Miért jó a skandináv design az otthonról dolgozóknak?

Az előző részben egy otthonos, kicsit vintage stílusú home office-t mutattunk be, míg most egy szürkés, világoskékes funkcionális variáció példáját hoztuk. Az otthon dolgozók számtalan ötletet és design bútort találnak a Kinnarps választékában: a sokoldalú, játékos elemek nemcsak növelik aktivitásunkat és kreativitásunkat, hanem segítenek egészségünk megőrzésében is. Ez elsőre talán bután hangozhat, mintha egy tartósítószerről beszélnénk, de rengetegen vagyunk, akik hosszú órákon át ülőmunkát végzünk. Horváth Dániel influencer ajánlója.

Nem elég, hogy szabadúszó vagyok, de munkamániás is, így nálam nem 8 órából áll egy munkanap, hanem képes vagyok éjjel-nappal a gép előtt ülni és dolgozni. Emiatt az utóbbi másfél évben jócskán felszedtem magamra, ez nem lenne baj, viszont tisztában kell lenni azzal, hogy ennek később komoly következményei lehetnek. Kialakulhatnak daganatos betegségek is, amit szeretnék elkerülni, tehát muszáj változtatnom. Régen sokat edzettem a szabadban, a húzódzkodás volt az egyik kedvencem, ezért itthonra is beszereltettem egy rudat, és a helyét egy mini edzőközponttá alakítottam. A Kinnarps labdája, eredetileg egy irodabútor, de jól használható fitness labdaként, bizonyos gyakorlatokat - hasizom, fekvőtámasz, nyújtás - jól elvégezhetünk rajta. Ha lábunkat is rátesszük, egész testünket megmozgatjuk, balanszírozzuk magunkat, így sokkal több izom fog bekapcsolódni a munkába. Az előző cikkben már kitértem a hintázó mozgás koordinációs készségünkre való jótékony hatására, és arra is, hogy az idegrendszerünk is jobban dolgozik, ezáltal munkánkban is kreatívabbak leszünk. 

Több mint 20 évig doboltam, a lakás tele van hangszerekkel, ezért egy gyakorló sarkot is felállítottam magamnak. Ha kedvem tartja, akár feszültség levezetésként, akár a szomszédok örömére, üthetek pár ritmust. A zene hatalmas örömet képes okozni, ráadásul önbizalmat is ad. És hangszeren megtanulni játszani sosem késő. Volt egy magántanítványom, aki majdnem 40 éves volt, amikor elkezdett hozzám dobolni járni. Tudatalatt lehet, épp ezért választottam a kétfunkciós kis kocka széket, amit dobszéknek is használhatok, de a másik elemmel összeillesztve egy olyan dizájnos bútort kapunk, ami asztalként is használható. Ráadásul összerakva még helyet is spórol. A világos, kékeszöld színe maszkulin kisugárzást ad a szobának. Az íróasztalhoz most egy gurulós széket választottam, ami már jobban hasonlít egy irodai székre. Színben pedig egységet alkot ez a három termék.

Érdekes észrevétel, hogy bár elsőre beülve kicsit keménynek érződik, de 4-5 óra elteltével se éreztem, hogy elzsibbadt volna a fenekem, míg más, ennél puhább székekben szokott. Lehet, hogy ez a háttámlának is köszönhető, mert a derék résznél van benne ív, ami kényelmes és masszívan tart. A görgői könnyeden és hangtalanul gurulnak, nem bántják a parkettát, ami otthoni szék megválasztásánál szintén fontos szempont.

Ez az összeállítás kevésbé színes, mint a múlt heti, mégis ugyanolyan játékos és a hosszú munkaórák alatt felfrissülést ad mind fizikailag, mind szellemileg.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hol van a kortárs művészet helye az irodában?

Hol van a kortárs művészet helye az irodában?

Gondolatok a Budapest Design Weekről

Újabb jelentős bérlő költözik az Agorába

Újabb jelentős bérlő költözik az Agorába

Fogynak a prémium irodahelyek Budapesten – hamarosan megtelik az Agora Hub is

INDUST-REUSE | A MINUSPLUS receptje

INDUST-REUSE | A MINUSPLUS receptje

Ipari csarnokból kortárs irodatér

Hirdetés