll Andrea környezetpszichológus a mikroszinttől építené fel az ideális iskolát.
Egy iskola megtervezése az egyik legkomplexebb feladat: eltérő generációk használják, szinte minden teremben mást tanítanak, azaz rengeteg funkciója van, a munka és tanulás mellett gondoskodni kell közösségépítő- és pihenőterekről, és kell hely a sportnak és a kikapcsolódásnak is. De milyen terek szükségesek a jövő iskolájába, ha azt sem igen tudjuk, milyen lesz a jövő munkahelye, amire elvben felkészít az iskola? Arról nem is beszélve, hogy az iroda-designt gyorsan változó trendek jellemzik, amelyeket aligha követhet le az iskolarendszer.
„Azért az irodák dizájnját is érdemes volna kutatni, nem is feltétlenül csak tudományosan, mert sokszor ezek mögött azért inkább marketingszempontok vannak – nyilatkozta Dúll Andrea környezetpszichológus a Szkul.hu-nak. – Az irodai dolgozók gyakori véleménye szerint nem a csocsóasztal a lényeg, hanem az alapvető funkciók, a tiszta mosdók, a jó levegő, a jól felszerelt konyha megléte. Az iskolák egész térkoncepciójának is össze kellene hangolódnia a környezetével: a közterekkel, a közlekedéssel, a szórakozóhelyekkel, egyáltalán a 21. századi térhasználattal. Vizsgálatokra, kutatásokra volna szükség a tanulási koncepcióhoz illeszkedő terekről, a továbbtanulásról való gondolkodásról.”
Fejvadászok szerint a jövő legfontosabb képessége lesz a „komplex feladatok megoldása csoportosan”. Az ELTE Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője ehhez hozzátette a multitasking fontosságát, mert „az új generáció már tudja a többfelé figyelést, de számukra is nagyon fárasztó”, márpedig egy modern városi környezetben folyamatosan ez történik. A csoportos feladatmegoldást és a multitaskingot segítő környezetnek Dúll négy fontos tényezőt határozott meg:
- Olyan tér, ahol nagyon intenzív munka lehetséges, vagyis lehet egymást látni, jól látni: a megfelelő csoportos működéshez bizonyos pontokon látnom kell mindenkit, más pontokon csak azokat kell látnom, akikkel interakcióban vagyok. Ehhez meg kell tervezni az akusztikát, a mások testéből jövő hő, szagok „használatát”, de a legerősebb a látvány, amit ügyesen kell megkoreografálni.
- Kellenek olyan pihenőterek is, ahol a gyerekek együtt vannak a többiekkel, de nincs aktív interakció.
- Továbbá legyenek terek, ahol kisebb csoportokban lehet aktívan-passzívan pihenni,
- És olyan is, ahol teljes kikapcsolódás lehetséges egyedül, például egy babzsákon ülve nézni a Dunát.
Arról is beszélt, hogy miért jó az interneten mémként körbefutó finn iskola, ahol függőágyban, bordásfalon lógva tanultak matekórán a gyerekek, és azt is elárulta, jó-e ha a tanterem ablaka zöldre néz, baj-e ha kibambul rajta a gyerek. A hagyományos frontális tanítást elavultnak nevezte, mondván
„az már nagyon idejét múlt, hogy ül 30-40 gyerek, mint egy tojástartóban, és áll velük szemben a tanár, aki osztja az észt.”
Szóba került a külső környezet is, egyrészt az iskolaudvarok lehetséges újragondolásai, másrészt a Big Picture Learning, amikor a tanulók elhagyják az épületet, és a tapasztalati tanulás kap – szó szerint – teret a városban, erdőben, műhelyben, múzeumban, munkahelyen. A cikkben illusztrációként a CAN Architects által tervezett Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont látványtervei szerepelnek: az épületet rengeteg külsős, köztük Dúll Andrea bevonásával tervezték, és mint a stúdió tervezője, Cseh András DLA elmondta, nem is építészeti alapokról indult a munka.
A teljes interjú itt olvasható.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
