Erőss István munkáinak tükrében.
Mi is valójában a természetművészet és miben különbözik a jól ismert land-art munkáktól? A hazai művészeti térben e műfaj Erőss István nevéhez kötődik, aki alkotóként és oktatóként is kulcsfigurája a Távol-Kelet felől érkező művészeti magatartás magyarországi meghonosításának. A nevét hivatalos minőségben Erős-ként használó művész jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, alkotói munkásságát azonban továbbra is folytatja. Tevékenységének tükrében választ kapunk a bevezetőben feltett kérdésre.
Ahogyan a természetnek kiszolgáltatott ember az úgynevezett civilizáció előtti korokban a mágiához fordult, ha végképp elfogta a csüggedés és tehetetlenség, úgy a ma embere is homályosan sejti: semmiféle tudományos hókuszpókusz nem óvhatja meg a pusztulástól, csakis a józan önmérséklet. Ez viszont súlyos lemondással járna, amire nehezen szánjuk rá magunkat. Jobb híján visszafordulunk a mágiához, és annak civilizált formáiban, homeopátiában, természetgyógyászatban, vadnövénykúrákban, na, meg a művészetben bízva keressük a megváltást.
A kortárs művészet azonban túlnyomórészt kurátorok és galériák által irányított globális játék, ahol a pénz a főszereplő. Feledésbe merülni látszik a művészet eredeti motivációja: kapcsolatteremtés a transzcendens, kiismerhetetlen, sorsunkat irányító hatalom és a parányi teremtmény, az ember között. Vannak irányzatok, amelyek – megelégelve ezt az újfajta akadémizmust – elfordulnak az elit művészettől, és a gyökerekig ásnak. Közéjük tartozik a természetművészet is, amely többet jelent, mint a természetet használni kiállítótérként, vagy műtárgyként: a természetművészek az ember és a természet közti harmónia újrateremtésére törekszenek.
  |
A nyugati kortárs művészetben teret hódító land art ettől alapvetően különbözik, ott a művészeti aktus helyszíne, tárgya és anyaga a természet. A természetművészet, azaz „nature art” magatartása viszont a keleti kultúrák felfogásában gyökerezik, és olyasfajta jelhagyást tart kívánatosnak, amelynek a pusztulás éppúgy része, mint a keletkezés, ahol a MŰ a mágikus aktus maga. A természetművész nem az öröklétnek alkot, pusztán működik, sőt, együtt működik a természettel.
A buddhizmus, a tao, a shinto és a hinduizmus rokon abban, hogy a természetet és az embert egyetlen univerzális egység elemeinek tekintik. Az ego háttérbe szorul, a művész nem teremtő-alkotó, csupán médium. A természetművészek szelíd alkimisták, akik művük létrehozása során aktív kapcsolatba lépnek az élő természettel. A természettel történő alázatos együttműködés nem idegen egyetlen hagyományos kultúrától sem.
A természetművészet másik alapvető sajátossága az alkotók tudatos távolmaradása a galériák és kurátorok uralta művészeti piactól. Kelet-Európa művészi magatartása sem az amerikai land art alkotói gesztusával – ahol jobbára az embernek a természet fölötti uralkodási vágya érvényesül – sem a heroikus nyugat-európaival nem rokon. A kelet-európai művészeket a „kis gesztus” jellemzi, amely nem változtatja meg alapvetően a helyet, csak kommentálja, értelmezi azt, lehetőséget teremtve arra, hogy új perspektívából nézzük. Ennek társadalmi okai – a szűk financiális lehetőségek, a galériahálózat hiánya és a fojtogató politikai légkör – nyilvánvalók, mégis épp ez ad lehetőséget arra, hogy a természetművészet felfogása könnyebben utat találjon ide.
A csíkkarcfalvi születésű, grafikus végzettségű Erőss István nevéhez fűződik a műfaj hazai meghonosítása. Kezdetben csak művelte, majd újabb és újabb lehetőséget teremtett mások számára is a gyakorlatra Magyarországon és szűkebb pátriájában, Erdélyben majd külföldön is. A grafikus végzettségű Erőss első helyspecifikus művét 1993-ban a horvátországi Labinban egy megszűnőben lévő bányában rendezett szimpóziumon készítette, a délszláv háborúra reflektálva. Fokozatosan rendszeres résztvevőjévé vált a témában rendezett nemzetközi eseményeknek, melyek minden esetben a helyszíneken – elsősorban a Távol-Keleten, de egyéb ázsiai, afrikai, dél-amerikai és nyugat-európai helyeken is – hetekig, akár hónapokig folytatott alkotómunkát jelentenek.
Legjelentősebb közülük a Koreai Természetművészeti Biennálé (Geumgang Nature Art Biennale), amit 2004 óta rendeznek meg Gongju városában, és amelynek 2016-ban kurátora, 2018-ban pedig – külföldiként először az esemény történetében – művészeti vezetője volt. Segítségével számos magyar művész kerülhetett kapcsolatba a rendezvénnyel, köztük például Bukta Imre is. A műfaj nevét – Nature Art – is a koreai alapítóknak, a ma már nemzetközileg jegyzett Yatoo csoportnak köszönhetjük, akikkel Erőss személyes jó kapcsolatot ápol, ő volt a kurátora magyarországi bemutatkozásuknak is 2016-ban a Koreai Kulturális Intézetben.
