Válogatás a MOME „UTÓPIA – Jövő étkezése” kurzusán született konyhai eszközökből.

Utópia, 2050, Magyarország, otthontér – ezen négy koordináta mentén alkották meg fiktív tárgyaikat a MOME kerámiatervezői. Harminc éves távlatban mozogtak, és a koncepciókon keresztül elsősorban étkezési kultúráról, életmódváltozásról, fenntarthatóságról gondolkodtak. 

A tárgyak egytől egyig hétköznapi élethelyzetekben jelennek meg, és a megszokott fogyasztói mintáink újragondolására ösztönöznek. Némelyik koncepció bátrabban is elrugaszkodik az ismerőstől és a spekuláció irányába tesz lépéseket; a tárgyak ebben az esetben a jövő egy lehetséges irányát tárják fel, a formán és anyaghasználaton túl társadalmi viszonyainkat is újrahangolhatják. Milyen hatással lenne például az élelmiszeriparra, ha a tejet otthoni “bioreaktorok” segítségével állítanánk elő magunknak? 

„A 2050-re születő elképzelések a jövőkutatást ötvözik a tradicionális tárgykultúránk hagyományaival és az étkezési szokásainkkal” – tudtuk meg Kondor Edittől, az UTÓPIA – Jövő étkezése kurzus ötletgazdájától.

Fontos szempont volt az is, hogy megvalósítható vagy megvalósíthatónak tűnő tárgyak szülessenek” – tette hozzá Góg Angéla, a kurzus társvezetője.

Bár a tervezés számolt a szemünk láttára kibontakozó ökológiai krízissel, a hallgatói tervek a disztópiák világa helyett egyfajta tárgyközpontú, felhasználói optimizmus felé terelik a diskurzust. Alternatív élelmiszerforrások, növényalapú táplálkozás, otthoni termesztés, slow életmód és az ezt segítő eszközök állnak a tervezők figyelmének középpontjában – a tárgyak többsége, ha nem is holnap, de talán már 2050 előtt megjelenhetne a konyhákban.

FILK – Konyhai tejtermelő bioreaktor

Szilágyi Dóra FILK “bioreaktora” a jövőben tehén DNS-sel beoltott mikroflóra segítségével lesz képes tehéntej előállítására otthoni, konyhai körülmények között. A készülék egy fenntartható folyamatot támogat, és a slow életmódra ösztönzi a fogyasztókat. A bioreaktor 12 óra alatt fél liter tej termelésére alkalmas, a tárgy kialakítása pedig láthatóvá, megfigyelhetővé teszi a lassú folyamatot. A FILKelsősorban nem egy szoborszerű designtárgy, hanem praktikus tömegtermék, ami jól tisztítható, kis helyigénnyel bír, és négyfős család tejfogyasztását képes fedezni. A laboratóriumi esztétika rájátszik a kémiai “kotyvasztás” folyamatára, ami ez esetben génmódosított hozzávalókkal történik. A tárgy felső részét a porcelán tápanyagtartály képezi, alatta csapszerkezet vezeti a folyadékot a kapszulában tárolt mikrolflóra tenyészethez, amin keresztül az alsó üvegbe már a friss tej csöpög le. 

fungo.

Bencsics Dorina Lili szintén a slow életformát támogatja, és az étkezési alapanyagok előállítására javasol alternatív megoldást. A tervnek ugyanolyan fontos része a közösségen, családon belüli interakciók ösztönzése, mint a tárgy maga. A fungo. egy moduláris, beltéri gombatermesztő rendszer, amellyel időjárástól függetlenül, egész évben termeszthetünk. A gombakomposzt napi kétszeri öntözést igényel, és 20-35 napon belül hoz termést. Az elhasznált talajt később komposztálhatjuk. 

Biotetrisz

A fungo.-hoz hasonlóan a Biotetrisz is moduláris rendszerként működik. Berkes Anna Csenge tárgya kisebb fűszer- és gyógynövények, hasznos futónövények otthonálul szolgál. Az elemek összekapcsolásába a felhasználó is bevonható. A “növényfal” egyfajta organikus téralakító elemként is értelmezhető, aminek jóvoltából együtt lélegezhetünk a növényekkel az otthontérben. 

Symple Help of the Natural

Gereczné Deák Zsuzsanna Éva tárgyegyüttese a felhalmozódott üveghulladék újrahasznosításával, a műanyag kiváltásával és a városi ember vitaminpótlásának szükségességével foglalkozik. A terv egy olyan világban valósul meg, ahol az okos üvegfelületek alkalmazása mindennapossá és széles körben elterjedtté vált – a műanyag gyártása visszaszorul, az üveg és a porcelán ellenben hangsúlyossá válik a hétköznapi környezetben. Zsuzsanna multifunkcionális konyhai tárgya is ezt a két anyagot ötvözi; felhasználását tekintve egyszerre facsaró, őrlő és reszelő.

A tejes összeállítás itt érhető el.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy bútor, amellyel elindulhatnánk a hulladék nélküli társadalom felé

Egy bútor, amellyel elindulhatnánk a hulladék nélküli társadalom felé

Termékkoncepciója a bútoripar kihívásaira reflektál, egyúttal támogatja a körforgásos gazdasági szemléletet.

Új funkciók egy lakótelep kiüresedett hőközpontjainak

Új funkciók egy lakótelep kiüresedett hőközpontjainak

Technika-komplexum nyerte az Árkay-díjat.

Az öltözék-kiegészítő, amely az emberi test anatómiáját és formáit veszi alapul

Az öltözék-kiegészítő, amely az emberi test anatómiáját és formáit veszi alapul

A már-már ékszerként funkcionáló tárgyak fókuszában a tárgy és a test érdekes, szokatlan kapcsolata áll.

Hirdetés