Szintet lép az IKEA a környezetszennyezés elleni harcban.

Különös módját választja az IKEA a környezetvédelem elleni harcnak: inkább felvásárolja az indiai növénytermesztés melléktermékeként keletkező rizsszalmát és kiegészítőket készít belőle, csak ne égessék el a gazdálkodók, súlyos károkat okozva ezzel a környezetüknek. A kagylók, valamint az útjelző kúpok és jelzőtáblák után egy újabb ötlet arra, miképp lehet hasznosítani azokat az anyagokat, amelyeket amúgy hulladéknak tekintenénk.
 
Fotó: dezeenFotó: dezeen

Az új kollekció a Förändring nevet kapta, amely svédül változást jelent, edények és szőnyegek alkotják, különböző technológiával készülnek, de közös jellemzőjük, hogy valamennyi alapanyaga a rizsszalma. 

Miután a rizst betakarítják, a farmerek elégetik a rizsszalmát, amelyet nem tudnak már hasznosítani. Az így keletkezett füst hozzájárul a termetes szmoghoz, és egészségügyi problémát okoz az észak-indiai lakosság számára, ahol egyébként a világ tíz legszennyezettebb városai közül kilenc található. Ezt látva lépett közbe az IKEA, az együttműködés pedig olyannyira sikeres lett, hogy a termékeket az éves konferenciájukon mutatják be, amelyet a napokban tartanak a cég székhelyén, Älmhultban.

Fotó: dezeenFotó: dezeen

A projekt az IKEA Better Air Now kezdeményezésének része, amelynek pilot területe India, de szeretnék a világ összes olyan régiójára kiterjeszteni, ahol égetéssel szabadulnak meg a betakarításból hátramaradt hulladéktól. A kollekció 2019 őszétől lesz elérhető az áruházakban. 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mi baja a díjnyertes építésznek a fenntarthatósággal?

Mi baja a díjnyertes építésznek a fenntarthatósággal?

Tatiana Bilbao nem címkének, hanem az élet szerves részének tartja a fenntarthatóságot.

A legsötétebb múzeum, ahol valaha jártál

A legsötétebb múzeum, ahol valaha jártál

Anders Ruhwald fekete installációja az eltörölt életeknek állít emléket. 

Dubajt a jövőben inkább kinyomtatják

Dubajt a jövőben inkább kinyomtatják

Komoly tervei vannak az Emirátusnak a 3D technológiával kapcsolatban.

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1