Papírmobil, hangulatlámpa, sámli – többek között ezeket a tárgyakat is elkészíthetik azok a hátrányos helyzetű 10-18 éves lányok, akik kedvet éreznek magukban a kreatív alkotáshoz. A FRUSKA azonban ennél sokkal többet ad a serdülők kezébe. A munkamódszert tartalmazó digitális kézikönyv immár bárki számára elérhető, aki kedvet érez magában ahhoz, hogy a fruskákkal közösen alkosson és értéket teremtsen.
Csernák Janka eredetileg fémműves tervezőnek indult, de már évek óta social design projektek fejlesztésén dolgozik, 2020 óta a MOME Innovációs Központ Social Design Hub tagja. Az ő vezetésével valósult meg a FRUSKA projekt, amely hátrányos helyzetű lányoknak segít abban, hogy a famegmunkálásra alkalmas szerszámok használatán keresztül saját magukat is jobban megismerjék, s határozottabbak legyen az élet számos más területén is. Janka és csapata ezt a tudást adja azok kezébe, akik örömmel barkácsolnának a fiatal lányokkal közösen, miközben nemcsak kézzelfogható tárgyak, de értékes kapcsolatok is születnek egy-egy workshop alkalmával. Interjú!
Csernák Janka, a FRUSKA projekt megálmodója. Fotó: Szécsi Noémi
Ma már egy tervezőnek – kiváltképp, ha szociálisan érzékeny – nem feltétlenül az a célja, hogy fizikai produktumot hozzon létre, sokkal inkább az, hogy egy módszertant, tudást adjon tovább a felhasználónak, amit aztán az kamatoztathat, akár hosszútávon. Valami ilyesmi a FRUSKA projekt is. Te mit gondolsz a tervező szerepének változásáról, illetve mikor fordultál a szociális design projektek felé?
Csernák Janka: Szerintem nagyon nagy dilemmája a designer közösségnek (nemzetközi szinten is, nemcsak idehaza), hogy mire használja azokat a tervezői kompetenciákat, amiket elsajátított, a gyakorlatban megszerzett. Ezt a piaci környezet is erősen befolyásolja, persze. Egyetértek azzal, amit mondasz, hogy amikor társadalmi csoportok felé fordulunk tervezői szemmel, akkor nem feltétlenül tárgyakat fogunk készíteni. De ennek azt hiszem, inkább az az oka, hogy amikor tárgyakban gondolkozunk, akkor már elég jól ismerjük, vagy legalábbis sejtjük, hogy mi az a bizonyos hiány, amire az adott tárgy megoldást jelenthet. Sokszor maga a megismerés az, ami egyfajta design folyamattá alakul – lehet, hogy lesz egy tárgy a végén, amit a tervező tervez, vagy amit a közösség tervez, vagy ők így együtt hoznak létre valamit. Sokféle permutáció előfordulhat.
Én akkor kapcsolódtam be az ilyen jellegű projektekbe, amikor a MOME EcoLab (a mostani Social Design Hub elődje – a szerk.) színeiben csomagokat terveztünk hátrányos helyzetű családoknak, ez volt a Bódva Pakk. Akkor egy olyan lapra szerelhető kiságyat terveztünk, amit helyi eszközökkel bárki elkészíthetett a kisbabája számára. Ennek a tárgynak az elkészítéséhez a közösségnek egy-két szerszámra, rétegelt lemezre és gyorskötözőkre volt csupán szüksége. Ez volt az első költséghatékony törekvés, amiben részt vettem, s aztán ez folytatódott a COVID-terhes időkben különféle pakkok formájában (Segítő Pakk, Gondos Pakk, Kreatív Pakk), már a Hub csapatával együttműködésben.
Ahhoz, hogy egy tervező jól ismerjen egy csoportot, ahhoz mit kell tennie?
Cs. J.: Azt figyeltem meg, hogy a mikroközösségekre egyesével érdemes felkészülni, hiszen mindegyik nagyon másképp működik, mások a dinamikák. A szakirodalomból az ember megismer bizonyos faktorokat és főképp nehézségeket, amik ezeknek a csoportoknak az életét meghatározzák, viszont az, hogy ezekkel egy közösség hogyan küzd meg, az mindig nagyon egyedi.
A FRUSKA esetében két dologra számítottam, s mindkettő beigazolódott, de volt is rájuk megoldás. Az egyik a rendszeres jelenlét problematikája volt. Ugye, ez egy négy alkalmas workshop sorozat volt, és számukra a konzisztens jelenlét nem mindig volt magától értetődő, pusztán teljesen hétköznapi okok miatt: a lányok közül volt olyan, akinek a kisebb testvérére kellett vigyáznia, vagy a házimunkát kellett elvégeznie, s ezért nem tudott ott lenni a foglalkozáson. Ebből nekem azt kellett megtanulnom, hogy az ő életükben a FRUSKA-projekt csak egy dolog a sok közül, amiben nekik döntésre kell jutniuk, s nyilvánvalóan nem ez volt a legfontosabb számukra. De már ez egy jelzés, visszacsatolás, hogy ők ebben is gyakorolhatták a saját döntési jogkörüket, s ezt mindenki tiszteletben tartotta, ami jó hatással volt az egész közösségre.
