Mit tanulhatunk a fáktól?

Csizik Balázs egyéni kiállítása a Molnár Ani Galériában

• Szöveg: Uhl Gabriella / Octogon
• Fotó: Csizik Balázs
• Olvasási idő: 2 perc

Csizik Balázs egyéni kiállítása „Mit tanulhatunk a fáktól?” címmel a képzőművész legfrissebb műveiből válogat, amelyek a művész személyes élettereiből merített példákon keresztül tesznek fel urbanisztikai, és az emlékezés fogalmi terével kapcsolatos kérdéseket. A tárlat 2023. október 5-én 18 órakor nyílik a Molnár Ani Galériában. Az eseményt a kiállítás kurátorának, Uhl Gabriellának szavaival ajánljuk, aki az OCTOGON magazin állandó szerzője.

A fenyőfélék a jura földtörténeti korszakban, jóval az ember kialakulása előtt jelentek meg és terjedtek el a Földön. Többet éltek, tapasztaltak, többet láttak mint mi. Évgyűrűik fontos események anyagba zárt lenyomatait és sebeit hordozzák. A folyamatosan épülő koncentrikus körökből közös emlékeink fejthetők fel. Őseink hitték, hogy a fáknak lelkük van, ezért az életfa-világfa jelkép az egyik legősibb szimbólum, amely szinte minden nép mitológiájában jelen van. Az archaikus regék a szférákat összekötő fákról, az örök életet jelentő paradicsomkert növényeiről mesélnek. Vagyis a fa maga a bölcsesség, a hosszú élet és a termékenység jelképe.
 

A fákból kiolvasható történetek helyspecifikusak, hiszen a „földrajzi helyzet”, a talaj, a víz mind adalékokkal szolgálnak a sztori felfejtéséhez. Ezzel a helyspecifikussággal operál Csizik Balázs, amikor személyes életének három fontos helyszínén: Székesfehérváron, Budapesten és Csíkszeredában, valamint az azt körülvevő havasokban kutatja a fenyők létmódját.

A három helyszín a fenyők természetes élőhelyének, az ember természethez való közelségének-távolságának, és a természet birtokba vételének három különböző szituációját, viszonyulását mutatja meg.
 

A fák életének ciklikussága olyan, akár a saját életünk: születés, bimbózó fiatalság, tekintélyt parancsoló öregkor. Mindegyik ember-fa életciklusból találunk sajátos részleteket, amikor a művész mindennapi rituáléja során kizökkent és meglepő helyzeteket mutat, sőt kombinál. A három helyszín élettér és emlékhely egyszerre, s hogy ezek egymásra hatását megmutassa, folyamatosan egymásba játszatja a területeket.

A részletek kivágása és áthelyezése olyan sajátos kivágatokat eredményez, amelyek meghökkentő jelentésükkel, teremtett téri szituációikkal az archaikus meséktől alaposan eltávolodott jelenünk abszurditását élesen képes bemutatni. 

De nemcsak a hegyvidéken vagy a városi parkokban, zöldterületeken növő (fenyő)fák figyelnek minket és emlékeznek ránk, hanem a megmunkált faanyagok is. A trükkösen ácsolt gerendák az emberi kreativitás emlékei, a házak gerendájába karcolt nevek, feliratok személyes élményeket őriznek. Az emlékezésből vagy az emlékeztetésre születő naiv vagy művészi alkotásoknak közül gyakorta alapanyaga a fa. A puha, jól alakítható matéria jellegzetes mintázatok, táj- és népspecifikus motívumok megőrzésére és továbbadására képes. Csizik ilyen motívumokat, ornamens részleteket vegyít a kitüntetett helyek – Székesfehérvár, Budapest, Csíkszereda – utcáin talált tárgyakkal, hogy újabb, a népi és városi folklórból ismerős struktúrába rendezze a kért és kéretlen tárgyakat. 

Egy távol-keleti szokás szerint gyakran telepítenek fenyőket a sírok mellé, hogy a holtakat  védelmezzék a mitikus ellenségektől. Így védelmezik a többértelműen fenyőfa-alapú alkotások a kiállításra betérőket.