Csomagolási díjjal jutalmazták a magyar tulajdonú vállalatot a Red Dot Award eseményén.
A termék kreatív megoldást kínál a csomagtartóban hánykolódó dolgok rögzítésére.
A Flytram a villamos és a drótkötélpálya hibridjeként létrehozott járműkoncepció. A projektet a tervező leírásával mutatjuk be.
A 20 éves múltra visszatekintő Határtalan design második alkalommal mutatkozik be Pozsonyban. A Bratislava Cultural Summer Fesztivál hivatalos programjában is szereplő eseménysor a város egyik legfontosabb kiállítóhelyén, az Umelka Galériában látható július 13. és augusztus 10. között.
Ilyen volt az idei Field of Sparks rendezvény záró hétvégéje.
Három budapesti helyszínen mutatják meg alkotásaikat a végzősök a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) diplomakiállításain 2024 júliusában.
A Field of Sparks falakon megjelenő világáról a projekt grafikai vezetőjét, Majorosi Zsófit kérdeztük.
A nemzetközi design világ egyik legismertebb alakja tette tiszteletét 2016-ban a MOME auditóriumában. Marcel Wanders, a saját neve alatt futó brand tulajdonosa, valamint a MOOOI márka egyik alapítója a 2008-as Design Hét Budapest egyik sztárelőadójaként került kapcsolatba az egyetemmel, ahol 2016 novemberében először adta át saját díját a Design Intézet tehetséges fiataljainak. Mai születésnapjának apropóján felidézzük akkor vele készített interjúnkat a 137-es, 2017/5-ös lapszámból.