A másik félelmem a szerszámokhoz kapcsolódott.
Nagyon sokszor a finommotorikus készségek nem fejlődtek annak megfelelően, ahogy az az adott korosztálytól elvárható lenne, mert egész egyszerűen nem adtak elég szerszámot – vagy akár ollót, sniccert sem – ezeknek a lányoknak a kezébe.
De ezeket aztán nagyon gyorsan meg tudták fejlődni, nem fordult elő baleset, és ez azt mutatta, hogy 2-3 órán keresztül fókuszáltan tudtak figyelni a feladatra, a mi instrukcióinkra, s egymásra is.
Nézzük meg kicsit közelebbről ezt a kiadványt, illetve azt, mi is történik egy FRUSKA-workshopon!
Cs. J.: A könyvben nem kizárólag famegmunkálással kapcsolatos feladatok vannak, van olyan bevezető feladat, ami a papírral foglalkozik. A könnyűtől haladunk a nehéz feladatok felé. A fa még mindig egy könnyen hozzáférhető, barátságos anyag, és viszonylag kevés digitális-technológiai tudás kell a megmunkálásához. Ez egy fontos szempont volt, hiszen akiket a FRUSKA megcéloz, ott a digitalizáció kevésbé elterjedt.
  |
Mindegyik foglalkozás egy beszélgetésből és egy készítési folyamatból tevődik össze, mindkettő nagyon fontos. Ez lehet, hogy szokatlan együttállás egy klasszikus design folyamatban, de mi fontosnak tartottuk, hogy legyen ráhangolódás, hiszen ezeknek a beszélgetéseknek egyrészt az is a célja, hogy biztonságos közeget teremtsünk a lányok számára, ahol szívesen osztanak meg egymással dolgokat, s tudnak reflektálni saját magukra is.
Másrészt ez a felvezetés azért is jó, mert segít összekötni ezeket a gondolati sémákat a konkrét fizikai folyamatokkal. A második alkalommal például a résztvevőknek egy kis tükrös kiegészítőt kell készíteniük, ahol az önkép kérdéskörével is foglalkozunk.
A harmadik alkalommal a saját tereinkről gondolkodunk, illetve arról, hogy ezekben milyen jó és kevésbé jó elemek vesznek körül bennünket, s hogy utóbbiakon hogyan tudunk változtatni. Itt például az a fontos, hogy olyan célt tűzzünk ki magunk elé, ami elérhető, pont azért, hogy a kudarcélményt elkerüljük. A negyedik alkalommal kétféle, szerkezetileg viszonylag egyszerű tárgyat kínálunk fel: egy lámpadobozt és egy sámlit, amiben megvan annak a szabadsága, hogy a résztvevő azt személyre szabhassa, s az valóban a saját személyes tárgya lehessen.
A FRUSKA egy komplex jelenséget tár fel, s igyekszik azt többféle nézőpontból is megvizsgálni. Gondolom, itt nemcsak tervezői, de egyéb tudásokra is szükség volt. Kik vettek részt a projektben?
Cs. J.: Ez egy komoly csapatmunka volt, igen, amiben – a projektben és a kiadványban egyaránt – a MOME Social Design Hub többéves tapasztalata, tudása is benne van. Szerencsés Rita a hatásmérés módszertanának kidolgozásában vett részt, rajta kívül pedig két másik szakértőt is bevontam a FRUSKA-hoz kapcsolódó kutatásba: Horváth Lilit, aki fejlődéspszichológiával foglalkozik, illetve Dés Fanni szociológust. Fontosnak tartom, hogy ezt az interdiszciplináris megközelítést szem előtt tartsuk, kiváltképp az ilyen típusú kezdeményezések esetében.
  |
Bár a FRUSKA kiadvány a hátrányos helyzetű serdülők megsegítését célozza meg, a projekt valójában nem nekik, hanem az őket segíteni szándékozó szociális munkásoknak, szociálisan érzékeny designereknek, alapítványoknak szól. Illetve tulajdonképpen a kiadványhoz bárki hozzáférhet, akiben van segítő szándék, és örömmel foglalkozna ezzel a csoporttal, s most a Ti munkamódszereitek megismerésével és elsajátításával ezt meg is teheti.
Cs. J.: Bárki, aki hasonló csoportokkal szeretne foglalkozni, s a készítés, a kézügyesség, a közös alkotás irányából közelítene feléjük – nekik szól a FRUSKA kiadvány, ami magyar és angol nyelven is elérhető. Utóbbi éppen azért készült el, mert bízunk benne, hogy nemzetközi szinten is hozhat pozitív eredményeket, például a szomszédos országokban.
