A Műcsarnok kiállítása a Római Magyar Akadémián.

2021-ben, a Műcsarnok 125 éves jubileumát ünneplő kiállítások sorában volt látható a Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről, valamint a Képekben gondolkodnak | Filmesek fotói című tárlat. Ezek anyagából válogattak a Római Magyar Akadémia kiállítására – MŰVÉSZEK A KAMERA FÓKUSZÁBAN ׀ Magyar fotósok és filmesek fényképei.

 



Tizenkét magyar fotóművész portréi képzőművészekről

A jubileumi kiállításon mintegy 300 magyar képzőművész portréja került a falakra – az elmúlt bő évszázadban főszerepet játszó művészeké. Rómában 12 kortárs fotóművész műveit mutatják be.

Hogyan alakult a portréfotózás története az elmúlt évtizedek során?
Hogyan láttatják a fotósok a képzőművészeket, hogyan jelenik meg a portrékban az egymás közötti kapcsolatuk?

Találunk példát arra is, hogy ugyanannak a modellnek mennyire más arcát, karakterét ragadta meg az egyik és a másik fotós. A 12 fotográfus mindegyike a magyar fotótörténet rangos képviselője, csakúgy, mint a megörökített képzőművészek, akik között találhatók Magyarországon és külföldön élők egyaránt, miként a fotókon alkotás közben vagy beállított műtermi pózban ábrázolt képzőművészek között is.



Fél évszázad négy generációja jelenik meg a falakon úgy a fotósok mint a festők, szobrászok, grafikusok, médiaművészek életkorát tekintve: a legkorábbi 1964-ből, a legutóbbiak 2020-ból. Láthatjuk a fotóművészek alanyaikhoz való viszonyulását a hűvös, távolságtartó beállításoktól a spontán elkapott pillanatokig, az analóg és a digitális technika adta lehetőségek különböző használatát és egy sor karakteres arcot, kiváló művészt, bízva abban, hogy portréikkal felkeltik az érdeklődést a műveik iránt is.

A fotóművészeti kvalitás mellett a kiválasztás szempontja volt az is, ha a művész kötődik Olaszországhoz akár tanulmányai, akár kiállítások – például a Velencei Biennálékon való részvétel – okán. A tárlaton felvillantanak művészportrékat és fotóművészeket, dokumentumokat, tanúságtevőket, emlékeket és művészbarátságokat.

 


Huszonöt magyar filmes fotográfiái

Ötvenhét magyar filmes alkotó fényképei kerültek bemutatásra az említett jubileumi tárlaton. Az első magyar film készítőjének az 1890-es évekbeli műtermi portréitól egészen a napjainkban is aktívan tevékenykedő filmesek legfrissebb képeiig kínáltak áttekintést.

A Római Magyar Akadémia kiállítására a műcsarnoki tárlat 25 alkotójának munkáit választották ki: olyan filmesek fotóit, akik az ötvenes-hatvanas években, a modernizmussal pályára lépő nagy nemzedék tagjai voltak, és fotográfiái munkásságuk már több kiállítás és album tárgyát adta; olyan alkotók műveit, akik valamilyen módon kötődnek Olaszországhoz, például filmjeikkel részt vettek vagy díjat nyertek a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon; emellett olyan rendezők és operatőrök képei is bekerültek, akik a két médium – film és fotó – kapcsolatát valamilyen szempontból izgalmasan ragadták meg.



Fontos sajátossága az anyagnak az egyes alkotók állóképei és mozgóképes munkái közötti hol nyilvánvaló, máskor kevésbé közvetlen összefüggés, gyakori a történetmesélés vágyából fakadó sorozatjelleg, valamint a vélhetően absztrakciós igényből eredő fekete-fehér technika alkalmazása – a kortársaknál is. Visszatérő motívuma a fotóknak a városkép, a szocioportré, az absztrakt vagy kalligrafikus jelleg, illetve a groteszk, ironikus hangvétel.

E kiállítással kívánják megmutatni, hogy a legkülönfélébb korszakban, filmtípusban, műfajban és stílusban dolgozó magyar filmesek közül milyen sokan gyakorolták és gyakorolják ma is a fotográfiát a filmezéssel egyenrangú médiumként. Munkáik a képi látásmód eredetiségéről és erejéről tanúskodnak; megannyi felfedezésre váró, önálló alkotói világ, képi gondolat került egymás mellé a falakon.
 

 

Időpont: 2022. március 4. – április 14.
Helyszín: Római Magyar Akadémia
Kurátor: Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója
Társkurátor: Gelencsér Gábor filmesztéta

 

Forrás: sajtóanyag
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

Húszezer látogatót vonzott a II. Építészeti Nemzeti Szalon

A Műcsarnokban kiállított projektekre vagy épületekre 1500-an szavaztak.

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Két alapvető építészeti elv is megjelenik egy 3D-s gömbmátrixban.

Vasúti indóház és luxus szálloda

Vasúti indóház és luxus szálloda

Építészeti megoldások a hazai és nemzetközi műemlék felújítások kapcsán.

 

Hirdetés