Elindul a PPG Trilak és a Technika#1 közös workshop-sorozata.
Az idén szintet lép a PPG Trilak – Kreatív Műhely: mostantól a Technika#1-gyel szoros együttműködésben zajlanak a Héra, Lazurán és Trinát festékeket gyártó és forgalmazó vállalat workshopjai, amelyekre bárki jelentkezhet. A közös műhelymunka során ebben az évben a felületkezelés mellett a dizájnbútor-készítés is szerepet kap, a workshopoknak pedig természetesen a Technika#1 műhelye ad otthont.
„A 2017-es év egyik nagy újítása, hogy egy egész éven át tartó együttműködésbe kezdtünk a PPG Trilakkal” - mondta az együttműködés nyitóeseményén Janota Orsolya, a Technika #1 projektmenedzsere és társalapítója. „Ennek keretében kifejezetten olyan programokat hirdetünk, ahol már nemcsak a barkácsolásról lehet tanulni, hanem a felületkezelésről is, hiszen ez ugyanúgy fontos része egy bútorkészítésnek. Nagyon sok PPG Trilak-termék lesz elérhető a házban a workshoplátogatóknak, és mi is ott leszünk, hogy megmutassuk, milyen sokféle lehetőség adott, és mivel mit lehet kezdeni. Közösen fogunk kitelepülni rendezvényekre is”.
„A festékválasztás alkalmával vevőinknek első a minőség és a tartósság, illetve kiemelten fontossá vált a divatos színválaszték is” – mondta Miavecz István, a PPG Trilak Kft. ügyvezető igazgatója. „Jó hír, hogy az újlakás-építéseknek köszönhetően beindul a használtlakás-piac is, hiszen sokan a régi otthonuk eladásával tudnak csak újba költözni. Ezért több lakást fognak felújítani, egy lakásfelújítás pedig elképzelhetetlen a Trilak termékei nélkül.”
A workshopok széles palettája áll az érdeklődők rendelkezésére, az esti kurzusoktól a kétnapos, komplexebb programokig, de akár önálló munkára is van lehetőség, ami azoknak jön különösen jól, akik nem szeretnének az otthonukból műhelyt csinálni. A diákokat, a pedagógusokat és azokat a nyugdíjasokat, akiknek kedvük és idejük is van valami újat tanulni, kedvezményekkel csábítják a közös munkára.
A Technika#1 a Trilak és a Meseközpont Alapítvány partnerségének köszönhetően egy ingyenes kurzust is tervez indítani államilag gondozott gyerekeknek, amelyben bemutatják, hogy az asztalos mesterség mennyire sokszínű és sokoldalú szakma.
A Kreatív Műhely első workshopja május 6-án lesz – további információ Technika #1 és PPG Trilak Facebook-oldalán és weboldalán érhető el:
www.ppgtrilak.hu/kreativmuhely
forrás: sajtóközlemény
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.