Interjú Hajtó Kornélia és Hegedűs Fanni restaurátorokkal!
Az idő vasfoga nemcsak épületeinket, de tárgyainkat is kikezdi. Műemlékvédelmi tematikánkhoz kapcsolódva Hajtó Kornélia és Hegedűs Fanni restaurátorok mesélnek a „tárgygondozás” különféle aspektusairól és szakmai életútjukról.
Látogatóként talán ritkán gondolkodunk el a megvilágított tárlók előtt állva: mi történik az orchidea mintás Zsolnay-teáskészlet darabjaival, vagy egy tűzpiros színben pompázó art deco karosszékkel, miután visszakerül a raktárba? Mennyi ideig marad érintetlen és magányos, és vajon milyen állapotban kerül elő ismét? Mi is pontosan egy restaurátor dolga, és milyen nem várt szituációkba csöppenhet a munkája során?
Hajtó Kornélia szilikátrestaurátor majd’ három évtizedig az Iparművészeti Múzeum munkatársa volt: előbb gyűjteménykezelőként, majd restaurátorként, később főrestaurátorként dolgozott az intézményben. Fő kutatási területe a Zsolnay-kerámiák készítéstechnikája, valamint az építészeti kerámia.
Miért és hogyan lesz valakiből restaurátor. Mi a Te történeted?
Hajtó Kornélia: Gyermekkoromban egyáltalán nem hallottam erről a foglalkozásról, így nem is tudtam volna célirányosan erre készülni. Azt szoktam mondani: a restaurátor szakmával mi egymásra találtunk. Gimnáziumi éveim alatt egy kerámia szakkörbe jártam, nyaranta a zebegényi művészeti táborban csodás heteket töltöttem a kerámia műhelyben. Mesterem Ascher Zoltán volt. Nagyon megszerettem ezt az anyagot, de arra is rájöttem, hogy művészi ambícióim nincsenek.
Érettségi után, kicsit jobb híján, a Kézműipari Szakmunkásképző kerámiaformázó szakára jelentkeztem. A kétéves képzés úgy zajlott, hogy mindenkinek egy gyakorlati helyet kellett keresnie, ahol elhelyezkedett, és kéthetente egy nap volt az elméleti képzés az Illatos úti iskolában. Jómagam Morvay Zsuzsanna keramikusművész műhelyében helyezkedtem el, és ott dolgoztam a képzés ideje alatt, két évig. Nagyszerű és hasznos volt ez az időszak. A kerámiakészítés minden fázisát alaposan megismerhettem, a műhelyben nagyon jó hangulatban folyt a munka. Mikor megkaptam a szakmunkás bizonyítványomat, a kerámiaműhelyt is elhagytam, és fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal. Ekkor talált meg egy lehetőség (egy rokonomon keresztül, aki tudta, hogy kerámiával foglalkozom), hogy az Iparművészeti Múzeum kerámia gyűjteménye raktárkezelőt keres. Fogalmam sem volt, ez mit takar, de mivel nem volt más ötletem, jelentkeztem a munkára. Ekkor, huszonegy évesen kerültem a múzeum csodálatos, minden képzeletet felülmúló gyűjteményébe, ahol épp revízió zajlott, így a leltári ellenőrzés során megismerhettem a kerámia- és üvegművészet kiválóságait. Ott dolgozott a restaurátor műhelyben Zoltán Éva restaurátor, aki a kerámia és üvegtárgyakkal foglalkozott. Többé nem volt kérdés, hogy mivel szeretnék foglalkozni.
Néhány év múlva felvételt nyertem a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tárgyrestaurátor képzésére, mely a Magyar Nemzeti Múzeum együttműködésében zajlott. Itt, a szilikát szakirányon a kerámia és az üvegtárgyak restaurálásának elméleti és gyakorlati fortélyait sajátítottuk el, öt év alatt. Az egyetemet a múzeumi munka mellett tudtam elvégezni, és miután befejeztem, mint restaurátor dolgoztam tovább. Összesen huszonhat évet töltöttem az Iparművészeti Múzeum kerámia gyűjteményében. Csodálatos időszak volt. Hálás vagyok az ottani, egykori kollégáimnak, nagyon sokat tanultam tőlük.
