Egyszerűbb helyett összetettebb lett, utal a DNS-re, és feledteti a Viagrát.

Újlogó-dömpinggel indult 2021, kis túlzással kevesebb cég tartotta meg az emblémáját, mint amennyi lecserélte. Miért éppen a gyógyszeripari óriás, a Pfizer lett volna kivétel, miután egyébként is a figyelem középpontjába került a koronavírus-ellenszérum egyik fejlesztőjeként. Ez az emblémaváltás azonban több érdekességet is tartogat: szembemegy a trendekkel és egy kis belső sztorit is felfed.

Forrás: Team.Design

Az amerikai Pfizer gyógyszeripari cég manapság sokkal inkább a koronavírus (és annak mutációi) elleni oltóanyaga révén kerül be a hírekbe, de ettől nem teljesen függetlenül elkészítette az új logóját is, azzal ugyanis még ismertebbé tehetik a márkát.  

„Ráadásul a Pfizernek van egy fő terméke, a Viagra” – magyarázta Serfőző Péter a brandguide frissen indult podcastjében. – Talán a két márka közti egyértelmű kapcsolatot is próbálja kicsit bontani az új embléma. Eddig egy befoglaló formában volt a Pfizer felirat, amiben egy érdekes ’fi’ ligatúra is szerepelt, ami már önmagában hordozhatná a megkülönböztethetőséget, de nyilván ezt nem tartották elégségesnek, ezért is volt a befoglaló forma. Ezt most elhagyták, mert maga a befoglaló forma is nagyon hasonlít a Viagra tabletta formájához.”

Figyelemre méltó, hogy a Pfizer új emblémája szembemegy a trendekkel, vagyis amíg manapság egyszerűsödnek a logók, hogy a különböző okoseszközökön, kijelzőkön is jól mutasson, sokrétűen használható legyen – illetve a nagyvállalatok esetében a cég fejlődése és stabilizálódása is egyszerűbb, határozottabb grafikai tervezésben ölt testet –, addig a Pfizer új logója összetettebb lett. De miért működik ez teljesen másképp a gyógyszeróriásnál, mint a többi cégnél 2021 elején?

Egy csavart, a DNS-t idéző embléma került a felirat elé, amivel arra utalhatnak, hogy kutatás-fejlesztésben, géntechnológiában meghatározó szerepet tölt be a cég, amely „talán ezzel nyomatékosítja, hogy nem csak a Viagrára kell asszociálnunk a Pfizerről”.  

Forrás: Pfizer

Az eredeti „Pfizer kéket” egy kéttónusú palettává fejlesztették, amivel a tudomány és betegek iránti kettős elköteleződést kívánták kifejezni. Ugyanezt a kettősséget szimbolizálja a két, egymásba illeszkedő forma is. Az új emblémát a Brooklyn-i Team.Design ügynökség tervezte, annak történelmi alakulásáról videó is készült.

„A Pfizer sokkal többé vált, mint egy egyszerű gyógyszerészeti cég – írják a cég honlapján. – Az új logónk ezt az elmozdulást mutatja a kereskedelemről a tudományra: feloldottuk a tabletta formát, hogy a felfelé csavarodó kettős spirállal felfedjük tevékenységünk leglényegét.”

Fontos a tiszta, nyitott Noto Sans betűtípus is, amelyet a Google tervezett, hogy eltüntesse a netről a „tofukat” vagyis a hibás karakterek helyén megjelenő kockákat. A betűtípus szinte a világ bármely nyelvén használható, visszafogott, tehát globális nyitottságot és hozzáférhetőséget jelent, és pontosan erre utal a Pfizer választása is. 

A „nagy januári arculatfrissítési hullámnak” sok oka lehet, talán csak puszta véletlen. Az viszont biztos, hogy a Pfizer elemeiben is érdekes, sokrétű jelentéssel bíró új emblémája kiemelkedik a mezőnyből. Ahogy a cég írja, készen áll „a tudományos áttörések újabb 170 évére”, és ahogy jelenleg állunk, ebben nem is igen kételkedhetünk. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az Airbnb már nem bánja, hogy a logója herezacskóra emlékeztet

Az Airbnb már nem bánja, hogy a logója herezacskóra emlékeztet

A marketingesek csettinthetnek: 2014-ben cserélték le, de még most is külön életet él az arculati elem.

2020-tól új logója lesz Hollandiának

2020-tól új logója lesz Hollandiának

A túlságosan tulipánost kellett kicsit finomítani.  

Meghalt az El Al logóját is tervező magyar ajkú grafikus

Meghalt az El Al logóját is tervező magyar ajkú grafikus

A 85 éves korában elhunyt Dan Reisinger tervezte a Teva gyógyszergyár és a Habima színház logóját is.

Hirdetés