Egy vérbeli festő kiforrott stílussal, és kifogyhatatlan kísérletezőkedvvel.
Szunyoghy Viktória (1983) festőművész mind az alkotásban, mind a műveinek bemutatásában, interpretálásában tudatos és határozott művész. Bizonyos értelemben hagyományos és vérbeli festő, akinek mára jól kiforrott stílusa van; akvarellszerű, leheletnyi finom festékrétegekkel, virtuózan megfestett képei egyéni és egyedi színfoltot képviselnek a kortárs művészeti életben. Ugyanakkor igazi kísérletező művész is, aki magabiztosan emeli be saját autonóm alkotási folyamatába a képzőművészet különböző határterületeit (installáció, zenei elemek) és gyakran kooperál más műfajok (fotó, sport) képviselőivel.
Viktória figyelmének fókuszában az elmúlt években az ember állt: ismerősök, barátok, művész kollégák arcai, alakjai bukkantak fel vásznain, létező személyek jellegzetes pillanatait, gesztusait és arckifejezéseit „kapta el” és örökítette meg. Szunyoghy, aki mindig is sorozatokban gondolkozó alkotó volt, tematika szempontjából az elmúlt időben kissé eltávolodott a személyes kapcsolatok feldolgozásától, újabb művein figurái sokszor anonimitásba burkolódznak, és ily módon egyre inkább a tipizálás jellemző rájuk.
Szunyoghy Viktóriát mindig is foglalkoztatta az egzotikum, akár a távoli népek ismeretlen és különleges világáról, akár a hétköznapok rejtett egzotikumáról van szó. Öt évvel ezelőtt munkájából kifolyólag több hónapot töltött Malajziában, ahol meglátogatott két, a szó hagyományos értelmében vett egzotikus helyszínt, Tioman és Sibu szigeteket. Az utazás élményét feldolgozó Mitikus tájak sorozatában Szunyoghy a kontemplatív megfigyelő álláspontját választotta és érdeklődése az emberről inkább a táj felé fordult. Halvány színekkel megfestett sziluett-szerű tájképei, misztikus tájportréi óhatatlanul felidézik a kínai tájképfestészet többezer éves hagyományát, amelyek elengedhetetlen eleme a nyugalmat, a változatlanságot, az örökkévalóságot és az időtlenséget szimbolizáló hegy, valamint a mozgást, a változást, és a pillanat múlandóságát megjelenítő víz.
Szunyoghy tájképein a vertikális és horizontális elemek játékéval, a tükröződések optikai illúziójával teremti meg a dinamizmus és a nyugalom egyensúlyát, amely végül harmonikus egésszé olvad össze. Minden konkrét és realista részletet nélkülöző tájképei valójában szekvenciák: szabadon összeilleszthető vagy szétválasztható vásznakból, egyfajta puzzle-ként állíthatók össze a meseszerű természet-kivágatok.
A kollázs jellegű festői szerkesztés bukkan fel a sorozat két nagyméretű festményén is, amelyet ismétlődő motívumként egy maláj lányka guggoló alakja kapcsol egymáshoz. E műveken azonban már inkább kritikai hangot üt meg a művész:
az egyik képen a paradicsomi maláj sziget strandján a kezében virágot tartó gyermek első ránézésre tökéletesen idillikus módon kapcsolódik az öt körülvevő természethez, a homokos fövenyhez, a háttér vízpárás hegyeihez és lankáihoz, azonban nem minden igaz, amit annak látunk: a lányka egy szertefoszló és éppen feloldódó látomás csupán, a táji háttér vízpárája pedig nem más mint maró füst, a környéket sújtó állandó és pusztító légszennyezés: az egzotikum sötét oldala.
  |
Szunyoghy Viktória Mitikus tájak sorozata nem elsősorban Malajziáról szól, a távoli ország sokkal inkább a művész belső utazásának közege, ahol az európai környezethez képest elmélyültebben lehet művészi szempontból megragadni az ember és természet kapcsolatát, illetve megteremteni a vágyott spirituális otthont.
Szunyoghy Viktória sokszor a világutazó könnyed eleganciájával kalauzolja nézőit kontinensek, kultúrák, és az emberi létezés olykor nagyon különböző miliői között. Festészetében kitüntetett szerepe van a törzsi Afrika életének, amely tematika többször is felbukkan művészetében. A 2014-ben, Lantai Csont Gergely fotói alapján készített, tizennégy darabból álló Afrika arcai c. sorozaton a premier plánban látható, egyforma arányúra felnagyított törzsi arcokból izgalmas kulturantropológiai arcképcsarnok bontakozik ki, ahol különböző afrikai törzsek és közösségek tagjait láthatjuk. A művész azonban a témát nem az etnográfia tudományos igényű feldolgozása felől közelíti meg, sőt – felvállaltan – nem tudunk meg a különböző afrikai törzsek életéről, rituáléiról, szokásairól szinte semmit. A festői fókusz a modellek jellemén, az arcokra írt sorsokon van. Az Afrika arcai sorozat teljesen időtlen és valójában tere sincsen. Csupán a tekintetek sokfélesége – szeretetet, fásultság, kíváncsiság, összpontosítás – karakterizálja az arcokat.
A kiállítás megtekinthető a K Galériában (1053 Budapest, Magyar u. 44.) 2021. április 17. és 2021. május 28. között.
A nagyobb méretű képekért kattintson a galériára!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
