A skandináv iroda design otthon is jól működik.

Körülbelül 3 éve rendezgetem a lakásomat. A vendégszoba készült el leghamarabb, a nappali, melyben időm 80%-át töltöm, most kezdi végleges formáját felvenni. A hálószoba, ahol a legkevesebb időt töltöm, volt a legmostohább, mert mindig csak lomtárnak használtam. Oda kerültek be a hangszereim (rengeteg van), az ilyen-olyan dobozok, amikből kipakoltam, de nem akartam kidobni, mert jó lesz még valamire. Egyszóval, minden, ami lom. Egyedül a íróasztal, mint nagyszülői örökség volt meg fixen.

Pontosabban a lábazata, ami egy Zinger varrógép lába. Ehhez csináltattam egy asztallapot, amit meghagytam természetes formájában, és nem vágattam egyenesre. Ehhez jött a komód és az ágy. Lényegében ennyiből állt a hálószoba, amit tényleg csak pár óra alvásra használok. Éjszaka vagyok a legaktívabb, de azt is a nappalimban töltöttem. A munkám miatt sokat ülök a gép előtt. Egy időben az étkező asztalnál, majd a fotelből dolgoztam, de egyik sem volt ideális, ráadásul a nyakam az utóbbi hónapokban folyamatosan kattog. Szóval rá kellett vegyem magam a változásra.

Az egyik motivációs előadásomra jött el a Kinnarps hazai ügyvezetője, akivel utána még hosszasan beszélgettünk. Előtte nem hallottam a cégről, mivel az irodai élet nagyon távol áll tőlem. Bevallom nekem a legtöbb irodáról a merev, kimért légkör ugrik be, mely nélkülöz minden kreativitást.

Érdekes volt beszélgetni és hallani, hogy mennyire nyitottak és próbálják előtérbe helyezni az alkalmazottakat. Élettereket alakítanak ki a munkahelyen. Ezeket persze úgy hallgattam, hogy egy darab bútort nem láttam tőlük. Majd itthon rákerestem és elámultam, mert, amit láttam, azok nem a megszokott irodabútorok voltak, hanem egy nagyon szép letisztult skandináv design. Ráadásul olyan, amilyet én is keresek itthonra.

Nagyon szeretem a fát és a bőrt. Mindenféle vintage dolgot. Életterem is ezek keverékéből áll össze. Így jött az ötlet, hogy állítsuk magunkat kihívás elé, és nézzük meg, mit lehet kihozni az irodai bútorokból otthoni környezetben. A sorozat első részében egy kellemes, színes, otthoni munkateret alakítottam ki, a második részben a maszkulin, férfias, kicsit monokróm design fog érvényesülni.

Az első választottam, amit tudtam, hogy mindenképp akarok az a Materia kollekció birkahintája. A legötletesebb dolog, amit irodabútorban eddig valaha láttam. (oké, mint említettem, nem vagyok nagyon szakavatott). Egy olyan termék, amit akár a gyerekek is használhatnak, mégis az irodába tervezték őket.  A hintázásban az a jó, hogy nincs korhatár. Kisbabáktól elkezdve, tinédzserként a parkban, felnőttként nosztalgiából, mindig örömmel fogjuk betámadni az első hintát, ami utunkba esik. A koncepció lényege, hogy az emberi agyféltekék mozgásban sokkal jobban dolgoznak, mint álló helyzetben. Nem véletlen, hogy kisgyerekeknek is ajánlott a hinta, hintaló és minden mozgó játék. Nem csak megnyugtat, de fejleszti az idegrendszerünk, a koordinációs készségünk és mindkét agyféltekénk aktiválódik, kvázi kapunk egy kis természetes turbó gombot.

Annyira berendeznék egy irodát, tele ilyen székekkel, ahová meghívnék sok öltönyös, kimért figurát, majd leültetném őket erre, és várnám, mikor oldódnak fel, és jön elő belőlük a gyerek.

Viccet félretéve, mivel gép mellett dolgozom és sokszor hívom házhoz az ügyfeleket, vagy jönnek barátok, biztos vagyok benne, hogy az elsőszámú dolog lesz, amit ki akarnak majd próbálni, miközben épp mutogatom nekik a gépen, az elkészült munkáim. Második választásom a DELI székre esett, ami nem egy hagyományos irodai szék, hiszen nem állítható, de az otthoni élettér kialakításában nálam, és talán másoknál is, nagyobb hangsúlyt kap a design, mint sem az, hogy legyen egy minden ponton állítható, csúnya, böszme irodai székünk. Egyébként sem töltünk egyhuzamban 8 órát ülve, mivel otthonról dolgozva, megvan az előnyünk, hogy bármikor felállhatunk, pihenhetünk pár percet, kimehetünk enni valamit a konyhába. Senki se fog csúnyán nézni ránk. Egyébként maga a szék nagyon kényelmes. És mint mondtam, imádom a fa és a textil kombinációját. Ráadásul nagyon jól illik az íróasztalomhoz.

Mivel keveset mozgok, így nemrég felfúrattam egy húzódzkodót a falra, hogy majd ott edzek. Lehet majd szerelek rá egy függőszéket.

Szeretek a Pinteresten nézelődni, és mikor a kis sarkok kialakítását keresgéltem a vintage, bohostyle témában, sokszor az ilyen ücsörgős, szék-fotel kombók jöttek fel, vagy a babzsákos megoldás. Ez annyira megragadott, hogy gondoltam ezt is megvalósítom.

Volt egy régi babzsákom, de már nem szerettem annyira, most viszont divatba jöttek ezek a lapos, kötött puff szerű ülőkék, úgyhogy egy ilyet mindenképp be akartam szerezni. Ücsörögni épp olyan jó rajta, mint rátenni a lábunk, miközben megpihenünk a rózsaszín szőrmés széken. Na igen. Rózsaszín... Férfiként azt mondtam, hogy a környezetembe nem szeretnék semmi rózsaszínt, mégis most megkövetem magam, mert beleszerettem, mind a székbe, mind a kis asztalkába. Igaz, ez nem az a bántó, rikító rózsaszín, amiről a cukormáz és a habcsók jut eszembe, hanem egy sokkal szofisztikáltabb fajtája, amit egy magam fajta szakállas férfi is felvállal.

Ha egy kis pihenőre vágyok, most már lepihenhetek ebbe a mini lounge-ba. Lapozgathatok újságot, és hallgathatok zenét, miközben újabb inspirációkkal töltődöm. Már csak pár saját fotót akarok kiprintelni, és szerintem kés is álmaim szobája.

A második részben egy teljesen más környezet varázsolok a szobának, a Kinnarps termékeivel. Figyeljétek a következő heti postot!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kínában lassan visszatérnek irodáikba az építészek

Kínában lassan visszatérnek irodáikba az építészek

A járvány növelte a dolgozók közötti összefonódást és a szolidaritást.

A Kinnarps a Stockholm Design Week-en is megmutatta, mennyire hisz a fenntarthatóságban

A Kinnarps a Stockholm Design Week-en is megmutatta, mennyire hisz a fenntarthatóságban

Standjának témája az ökológiai lábnyom csökkentése volt.

Az Év Irodája gálát is elhalasztották a koronavírus miatt

Az Év Irodája gálát is elhalasztották a koronavírus miatt

Az OfficeUP konferenciát és a jubileumi Év Irodája Díjátadó Gálát is június 4-én rendezik.

Hirdetés