Precíz, időigényes, aprólékos (és valahol láthatatlan) munka a restaurátoré – ez a feltételezésem. Különös és különleges szakma ez a javából, hiszen amellett, hogy a tárgy történetével is tisztában kell lennie egy restaurátornak, emellett a természettudományt is segítségül kell hívnia, mikor egy tárgyhoz nyúl, s vele együtt lélegzik. Éppen ezért: mik azok a hétköznapi kihívások, amikre egy restaurátor fel tud készülni, a felvértezett tudásával magabiztosan reagálni tud, és mik azok a váratlan helyzetek, amikor szükség van egy kis leleményre, kreativitásra? Meg tudnál osztani velünk efféle történeteket?
H.K.: Az egyetemen egy olyan tudásalapot lehet megszerezni, amelyre a későbbiekben a szakmai tapasztalat fel tud épülni. Az elméleti és a gyakorlati órák igyekeznek egy anyagismereti és anyaghasználati „kelléktárat” a hallgató kezébe adni. Azért nevezném „kelléktárnak”, mert minden helyzetre érvényes receptek nincsenek. A restaurátor a képzése – és később a munkája során – megismerkedik anyagokkal, technikákkal, eljárásokkal, egyedi megoldásokkal és minden egyes elvégzett munka után, annak tapasztalataival több lesz a tudása. Tulajdonképpen így van ez minden szakmával.
Unalomig szoktuk mondogatni, hogy nincs két egyforma tárgy, nincs két egyforma sérülés, nincs két egyforma restaurátori beavatkozás sem. És ez valahol tényleg igaz.
A restaurátor kreativitása abban rejlik, hogy a megszerzett tudását és tapasztalatát egy adott probléma megoldásához integrálni tudja, így az adott helyzetben egyedi megoldás kivitelezésére is képes.
Egy egyszerű kérdés, de a válasz talán korántsem magától értetődő: hogyan néz ki egy szilikátrestaurátor munkanapja?
H.K.: Egy múzeumi gyűjteményben dolgozó restaurátor nem csak a tárgyak restaurálásával foglalkozik, ennél összetettebb a munkája. Szervesen együtt él a műtárgyakkal. A művészettörténész, muzeológus, gyűjteménykezelő kollégákkal együttműködve, csapatban dolgoznak a gyűjtemény állagmegőrzésén, gyarapításán, tudományos feldolgozásán és bemutatásán.
Persze, amikor restaurálni kell egy tárgyat, a restaurátor foglalkozik vele, de részt vesz a revízióban, előkészíti a tárgyakat műtárgykölcsönzésre, fotózásra, kiállításra, publikálásra. Szóval tipikus nap nincsen. Ha egy kiállításra készül egy nagyobb tárgyegyüttes, a raktárból való kiemelés után, részletes állapotfelmérés, fotódokumentálás következik. A tárgyak állapota meghatározza a további teendőt: tisztítás, restaurálás. Amennyiben a műtárgyak más intézményben kerülnek kiállításra, alapos állapotfelmérési dokumentáció készül minden egyes utazó darabról (külföldi kiállításhoz angol nyelven). Sok esetben a csomagolást is a restaurátor végzi, majd a műtárgykísérés után az átadást is. Részt vesz közönségkapcsolati eseményeken, múzeumpedagógiai foglalkozásokon. Én különösen szerettem gyerekcsoportokat fogadni és meséli nekik a múzeumról, a tárgyakról.
1994-től dolgoztál az Iparművészeti Múzeumban. Előbb gyűjteménykezelő (1994-2000), majd restaurátor voltál (2000-2006), 2006-tól pedig főrestaurátor. Egy korábbi interjúban is említetted, mennyire közel áll a szívedhez az Iparművészeti Múzeum Üllői úti épülete, ami már 2017 óta zárva tart – a rekonstrukciós munkálatok miatt a teljes gyűjteményt is költöztetni kellett. Gondolom, ez az elmúlt pár év nem telt el kihívások, nehézségek nélkül – Te többek között a Zsolnay-kerámiákra, az építészeti kerámiákra specializálódtál, így azt gondolom, Téged több fronton is közelről érintett a múzeum költözése. Mesélnél erről az időszakról? Illetve azt lehet tudni, hogy mi történt, illetve mi fog történni (vagy minek kellene történnie) a Zsolnay-kerámiákkal, amik az IMM-et díszítették?
