A Ludwig Múzeum a festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a Velencei Képzőművészeti Biennálén 2024-ben.

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évben sorra kerülő 60. Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását. A zsűri a kilenc pályázat közül Kopeczky Róna kurátor és Nemes Márton festőművész Techno Zen című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.
 

A 60. Velencei Képzőművészeti Biennálét 2024. április 20. és november 24. között rendezik meg. A Magyar Pavilon kiállítása Velence után a Ludwig Múzeumban is látható lesz.


A zsűri indoklása szerint Nemes Márton a fiatal festőgeneráció egyik leginnovatívabb és legsikeresebb képviselője, aki műveiben a kép 21. századi újraértelmezésével kísérletezik a hagyományos festészet határait anyagban és térben kitágítva. A Magyar Pavilon tereibe egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett, mely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a techno szubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül. Munkáiban technikai eszközöket, ledpaneleket is beépít montázselemként.

Tervezett nagyszabású, látványos installációja jól használja ki a velencei Magyar Pavilon térbeli adottságait. Kiállítása multiszenzorális: vizuális, akusztikus és interaktív tartalmai a fény- és színtartomány, a tárgy- és fénymozgás, a hang, a fényfrekvencia és a légáramlás együttes hatásában bontakoznak ki.

Nemes Márton a festészetet többirányban kitágító munkássága egy olyan új generációt és közönséget kapcsolhat be a képzőművészet világába, amely nem a művészettörténet és a magas művészet, hanem a techno szubkultúra, a számítógépes virtuális valóság, a social media, illetve a high tech felől közelít a Warhol után alapvetően dekoratív felületként, ornamentikaként értelmezett festészethez.”


A zsűri döntését követően Fabényi Julia nemzeti biztos kiemelte, hogy

„fontosnak tartja, hogy a Ludwig Múzeum olyan feltörekvő művészeket mutasson be, akinek már van nemzetközi referenciájuk és képesek egy kifejezetten a Magyar Pavilon tereibe szánt, jól átgondolt és friss műtárgyegyüttest elkészíteni. Ilyen jó választás volt a legutóbbi Biennálén Keresztes Zsófia installációja, és bízunk benne, hogy Nemes Márton szereplése is hasonlóképpen sikeres lesz.”


Nemes Márton (sz. 1986) a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán kezdte meg tanulmányait, majd Londonban, a Chelsea College of Arts-on szerezett diplomát. 2019-ben elnyerte az Esterházy-díjat. Munkáival számos jelentős nemzetközi és hazai kiállításon szerepelt. Az acb Galéria (Budapest) és a Double Q Gallery (Hong Kong) képviseli. New Yorkban és Budapesten él és dolgozik.

Kopeczky Róna (sz. 1983) művészettörténész, kurátor. PhD fokozatát Párizsban a Sorbonne-on szerezte. 2006 és 2015 között a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozott. Számos hazai és külföldi kiállítást rendezett. Társalapítója és társvezetője a kelet-közép-európai kortárs képzőművészeti szcénára fókuszáló Easttopics platformnak. 2015-től az acb Galéria művészeti vezetője.
 


Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

2021-re halasztották a Velencei Biennálét

2021-re halasztották a Velencei Biennálét

Augusztusban sem rendezik meg.

Ausztrália visszalépett a Velencei Biennálétól

Ausztrália visszalépett a Velencei Biennálétól

Vajon más országok is követik majd a példáját?

A koronavírus a Velencei Biennálénak is keresztbe tett

A koronavírus a Velencei Biennálénak is keresztbe tett

A kétévente, késő tavasztól látogatható építészeti kiállítás idén augusztus 29-én kezdődik majd. 

Hirdetés