Beszélgetés Juhász Veronikával építészetről, grafikáról és tipográfiáról.
„Nagyon kevés tárggyal vesszük körbe magunkat” – mondja Juhász Veronika, akinek tárgyellenes attitűdje tervezői munkájában is tetten érhető. Építészeti, belsőépítészeti és grafikai projektjeit is a tiszta, fókuszált gondolkodás jellemzi. Térstruktúrái átgondoltak, legyen szó épületről vagy könyvről. Azt mondja, az általa tervezett kiadványok nem feltétlenül attraktívak, a szakma viszont szemléletmódját és munkáját is nagyra értékeli, a napokban nyerte el a Magyar Könyvtervezés díját szakkönyv kategóriában, Boros Géza A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című könyvének tervezéséért. Juhász Veronikát elsősorban arról kérdeztük, hogy munkamódszerében miként jelenik meg egyidejűleg az építészeti és grafikai háttér.
Építész vagy, de számos grafikai munkán is dolgozol. Ez a terület hogyan vált a portfóliód részévé?
2008-ban végeztem a BME-n, majd lehetőségem nyílt egy svájci építészirodában tölteni fél évet. Svájcban magas színvonalon űzik a tipográfiát és a grafikát. Már gyerekkoromban vonzódtam ehhez a területhez, a Svájcban töltött hónapok alatt viszont végleg megfogalmazódott bennem, hogy ezzel is szeretnék foglalkozni. Miután hazatértem, elvégeztem a MOME felsőfokú tipográfusképzését. Közben a Kroki Stúdióban helyezkedtem el építészként, de gyorsan megtaláltak a grafikai felkérések is. Én készíthettem az YBL200 eseménysorozat kiállításának arculatát és kiadványát is, ez volt az első könyvem. Azért is volt szép ez a munka, mert témájában kapcsolódott az építészethez.
Ahogy mondod, már gyerekkorodban vonzott a tipográfia…
Igen, már akkor nagyon szerettem a betűket. Mindig megkomponáltam a füzeteim címzését, kísérleteztem a betűkkel.
Könyvmoly is voltál? A tartalom is érdekelt vagy inkább a forma vonzott?
Nagyon szeretek olvasni és könyvet ajándékozni. Könyvgyűjtő vagyok, holott a férjemmel felesleges tárgyak nélkül szeretünk élni és tudatosan nagyon kevés tárggyal vesszük körbe magunkat.
A könyv egy külön kategória a tárgyak között, nem?
Teljesen. Szakmai ártalom is, hogy gyűjtöm a könyveket. Mindig figyelem a lapok tapintását, a borító milyenségét, a kötészeti kivitelezést. Sok esetben magam is speciális kötést kérek a nyomdától. Nagyon izgalmas például, ha egy puhakötésű könyv nincs biegelve. Ez talán nem is tudatosul a könyv használójában, nem feltétlenül veszi észre, mégis pozitív hatással van arra, hogy milyen kézbe venni a tárgyat.
  |
Mit jelent a biegelés?
Ez a gerinc melletti erős nyomás a borítón, mely egy előhajtást ad a könyvnek. Az általam tervezett æctivators. Locally active architecture kiadvány, a 15. Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonjának katalógusa például biegelés nélkül készült. Így nem törik meg a könyvtest, amikor kinyitjuk, ami által nagyon szép marad a könyv a használat során. Amúgy egy sima puhakötésű, cérnafűzött, ragasztott kiadványról van szó.
Ha már a Velencei Biennálét említed, kérlek, mesélj A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című legújabb könyvedről, illetve arra is térj ki, hogy miként segíti a grafikai munkádat építész végzettséged.
Amikor a tipográfusképzést végeztem, gyakran megjegyezték a csoporttársaim, hogy
„te olyan furán szemléled a dolgokat”. Hogy mi volt bennem fura? Talán az, hogy térben vizsgálom a dolgokat. Számomra egy könyv sosem kétdimenziós grafika, hanem térbeli test.
Ez is jól példázza, hogy az építészet milyen sokat adott a grafikai attitűdömhöz. Mindkét területen kiemelten fontosnak tartom a jól átgondolt térstruktúrát, a térélményt. A munkáimban nincsenek fölösleges sallangok, fölösleges díszítőelemek. Ez a gondolkodásmód köszön vissza a grafikai munkáimban is. Számomra a (könyv)tervezés legfontosabb része egy jól átgondolt koncepció mentén meghatározni egy élményt, melyet szeretnék eljuttatni az olvasóhoz. Ennek azonban nem feltétlenül kell tudatosulnia az olvasóban.
