Fotós látlelet a magyar társadalomról
A születése óta eltelt két évszázadban divat volt azon töprengeni, mit gondolna ma Petőfi. A Capa Központ június 22. és október 1. között látogatható, Petőfi utcák népe című kiállítása azonban azt mutatja be, ha a költő most indulna vándorútjára, vajon mit látna. Hogyan élnek ma a magyarok? A Pictorial Collective dokumentarista fotós kollektíva kilenc tagja – Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon†, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László – másfél év alatt több ezer kilométert megtéve járta be Magyarországot, Kárpátalját, a Vajdaságot és Erdélyt, hogy megörökítsék a Petőfi utcák életét. A tárlaton látható közel 200 fényképből és 2 videómunkából kirajzolódó Petőfi utca a mai magyar társadalomról ad szubjektív látleletet.
Petőfi Sándor kultusza már a 19. században nagyra nőtt. A gyorsan nemzeti vátesszé emelt költő iránt senki sem maradhatott közömbös, így az összes rezsim róla nevezett el rengeteg művelődési házat, könyvtárat, laktanyát és utcát. A több hullámban futó közterület-átnevezési kampányok ráadásul el is kerülték Petőfit, így lehet, hogy az ő nevét viseli a legtöbb utca Magyarországon. Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk. A Pictorial Collective tagjai az elmúlt másfél évben Magyarországon és a határon túl a Petőfi utcák 266 ezer lakóját fotózták, falvak és városok mellékutcáiban kutakodva.
 Fotó: Végh László - Nagyar Fotó: Végh László - Kálmánháza |
„Az elmúlt két évszázadban rengeteget mozdult előre a világ és benne Magyarország is. Többet fejlődtünk a reformkor óta, mint az államalapítás óta addig eltelt 800 évben összesen. Persze volt honnan, Petőfi korában a társadalom nagy része még írástudatlan zsellérekből állt. A Pictorial Collective mai fényképeit elnézve azért mégis erősen kétséges, hogy „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”-e már, és Petőfi valószínűleg nem gondolná ma sem, hogy „megálljunk, mert itt van már a Kánaán”. A képeken nem a mélyszegénység és a nyomor a szembeötlő, mert nem is ezzel találkoztak leggyakrabban a fotósok országjárásuk során, hanem a szürkeséget szépítgető népi barkácsesztétikával, ami gyakran a létbizonytalanságot hivatott elfedni. Pedig környezetünk folyamatosan visszahat ránk. De vajon a név tényleg kötelez és működik a genius loci, a hely szelleme? Fontos, hogy kiről nevezzük el az utcáinkat? Hatással van Petőfi szellemisége egy Petőfiről elnevezett általános iskola tanulóira? Petőfi verseiben közérthetően fogalmazott, ahogy a dokumentarista fotográfiák elsődleges jelentése is könnyen dekódolható. De a versekből és a fényképekből is, pláne a teljes fotóanyagból sokkal több kiolvasható: az egész több, mint a részek összessége. Ha újabb kétszáz év múlva visszanéznek utódaink, mit látnak majd? Végképp elnéptelenedett falvakat, vagy inkább további rohamos fejlődést? Idővel minden fénykép érdekessé nemesül. Próbáljunk meg ezekre a jelenünket ábrázoló fotókra is inkább egy képzeletbeli jövő perspektívájából rátekinteni, tanulságos tapasztalás lehet”
– emeli ki Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora.
Fotó: Bácsi Róbert László - Esztar
Kiállító fotográfusok: Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon †, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László
2023. június 22. – október 1., Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
Kedd–péntek: 13–18 óra, szombat–vasárnap: 10–18 óra. Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Együttműködő partnerek: Nemzeti Kulturális Alap, Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium.
További információ a kiállításról ITT!
Forrás: sajtóanyag
További képek a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
