A sorozat utolsó, befejező része, nem kevésbé izgalmas részletekkel.
Tetten érhető-e akarat, tudatosság a művészetben? Lehet-e bármi közös a „fröcskölős festő” Jackson Pollock és egy mesterséges intelligenciával felruházott robot között? Kováts Dávid, a londoni David Kovats Gallery alapítójának újabb bámulatos története az Instagramos #mivanaképmögött gyűjteményéből. Beprogramozott tökéletlen életeink a „Popművészeti” relációk utolsó, befejező részében.
„Ismered ezt a fickót, igaz? Jackson Pollock. A fröcskölős festő. Ő kikapcsolta az agyát és szabadjára engedte a kezét. Amit csinált nem volt szándékos, de nem is véletlenszerű. Valahol a kettő között. Automatikus művészetnek nevezik. Mi lett volna, ha Pollock megfordítja az egészet? Ha azt mondja, hogy csak akkor festek, ha pontosan tudom előre mi fog történni? Egyetlen pacát sem ejtett volna soha.”
Ez a néhány mondat az Ex Machina című – szerintem egyébként zseniális – filmben hangzik el, amikor a rejtélyes tech-milliomos Nathan azt próbálja megértetni alkalmazottjával, hogy Ava, a robot testbe bújtatott mesterséges intelligencia mit és miért tesz. Mindehhez, mintha mi sem lenne természetesebb, a háza egyik szobájában lógó No. 5, 1948 című Jackson Pollock képet használja szemléltetésképp.
Az Ex Machina, 2015 egyik legsajátosabb sci-fi-je, tulajdonképpen egy kamaradráma, összesen négy szereplővel. A sztori szerint Caleb Smith, aki programozóként dolgozik, megnyer egy irodai versenyt, amelynek díja egy látogatás a különc vezérigazgató, Nathan Bateman fényűző, elszigetelt otthonába. Nathan épített egy Ava nevű humanoid robotot, amelyet mesterséges intelligenciával ruházott fel. Ava már átment egy egyszerű Turing-teszten, Caleb pedig azért van ott (legalábbis kezdetben ezt hiszi), hogy mindezt megerősítse.
A film egyébként tucatnyi izgalmas kérdést vet fel a mi-tesz-minket-emberré témában: szabad akaratról, tudatosságról, hogy vajon vannak-e gondolataink, cselekedeteink, amelyek igazán a sajátjaink, nem pedig csak a természetünkből fakadóan belénk programozott automatizmusok?
A No. 5 az egyetlen mű volt, amit megvásároltak Pollock egy 1949-es kiállításán, egészen pontosan 1500 dollárért. A szállításkor azonban megsérült, a festék egy része levált a képről. Pollock gyorsan javította a hibát és megnyugtatott mindenkit – a vevő úgysem fogja észrevenni. Nem így történt, és a tulajdonos további javításokat kért, amibe Pollock természetesen bele is egyezett. Ám javítás helyett fogta és inkább újrafestette a képet, mely döntése mellett ismét azzal érvelt: „sosem fogja észrevenni, senki nem tudja, hogyan kell a képeimet értelmezni.” Ebben az esetben sem volt igaza, ám szerencsére a tulajdonosnak az új verzió, ha lehet, még jobban tetszett.
A képet aztán 2006-ban David Geffen, aki többek között a DreamWorks társalapítója, adta el a Sotheby’s közvetítésével 140 millió dollárért. Ezzel az összeggel a No. 5 akkor könnyen felfért a legdrágábban eladott képek képzeletbeli dobogójának tetejére. Azóta persze sok víz folyt le a Dunán, de a kép még mindig előkelő helyen tanyázik. Ehhez képest, csak zárójelben említeném meg, hogy az Ex Machina teljes büdzséje mindössze 15 millió dollár volt…
FYI: A készülő könyvben 30 hasonlóan érdekes és megragadó történet lesz olvasható, amelyek az adott műtárgyak fotói mellett Bánrévi Roland grafikus illusztrációival egészülnek ki. További részletek hamarosan!
Kováts Dávid | Instagram
David Kovats Gallery | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
