Majoros Áron Zsolt Levitáció II. című műtárgya.
Régóta keresel a lakásod enteriőrjéhez illő műtárgyat? Vagy csak szeretsz gyönyörködni a művészetben? Az OCTOGON és az Art Advisory Budapest közös sorozatában – az aktuális online tematikához kapcsolódóan – mindig egy-egy újabb hazai művészre és alkotására hívjuk fel olvasóink figyelmét. Az augusztusi új térstruktúrák fókuszunknak megfelelően ezúttal Majoros Áron Zsolt Levitáció II. című műtárgyát mutatjuk be.
Majoros Áron szobraival tükröződés és mobil elemek beiktatása nélkül alakít ki a plasztika és a néző relációi szerint változó, mégis a szobor által meghatározott téri viszonylatokat.
Figuráinak horizontális vagy vertikális „megnyitása” által a külső és belső terek átjárhatósága, illetve egymásra hatása válnak főszereplőkké szobrain.
Általuk olyan fogalmi kérdéseket is felvet, mint az egyetemes és a személyes, illetve az intim és a publikus határai, azok átlépésének kérdései, és a határok bővítésének vagy szűkítésének lehetséges következményei. Nagyon aktuális problémafelvetés ez mai, virtuális terekkel tovább tágított világunkban. Ehhez nem is választhatna jobb formai megoldást, mint a digitális rétegektől kölcsönzött szeletek vagy a pixelekre emlékeztető körök alkalmazását. Mindkét esetben azonos formájú, kissé eltérő méretű alkotóelemek (körök vagy szeletek) ismétlődéséből építi fel szobrait.
A figurális szobrokat felépítő acélkorongok a pixelekkel való párhuzamba állítását támasztják alá. A pixel szó képelemet, elemi képpontot jelent, amely alapegységet jelöl, de tágabb értelemben a jelenkor elektronikus képi kultúrájának szimbóluma. A pixel mint alapegység egy újabb problematikához, a rész-egész fogalomkörhöz is kapcsolódik. A részekből álló művészi alkotásban minden egyes önálló résznek, a saját tárgyi értékén túl, pozicionális értéke is van. Egy mű megértése általában mindaddig hiányos marad, amíg helyzeti értékét fel nem tártuk, vagy rekonstruáltuk. Ez fokozottan érvényes Majoros Áron szobraira is.
Csaknem valamennyi munkájában a fragmentum és az egész, a részlet és a teljesség, a hiány és a kiegészítés viszonyrendszerét vizsgálja.
A testpáncél, ami kör alakú elemekből épül fel, védőburokként vagy álarcszerűen elrejti viselőjét, uniformizálja vonásait, akárcsak egy tényleges maszk. Mindegyik hátul üreges, így látszólag bárki magára öltheti őket, akire ráillenek. Ugyanis ezek a páncélok, testmaszkok egyénre szabottak, akár a testünket borító bőrünk. Egyedi méretűek, formájúak, valakinek a testlenyomatát őrzik.
A sorozat szakmai partnere az Art Advisory Budapest.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