„A művek az urbánus környezettől távol, általában természeti, esetleg falusi környezetben jönnek létre. Az így létrehozott ’jel’ az adott táj specifikumát, egyedi jellegét erősíti, összefonódásuk megváltoztathatatlan, a mű nem tud létezni ezen a meghatározott környezeti kontextuson kívül. Az alkotás realizálásakor a művész az adott környezetben fellelhető természetes anyagokat használja, így az efemer jellegű munkákba már az alkotás pillanatában bele van kódolva egy bizonyos élettartam. Ebben az esetben nem érvényesül a konvencionális, örökkévalóságnak szánt műalkotás mítosza – az alkotás a természet ciklikus változásainak idejében létezik” – írja Erőss Természetművészet című tankönyvében, mely DLA dolgozatának 2011-es nyomtatott kiadásaként jelent meg.
Rendszeres alkotó és kurátori tevékenysége mellett igyekszik Magyarországon megteremteni a természetművészet gyakorlásának és népszerűsítésének lehetőségét. A természetművészet az az ágazat, amelyben Magyarország tényleg jobban teljesít. Nem előzmények nélküli a dolog, az 1980-as évek visegrádi építőtáboraiban nagyon hasonló elven jöttek létre jelek, hajlékok az erdő mélyén, ez volt az alapja Erőss kurátori koncepciójának is a 2018-as Koreai biennálén, ahol NATURE – PRIVAT SPACE – SHELTER hívószavakkal helyi anyagokból kellett a pályázóknak a természetben búvóhelyet létrehozniuk. Jellemző módon a magyar részvétel a pályázaton elsöprő volt.
  |
Erőss István 2008 és 2018 között az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének vezetőjeként, 2016 és 2018 között intézetvezetőként Európában egyedülálló módon egyetemi keretek között oktatta a műfajt, és teszi azt máig, óraadóként. Létrehozta Egerben a természetművészeti specializációt, amely épp a Yatoo-hoz fűződő kapcsolatok révén hozzásegíti a hallgatókat, hogy nemzetközi workshopokon tanuljanak a műfaj legkiválóbbjaitól. 2021 óta Erőss István – aki eredeti családnevét egy romániai adminisztratív beavatkozás révén hivatalosan csak Erős-ként használhatja – a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, így az egri szakot itt végzett, volt tanítványai viszik tovább, akik mindhárman doktorálni is készülnek a témában. Az egri képzéshez kitűnő alap a noszvaji barlanglakásokban működő művésztelep, amely kifejezetten inspiráló környezet a természetben végzett alkotó munkához. A hallgatókkal rendszeres program az Ipolytarnócon működő tábor is, ahol több éve készülnek helyspecifikus installációk közös építéssel, gyarapítva a helyi látványosságok sorát.
Erőss kezdeményezésére Borsod megyében, Bódvaszilason létrejött egy nemzetközi természetművészeti gyűjtemény, amit a helyben lefolytatott workshop művei gazdagítottak. A 2011 nyarán lezajlott eseményre sikerült a műfaj olyan „nagy klasszikusait” meghívni, mint az amerikai Alan Sonfist, a koreai Ko Seug-hyun, az iráni Ahmad Nadalian, a német Anke Mellin vagy a magyar Bukta Imre. A műemléki védettségű, volt Eszterházy-uradalmi magtár felújításával létrejövő MagtArt művészeti alkotótérként az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében működik, jelenleg kikerült a művész látóteréből..
A természetművészet első hallásra szokatlan fogalma azonban lassan kezd polgárjogot nyerni a galériák falai között is, ahonnan pedig a természettel szelíd kölcsönhatásban alkotó művészek tudatosan vonultak ki a műfaj megszületésének pillanatában. A művészek fotón, videón dokumentálják alkotásaikat, amelyek fizikai valójukban lassan elenyésznek. A public art, a street art vagy az environmental art műfajainak megerősödése kiválóan demonstrálja a galériarendszerből amúgy is kikívánkozó művészek ezen attitűdjét.
A műfaj megteremtői, a Yatoo művészei annak idején, 1980-ban az ottani diktatúra elől menekülve egy folyóparton ütöttek tanyát, és hozták létre műveiket. A természeti környezetben alkotó művészek – sokszor társadalomjobbító szándéktól is vezérelve – a megváltozott társadalmi, gazdasági és kulturális környezetre rezonálnak, s a világ agresszív átrendezését az urbánus központok mérnökeire bízva megelégszenek a kultúrpolitika játékterétől távol eső természetes környezettel, a „kis gesztusokkal”, az alkotási folyamat meditatív élményével.
A cikk illusztrációi Erőss István munkái, az alkotó jóvoltából
Még több kép a galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