H.K.: 2019-ben, mikor az Iparművészeti Múzeum műtárgyai becsomagolásra és elszállításra kerültek az Üllői úti épületből, jómagam is elhagytam az intézményt. Az épület rekonstrukciója sajnos még nem kezdődött meg. A homlokzatról lebontott több ezer négyzetméternyi kerámiaburkolat egy raktár mélyén várja, hogy restaurálásuk megkezdődjön. Hatalmas mennyiségű kerámiáról van szó, egy egész csapat emberre van szükség, akik szakszerű kezelésüket elvégzik. Jó lenne, ha ez a munka mielőbb megkezdődne. A kiürített, lecsupaszított épület nagyrekonstrukciójának halogatása százmilliókba kerül havonta. Ezért értelmetlen financiális okokra hivatkozva kitolni a beruházást. Minden egyes bérelt raktárban eltöltött nap, ami nem azzal telik, hogy az épület elkészüljön, kidobott pénz az állami költségvetésből. Márpedig, akinek nincs pénze, miért szórja?
Hegedűs Fanni sokféle platformon kipróbálta már magát, az ő útja is kalandos volt, ami a restaurátor szakmához vezetett. Az érettségit követően a MOME designelmélet szakán kezdett tanulni, majd valami kézzelfoghatóbbra vágyott és faipari technikumra ment tovább, ahol kitanulta az asztalos mesterséget. A tárgyak iránti kíváncsisága nem hagyta nyugodni, így tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta iparművészeti restaurátor szakon, miközben erdésztechnikusnak is képezte magát. A Kozma Lajos Kézműves Iparművészeti Ösztöndíj keretein belül saját kisbútor kollekciót is fejlesztett, s szívesen teljesít egyedi megbízásokat, legyen szó akár privát otthonba szánt polcrendszerről vagy kiállításra szánt installációról.
Miért és hogyan lesz valakiből restaurátor. Mi a Te történeted?
Hegedűs Fanni: Egész fiatal korom óta érdekel a társadalomtörténet és az, hogyan éltek, hogyan gondolkodtak a miénket megelőző korokban a különböző élethelyzetekben lévő emberek. Ehhez részben kapcsolódik, hogy mélyen lenyűgöz az emberi találékonyság és az a természetéből adódó ösztönös affinitás, ahogyan az ember alakítja az őt körülvevő világot, megismerve a rendelkezésre álló anyagokat, tárgyakat és élőlényeket, megtanulva azok használhatóságát, alakíthatóságát.
Restaurátorként minden egyes kezelendő tárggyal való találkozás megnyit egy időkaput. A tárgy típusa, keletkezési helye és ideje, stílusa, készítéstechnikai sajátosságai, műtárgyalkotó anyagai, az állapota és az, amit a sorsáról tudni lehet, kiadnak egy hihetetlen izgalmas történetet.
Precíz, időigényes, aprólékos (és valahol láthatatlan) munka a restaurátoré – ez a feltételezésem. Különös és különleges szakma ez a javából, hiszen amellett, hogy a tárgy történetével is tisztában kell lennie egy restaurátornak, emellett a természettudományt is segítségül kell hívnia, mikor egy tárgyhoz nyúl, s vele együtt lélegzik. Éppen ezért: mik azok a hétköznapi kihívások, amikre egy restaurátor fel tud készülni, a felvértezett tudásával magabiztosan reagálni tud, és mik azok a váratlan helyzetek, amikor szükség van egy kis leleményre, kreativitásra? Meg tudnál osztani velünk efféle történeteket?
H.F.: Az idő megállíthatatlanul nyomot hagy mindenen, a világ működésének egyik fő iránya az entrópia, a szétesés. A restaurátor feladata ennek a folyamatnak a mérséklése, az anyag bomlásának lelassítása. Ehhez a munkához a jó koncentrációs készségen és kézügyességen kívül szükséges szerves és szervetlen anyagismeret, kultúr- és technikatörténeti tudás, illetve azoknak a tipikus mechanikai, biológiai és kémiai folyamatoknak az ismerete, amelyek a tárgyak jellemző károsodásait okozhatják.
