A Határtalan Design kiállításról.
Radnóti Tamás és Szigeti Szilvia, a Határtalan Design szervezői évről évre a lehetetlenre vállalkoznak, és sikerül is teljesíteniük azt. Állandó finanszírozást nyújtó hazai intézmény segítsége nélkül, pénzügyileg minden évben a nulláról indulva különböző kulturális intézetek támogatásával és pályázati forrásokból szerveznek több mint kétszáz alkotót bemutató kiállítást, immáron 18. alkalommal. Cikkünk az OCTOGON magazin 178-as (2022/6-os) lapszámából.
Egy olyan tárlatot, ami egyszerre szeretne mindent: generációkat fog át, összesen huszonnégy országból hív kiállítókat, prototípusoktól a kész termékekig húzódó palettát prezentál és emellett a design és a művészet szinte teljes spektrumát igyekszik bemutatni, sőt még az előadóművészeteket is hozzáilleszti a már egyébként is intenzív felhozatalhoz. A merítés hatalmas, tele minőségi munkákkal és húzónevekkel, idén pedig az Üveg Nemzetközi Éve kapcsán egy újabb szakterület képviselőire is figyelnünk kell – kérdés, mit kezdünk velük, észrevesszük-e egyáltalán őket az összművészeti kavalkádban.
„Nem a csinos kanapé, hanem a kreativitás és a gondolat, maga az alkotó érdekel a projektek mögött” – mondja Szigeti Szilvia a kurátori szelekció kapcsán.
Úgy tűnik, nem egymást kizáró tagmondatok ezek, a kiállításon megjelennek Lucie Koldova és Pavel Vetrov szoborszerű ülőalkalmatosságai, Kele Sára íves sziluettű kanapéja, és egyéb, már–már műalkotásnak kinéző tárgyak Kristýna Mikolášková installációjától a textiltervezők absztrakt geometrikus festményekre hajazó munkáiig.
Jelenleg hazánkban nincs más platform vagy intézmény, ahol a magyar designerek ilyen színvonalú, nemzetközi kiállításokon és szaksajtóban látott tervezőkkel kerülhetnének egy térbe.
Kétségtelen, a hazai designerek portfólióját jelentősen erősíti a hiánypótló közös szereplés. De ugyanennyire hasznos-e a szakmával éppen ismerkedő közönség számára a design összművészetként, alkotóművészetként való interpretációja?
Noha a válogatást nem esztétikai elvek vezérelték, mégis van egy látványos vizuális kohézió a munkák között: íves, geometriai formák, élénk színek, építészeti és szobrászi formanyelvet képviselő tárgyak arzenálja mutatja be a kurátori szándék szerint azt, hogy a művészet és a design között nincsenek éles határok.
Bármennyire igaz is az állítás a megfelelő kontextusban, kérdés, hogy biztosan kívánatos-e minden évben ezt a designértelmezést erősíteni egy olyan hazai közegben, melyben a design és a luxustárgyak közé még mindig egyenlőségjelet tesznek, a design szót minőségjelzőként használják, és tervezőművész kifejezéssel illetik a frissen végzett designereket, nem kis zavart okozva ezzel számukra a tervezői identitásuk definiálásához.
Hogy nincs számottevő diverzitás a hazai designprofilú kiállítások szellemisége között, az persze nem (csak) a Határtalan Design szervezőin múlik, akik egyébként láthatóan pontosan tisztában vannak a design folyamatorientált és kritikai irányzataival, szociális és ökológiai kérdésekben való érintettségével is. Jól példázza ezt, hogy a kiállításon látható Zuzana Zmateková „Amenage” című projektje, melyben a designer a sztereotípiák ellen fellépve roma gyerekekkel együtt készített mintaterveket, de találkozhatunk a Bécsben abszolút hivatkozási pontnak számító mischer‘traxler studio kutatás-alapú munkájával is, mely a különféle biológiai rendszerek sérülékenységére hívja fel a figyelmet.
És itt vannak az idei év kiemelt vendégei, a finnek, köztük az Aalto Egyetem hallgatói is, akik például egy olyan faalapú matériát dolgoztak ki, amely az elviteles dobozok polisztirol anyagát helyettesítheti. A spektrum hiányolt szelete tehát megvan, csak megbújik a performanszelemekké, műtárgyakká transzformálódott tervezett tárgyak között.
A Határtalan Design az egyik etalon szakmai program az ősszel indokolatlanul összezsúfolt budapesti designesemények forgatagában, és közben minden évben emlékeztet arra a fájó pontra, hogy nincs ma Magyarországon egy olyan programsorozat, amelyet tiszta szívvel nevezhetünk a hazai design ünnepének, amely a design sokrétűségét mélyrehatóan térképezné fel. Nincs olyan, amely komoly kutatásra épülő kurátori koncepcióval készült, designfókuszú interdiszciplináris kiállítást mutatna be, és egyúttal foglalkozna az ipari és a piaci szerepvállalással, a gyártók, a tervezők és a vásárlók összekapcsolásával is.
Megjegyzem, olyan designesemény, ami ennyi kívánalomnak egyszerre tenne eleget, talán máshol sincs, de ha szeretnénk elképzelni, milyen lenne, akkor egy pillanatig érdemes eljátszani a ljubljanai BIO és a prágai Designblok fúziójának gondolatával. Törekedni ugyanakkor lehet rá, és úgy tűnik, a Határtalan Design a legambiciózusabb e téren, melynek szervezői a Designblokot vállaltan referenciának tekintik.
Habár a prágai esemény fesztiváljellege itt elmarad – hiszen más a formátum, itthon egy klasszikus értelemben vett kiállítással és ahhoz kapcsolódó eseményekkel találkozunk –, a szakmai elköteleződés mértékében közelít a cseh seregszemle színvonalához. Mindeközben pedig marad hiteles a kezdeti koncepciójához: művészeti ágakat kapcsol össze, bármi is ennek az ára.
Alapító kurátorok Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervező.
Határtalan Design | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