A cél, hogy a könyveim segítsék az olvasói élményt. Ezt rendszerint csendes tipográfiai attitűd kíséri. A könyveim tehát általában nagyon egyszerűek. Lehet, hogy ettől nem olyan látványosak, én mégis nagyon szeretem a letisztult gondolatokat és ennek tükröződését a produktumban.
Ha A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén című könyvnél maradunk, a cél egy reprezentatív album létrehozása volt, ennek eszközét viszont nem a méretben határoztuk meg. A borító színátmenetes grafikája a pavilon bejáratának eozinmázas boltozatát idézi. Az élfestés szerepe, hogy a könyv egy tömbként jelenjen meg. Az előzékre és fejezetválasztó oldalakra tervezett grafika Maróti Gézának, a Magyar Pavilon tervezőjének szimbólumrendszerét értelmezi újra. A layout szoros, kifeszített, a szöveg–kép kompozíció szellős, hogy a pavilont és annak történetét bemutató részletgazdag képi világ megragadja az olvasót.
  |
Azt mondtad, hogy talán nem elég látványosak a könyveid, holott most nyerted el a Magyar Könyvtervezés díját szakkönyv kategóriában, ráadásul pont az említett kötettel.
Az fontos, hogy ez egy szakmai díj.
Máshogy lát a szakma és a szélesebb közönség?
Úgy érzem, igen.
Ez miben érhető tetten?
Talán abban, hogy a nyersesség, a letisztult gondolatrendszer nem éri el mindenki ingerküszöbét.
Ez annak lehet az eredménye, hogy túlvizualizált világban élünk?
Szerintem igen. Ráadásul Magyarországon van egy erős tárgyfetisizmus is, a magyarok nagy részét egyfajta gyűjtögető életmód is jellemzi. Ebben a környezetben nem feltétlenül ragadja meg az ember tekintetét egy visszafogott grafika vagy egy visszafogott belső tér.
  |
Számodra mitől lesz szerethető egy könyv?
Ha az olvasó örömét leli a használat során. Fontosnak tartom, hogy a könyv grafikai szempontból jól átgondolt, szépen szerkesztett mű legyen. Ez olyan dolgokban érhető tetten, mint hogy hová és miként helyezem el a képaláírást vagy, hogy milyen szokatlan tipográfiai megoldást használok, mely különlegesebbé teszi például az oldalszámozást. Mindezt úgy teszem, hogy a könyv mondanivalóját az olvasó a legnagyobb mértékben be tudja fogadni. Fontos, hogy milyen méretű a kötet, milyen a kötése, milyen lapra nyomtatjuk és ez milyen élményt nyújt. De olyan praktikus dolgokra is szoktam figyelni, hogy a gerinc aljára sose rakjak szöveget. Boros Géza [A Juhász Veronika által tervezett A Magyar Pavilon a Velencei Biennálén és a Minden más városnál városabb / 100 bejegyzés Velencéhez kötetek szerzője – a szerk.] hívta fel arra a figyelmemet, hogy ha egy kötet könyvtárba kerül, akkor a könyvtári jelzetet a gerinc aljára helyezik, eltakarva az ott lévő feliratot. Ez apróságnak tűnhet, mégis milyen nagy segítség egy könyvtári olvasó számára.
Kérlek, azokról a munkáidról is mesélj, amelyek esetében a grafika, az építészet és belsőépítészet szoros kapcsolatba kerül egymással!
Friss munkám az arkt építész stúdióval közösen létrehozott egri Korona Hotel pincerendszerében található bormúzeum kiállításának újragondolása. Egy tufapincéről van szó, ahol borokat mutatnak be, de rengeteg információt is közölni kell. Pici a belmagasság, a pince szűk. Építészként, belsőépítészként számomra nagyon fontos a térélmény – ahogy a könyvek esetében is beszéltünk már erről. Egy hatalmas, körbejárható tufaasztalt hoztunk létre, melybe vájatokat készítettünk, ezekben fekszik 22 borvidék bora. A grafikát átlátszó plexi lapokra helyeztük fehér UV nyomtatással, amivel azt értük el, hogy érvényesül a tufafelület és átlélhető a tér, melyben egy szinte lebegő tipográfiai layer jelenik meg. Ebben a munkában is szorosan összekapcsolódott a belsőépítészeti és grafikai látásmódom.
  |
A beszélgetésben említett kiadványok a Ludwig Múzeum megbízásából készültek.
További képek a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
