Intelligens tájak – Régiófejlesztés a kultúrtájmenedzsment eszközeivel

A Balaton-felvidéki lét a hazai kultúrában egyike a jó életről alkotott ideáloknak, miközben a mindennapi valóság sokkal árnyaltabb ennél. A táj egyediségéből és vonzerejéből adódó lehetőségekhez kihívások is párosulnak: ilyen az elmúlt évtizedekben a Balaton-parttól távolabb is megjelenő tömegturizmus, az egymás mellett létező sokszínű életmód-mintázatok és a belőlük fakadó konfliktusok és ingatlanpiaci feszültségek, vagy a változó éghajlat és életmódok hatása az ökológiai tájra, a hagyományos gazdálkodási formákra és gyakorlatokra, de legfőképpen a közösségekre. 
 


A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program többek között arra is keresi a választ, hogy a mai korban mi lehet a tudomány, a kreativitás és a közösségek szerepe az intelligens, fenntartható tájhasználatban. November 9-11. között Veszprémben az INTELLIGENS TÁJAK Nemzetközi Konferencia szervezői, a KÉK - Kortárs Építészeti Központ munkatársai és az együttműködő PAD Alapítvány szakemberei erre adnak különféle válaszokat úgy, hogy helyi, hazai és nemzetközi példákon keresztül tárják fel a táj, a gazdaság és a kultúra összefüggéseit, kölcsönhatásait és módszereit, és ezek szerepét a Balaton-régió fejlődésében és jövőképében. 

A szervezők célja, hogy bemutassák a kultúrtájat fenntartható módon alakító sikeres kezdeményezéseket, megszólaltassák a térség ökológiai és társadalmi folyamatait ismerő kutatóit és gazdasági szakembereit és a régió jövőjéről folyó párbeszédbe bevonják a változást lehetővé tevő helyi szereplőket. 

A konferencia neves külföldi és a hazai előadói példaértékű, alkalmazható megoldásokat mutatnak be négy területről, melyek a fenntartható gazdaságiökoszisztéma-építés, a hétköznapi kultúra és életmódok, az adaptív tájmenedzsment, és a dinamikus örökség.


A konferencia, amely a VEB2023 EKF program egyik szakmai záróeseménye, arra keresi a választ, hogy milyen lépések vezetnek egy regionális léptékű közös célrendszer kialakulásához, amelyet a helyi szereplők közösen támogatnak, és hogy ezek a szereplők hogyan tudnak eredményesen együttműködni. 

A térség közös, fenntartható jövőképének kialakításához érdemes olyan régióktól tanulni, amelyek mind stratégiaalkotás, mind megvalósítás terén előttünk járnak. Ezt támogatja a konferencia nemzetközi programja, miközben regionális és hazai kezdeményezések tudáscseréjére és értékes szakmai kapcsolatok építésére nyílik lehetőség.
 


Az előadások, kerekasztal-beszélgetések, workshopok, interaktív foglalkozások, kulturális programok és szakmai kirándulások lehetőséget adnak a résztvevőknek a közvetlenebb párbeszédre, az aktív közreműködésre. A rendezvényt a szervezők mindazoknak ajánlják, akik tenni szeretnének a Balaton-felvidéki régió jövőjéért, és akik nyitottak arra, hogy más térségek gyakorlataiból is tanuljanak. 
 

A rendezvény Veszprémben, az Acticity Tánc és Mozgásművészeti Központban kerül megrendezésre.
A részletes program a konferencia honlapján, a VEB2023 EKF honlapján és a Facebook-eseményben érhető el.

A konferencia nyelve a magyar és az angol.
A konferenciát a régióban élők és a diákok kedvezményes jeggyel látogathatják.

Jegyvásárlás ITT

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Badacsony újra és újra | Szalontai Ábel lencséjén keresztül

Badacsony újra és újra | Szalontai Ábel lencséjén keresztül

Fotósorozat a változó, mégis örök balatoni tájról

A balatoni nyáron túl

A balatoni nyáron túl

Júliusi témánk a magyar tenger épített és kulturális vonzáskörzete

Badacsony újra és újra | Szalontai Ábel lencséjén keresztül

Badacsony újra és újra | Szalontai Ábel lencséjén keresztül

Fotósorozat a változó, mégis örök balatoni tájról

A balatoni nyáron túl

A balatoni nyáron túl

Júliusi témánk a magyar tenger épített és kulturális vonzáskörzete

Badacsony újra és újra | Szalontai Ábel lencséjén keresztül

Badacsony újra és újra | Szalontai Ábel lencséjén keresztül

Fotósorozat a változó, mégis örök balatoni tájról

A balatoni nyáron túl

A balatoni nyáron túl

Júliusi témánk a magyar tenger épített és kulturális vonzáskörzete

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1