A körülbelül 1500 előre gyártott pavilont a következő hetekben kezdik el felállítani. 

A Stefano Boeri által tervezett pavilonok Covid-19 oltóállomásként szolgálnak majd, melyekben 3,4 millió adag Pfizer-vakcinát adhatnak be a lakosságnak, amit januárban kaphat meg Olaszország, amely az összes európai ország közül a legtöbb koronavírusos halálesetet szenvedte el.

Boeri a kör alakú szerkezet alapját és keretét úgy tervezte meg, hogy a pavilonokat az előre gyártott faelemekből minél gyorsabban lehessen felállítani és szétszerelni, a vázra pedig egy vízálló textilborítás kerül majd, ami az építész állítása szerint 100%-ban újrahasznosítható. A belső teret ugyancsak előregyártott, rugalmas textilfalak választják majd el egymástól, melyek bár átlátszók, mégis elnyelik a hangot. Az orvos szakértői csoporttal együttműködve megtervezett pavilon egy központ mag köré szerveződik, amelyben az egészségügyi dolgozók számára kialakított helyiségek – mosdók, öltözők és tárolók – kerültek.

„A milánói Politecnico elkezdte a prototípus kidolgozását, annak érdekében, hogy a pavilonok könnyen és gyorsan felállíthatók legyenek Olaszország egész területén" - mondta el Boeri a Dezeennek. Az oltóállomások felállításának legfőbb célja a kapacitás növelése, az oltási folyamat felgyorsítása, és hogy Olaszország teljes lakossága számára elérhető legyen a vakcina, mondta el az építész és hozzátette azt is, azáltal, hogy az oltóállomások a városok frekventált piazzáin lesznek felállítva, egyúttal azt az üzenetet is közvetítik, hogy az emberek oltassák be magukat. 

Könnyű össze- és szétszerelés mellett, Boeri a pavilonok tervezésénél azt is figyelembe vette, hogy azok később más célból is hasznosíthatók legyenek. Emellett a tetejükön elhelyezett napelemek elengedő áramot biztosíthatnak a pavilon ellátásához. A pavilonok tetejét és oldalait egy kankalin rajza díszíti majd, mely kicsit arra utal, hogy a vakcinának köszönhetően Olaszország terei újra „virágozhatnak” majd. Boeri grafikai virágterve az ország oltás körüli kommunikációs kampányának logójaként is szolgál, mely így hangzik: „Egy virággal Olaszország újra életre kel".
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így lett a szójaszószos palackból kézfertőtlenítő tégely

Így lett a szójaszószos palackból kézfertőtlenítő tégely

Különleges együttműködéseket eredményez a koronavírus járvány.

A koronavírus csúcsra járatja a napelemeket

A koronavírus csúcsra járatja a napelemeket

Sorra dőlnek az európai rekordok, mert tisztább a levegő.

Sokan akár végleg elhagyhatják Budapestet

Sokan akár végleg elhagyhatják Budapestet

De a városok maradnak a döntéshozatal, az innováció és kreativitás legfontosabb forrásai.

Hirdetés