A restaurálási munka fontos része a tárgy állapotjavításán túl az autenticitás megőrzése, tehát az eredeti alkatrészek, technológiai megoldások és anyaghasználat megőrzése, az attól idegen megoldások lehetőség szerinti elkerülése. Bútorok és fából készült tárgyak esetén a lehetséges károsodások tárháza végtelen, de azért van egy mintázata a leggyakrabban felmerülő problémáknak. Ezek közé tartozik a szétesett vagy hiányos szerkezet, a deformáció, a furnérfelválás, a károsodott vagy hiányos bevonat, a rovarkár, a gombafertőzés, a színelváltozás.
  |
Egyes technikai vagy anyaghasználatra vonatkozó részletek ránézésre megállapíthatatlanok, ezen a ponton folyamodhat az ember mikrokémiai tesztek elvégzéséhez – például a ragasztóanyagok, festékek vagy kötőanyagok, bevonatok eredetének megállapításához, elektronmikroszkópos vizsgálatokhoz – például a fa sejtszerkezetének feltérképezéséhez, a pontos fafaj és az anyag lebomlottsági fokának megállapításához, UV-lumineszcens felvételek készítéséhez – a bevonati károsodás mértékének megállapításához, utólagos pótlások detektálásához. Röntgen felvételeken láthatóvá válnak rejtett szerkezeti megoldások, tudós szakemberek segítségével végzett nagyműszeres anyagvizsgálatok (Py-GC/MS tömegspektrometria, Fourier-transzformációs infravörös spektroszkópia) pedig elemi pontossággal segítenek tájékozódni a tárgyat alkotó anyagokat illetően.
Te alapvetően a saját bútormárkád fejlesztésével foglalkozol elsősorban, illetve egyedi megrendeléseket is teljesítesz főképp kiállításra szánt installációk formájában, s nem egy hagyományos intézmény, múzeum falai között dolgozol restaurátorként. Hogyan egészítik ki egymást ezek a tudások, illetve Nálad hogyan néz ki egy „klasszikus” munkanap?
H.F.: Múzeumi restaurátor képzést kaptam a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor szakának Iparművészeti restaurátor specializációján, tehát az ott jellemző szemléletmód, szakmai és etikai szempontok jelentik az igazodási pontokat a restaurátori munkám során.
Új bútorok készítése és restaurátori feladatok is megjelennek a megrendeléseim között, a kettő arányát a véletlen határozza meg. Ez a fajta változatosság engem szórakoztat.
Az asztalosmunkák során szerzett tapasztalataimat sokszor át tudom vinni egy restaurálási probléma megoldásába, a restaurátori munka során megismert régi, akár elfeledett technikai megoldások pedig ötletet adhatnak új bútorok gyártási, anyaghasználati módjainak tekintetében.
  |
Ha bútorok restaurálásáról beszélünk, milyen szempontokat szükséges leginkább szem előtt tartanod, amikor kapcsolatba kerülsz az adott tárggyal?
Restaurátori munkát megrendelhet magánszemély, de intézmény is, illetve kerül a kezem közé régi tárgy és károsodott kortárs műtárgy is. A kezelés pontos módozatát kiadja a tárgy jellege, egyedi tulajdonságai, kora, a gyártása során használt anyagok, technológiák, az autentikus jellemzők megőrzésének etikai szempontjai, a károsodásainak jellege és mértéke, illetve a tulajdonos megrendelő tervei, például azt illetően, hogy használati vagy kiállítási céllal restauráltatja az adott tárgyat.
A restaurátorok legnagyobb félelme az, hogy véletlen visszafordíthatatlan kárt okoznak egy olyan szituációban, amikor a cselekedeteik célja éppen ennek az ellenkezője, az adott tárgy állapotának javítása. Ennek az esélyét sok gondolkodással, türelemmel, a megfelelő munkakörülmények megteremtésével, anyagvizsgálatok elvégzésével, szakirodalom olvasásával és a tapasztaltabb restaurátorokkal való konzultációval lehet minimalizálni.
  |
Hegedűs Fanni | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
