Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb leütési árát érte el.

Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb leütési árát elérve, 460 millió forintért kelt a Virág Judit Galéria téli aukcióján. Minden idők legsikeresebb magyar árverésén még egy életműrekord született: Kádár Béla Zene című alkotása 140 millió forintért cserélt gazdát. 


A Virág Judit Galéria téli árverésének szenzációja, Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című festménye volt. A festőóriás művei közül alig több mint egy tucat van magángyűjteményben, 2000 óta pedig csupán négy alkotása szerepelt árverésen, amelyből kettő abszolút rekordot ért el. A festőművész aukción értékesített képei közül legdrágábban, 240 millió forintért, a Traui tájkép naplemente idején című festmény kelt el a Virág Judit Galéria 2012-es téli aukcióján, ezzel az árral közel 10 évig tartotta a magyar aukciós rekordot. A most árverésre bocsátott, szimbólumokban gazdag műalkotást intenzív, meleg színek és ragyogó fényhatás jellemzik. A Titokzatos sziget a festőművész egyik legtalányosabb festménye, mely 160 millió forintos kikiáltási árról indulva, izgalmas online és helyszíni licitharcot követően végül magyarországi aukciós rekordot jelentő, 460 millió forintért kelt el. 

 

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos Sziget

Kádár Béla Zene (1926) című festményének különleges atmoszféráját egyfajta időtlenség teremti meg. Az alkotás erőteljes térbelisége, a geometriai formákon alapuló képszerkezete, valamint az avantgárd színházakból ismert marionett-bábuk erősen emlékeztetnek a Bauhaus mechanikus színpadára. Az életműben is kiemelt szerepet játszó alkotást 55 millió forintról indulva életműrekordot jelentő, 140 millió forintért vásárolták meg. 

 

Kádár Béla: Zene

A karácsonyi aukció másik kiemelkedő tétele volt Rippl-Rónai József Elegáns úriasszony a kertben (1909) című olajképe a Kunffy-ciklus hiányzó láncszeme, amely egy, a Magyarországon az 1970-es években külszolgálatot teljesítő angol diplomata gyűjteményében volt mindezidáig. A tüzes színekkel megfestett merész kompozícióért 95 millió forintnál koppant a kalapács.

Vaszary János Akt Buddhával (1926 körül) című festménye a keleti vallások, a miszticizmus és a különböző okkult tanítások iránti – különösen az európai polgári értelmiség körében a két világháború között – megnövekedett érdeklődést tükrözi. A különleges hangulatú festményért 50 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 85 millió forintnál koppant a kalapács. Igazi ritkaság Bortnyik Sándor Geometrikus kompozíció (1925) című festménye, amely az alkotó weimari és berlini periódusának, azon belül is absztrakt műveinek egyik legfontosabb dokumentuma. A festmény értékét növeli, hogy a művész nagyon kevés alkotása ismert ebből a korszakból. A műalkotás 80 millió forintért cserélt gazdát az aukción. A galéria értékmentő tevékenységének köszönhetően került vissza 90 évnyi lappangás után Szlovákiából Magyarországra Schönberger Armand aktos kompozíciónak egyik leggyönyörűbb darabja. Az 1932-es Aktok gyümölccsel című alkotás 40 millió forintért kelt el.

Egry József Hableány-kikötő 30 millió, Batthány Gyula Vízhordók című műve 22 millió forintért kelt el.  Számos alkotásért hosszas online, telefonos és helyszíni licitharc bontakozott ki: Tornai Gyula Aranytemplom Amritszárban című festménye 2 millió forintról 28 millióig, Tihanyi Lajos Szécsénykovácsi kastélyt ábrázoló képe 12 millióról 26 millióig, Egry József Önarcképe pedig 600 ezerről 3 millióig jutott. A Zsolnay-kerámiák közül legmagasabb áron, 4,2 millió forintért egy alkonyi táj panorámanézetével, Tiffany-dekorációval díszített váza kelt el. A szobrok közül a legmagasabb leütési árat pedig Mattis Teutsch János Női alak című alkotása érte el 19 millió forinttal.

A Budapest Kongresszusi Központban kiemelt érdeklődés mellett zajlott aukción 206 műalkotásra licitálhatnak az érdeklődők. Minden idők legsikeresebb magyarországi árverésére a licitek helyszínen, telefonon és online is érkeztek, így Magyarország mellett Németországból, Svájcból és Amerikából is licitáltak. 

 

Forrás: sajtóanyag
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Szeretnél egy Excaliburral harcoló János vitézes plakátot, esetleg Jim Jarmusch első filmjének falragaszára vágysz?

Szeretnél egy Excaliburral harcoló János vitézes plakátot, esetleg Jim Jarmusch első filmjének falragaszára vágysz?

Akkor semmiképpen ne maradj le az ötödik FALRA FEL! plakátaukcióról!

Íme, a legdrágább élő magyar művészek és műalkotások 2020-as toplistája

Íme, a legdrágább élő magyar művészek és műalkotások 2020-as toplistája

A műtárgy.com frissítette listáit a 2020-as aukciós eredmények alapján.

A százéves spanyol lottósorsoló gömbtől a Cartier hajlított szög karkötőjéig

A százéves spanyol lottósorsoló gömbtől a Cartier hajlított szög karkötőjéig

Ezek voltak a százéves BÁV 2020-as árveréseinek legszokatlanabb darabjai.

Hirdetés