Ahogy észrevettem, az utóbbi időben megfigyelhető egy ilyen hullám: egyre több kezdeményezéssel találkozni, ami kifejezetten a kamasz lányok fizikai, mentális és egyéb nehézségeire fókuszál. Ők egyszerűen nem kapnak elég figyelmet a nagy egészben, és szerintem pont ez az időszak, amikor még segíteni lehet őket olyan eszközökkel, amikkel aztán később magabiztosabban tudják képviselni saját magukat.
Milyen hosszútávú kifutása lehet a FRUSKA-nak? Azt feltételezhetnénk, hogy a legoptimálisabb forgatókönyv az lenne, ha valaki a serdülő lányok közül ennek a programnak a hatására döntene úgy, hogy például az asztalos szakmát választja.
Cs. J.: Én elsősorban katalizátorként tekintek a FRUSKA-ra, de abszolút benne van annak a lehetősége, amit te mondasz – legalábbis bízom benne. Tény, hogy ez a négy alkalom kevés ahhoz, hogy gyökeres változásokat lehessen elérni.
A résztvevők közül, aki eléggé kitartó, a következő FRUSKA foglalkozásba már mentorként tud becsatlakozni – erre is volt már példa. Ez a fajta folytonosság emeli, s egyfajta kompetens szerepbe is helyezi ezeket a lányokat, ez nagyon fontos.
Most a 10-14 éves korosztállyal voltak tapasztalataim, s tőlük sok esetben az jött vissza, illetve a családjuktól, hogy hétköznapi szituációkban sokkal agilisabbak lettek, képesek lettek odahaza elvégezni olyan feladatokat, amiket korábban nem mertek, vagy nem gondolták, hogy képesek rá. A kedvenc visszajelzésem mégis az volt – hiszen minden foglalkozás egy értékelő kérdőív kitöltésével zárul –, amikor az egyik válaszadó a „Milyen elvárásokat támasztottál magad felé a foglalkozás során?” kérdésre, hogy: „Többet fogok gondolkodni.” Megtelt a szívem, amikor ezt olvastam. Azt hiszem, ez a FRUSKA tényleges célja:
ráirányítjuk a lehetőséget az egyéni fejlődési lehetőségekre.
Hová fejlődhetne a FRUSKA, mi lenne a legjobb, ami történhetne a projekttel?
Cs. J.: Két irányból tudom ezt megközelíteni. Ez a kiadvány tulajdonképpen az első fázis, s nagyon örülnék, ha lenne folytatása, jönnének visszajelzések, tapasztalatok, és tovább bővülhetne, gazdagodhatna a sorozat. A másik dolog, ami szintén fontos lenne, hogy minél több alkalmazási helyzetben kipróbálják. A kutatás ugyan 2022 végével lezárult, de a projekt nem. Jelenleg is vannak olyan lehetőségek kilátásban, amik lehetővé tennék, hogy a FRUSKA-t nemzetközi szinten is tesztelhessük – első körben most kelet-közép-európai partnerekkel fogunk együttműködni.
A legklasszabb az lenne, ha kiépülhetne egy olyan hálózat, ami egyúttal a csoportok közötti átjárhatóságot is lehetővé tenné. Ezzel az ő fizikai és társadalmi mobilitásuk is erősödne. Mivel ez egy open source kiadvány, a mi fizikai jelenlétünk nélkül is lehet FRUSKA-foglalkozásokat tartani. Ennek ellenére régóta nagy álmom, hogy legyen egy kis műhellyel felszerelt FRUSKA turnébusz, amivel házhoz tudunk menni országhatáron belül és azon túl is.
Ha jól értem, nem kell tehát extra felszerelés ahhoz, hogy egy FRUSKA-foglalkozás megvalósulhasson: mindössze néhány szerszámra van szükség. Ez azt jelenti, hogy akár egy kis faluban is megvalósítható a workshop-sorozat, egy lakatos vagy asztalos műhelyben?
Cs. J.: Végülis, igen. Minden feladatlapon szerepel, hogy az adott foglalkozáshoz milyen eszközökre lesz szükség. Kézi fúró, illetve csavarbehajtó, dekopírfűrész, csiszolópapír és asztalos szorítók – az egyik foglalkozáson például ezeket használtuk. És igen, a legtöbb településen, ahol van egy kedves Józsi bácsi, ott ezek a szerszámok beszerezhetők, vagy ha mégsem, akkor ezek könnyen beszerezhetők, valamilyen alapítványi támogatás segítségével.
A FRUSKA projektről bővebben a MOME honlapján olvashatunk, ahonnan a magyar és az angol nyelvű kiadvány is letölthető.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
