A finn bútortervezővel Martinkó József beszélgetett.
Timo Saarnio lassan tíz éve meghatározó szerepet játszik Finnország irodabútor tervezésében. Az 1944-es születésű designer 1967-71 között végzett a Helsinki Iparművészeti Egyetemen. Harminc éven át belsőépítészként, majd 1992-től bútortervezőként is tevékenykedik feleségével, Sirkkával. Igazi áttörést az INTIMO kollekciójuk bemutatásával értek el. 1996-ban léptek először a nemzetközi nyilvánosság elé, amikor három pályázaton is díjat nyertek. Az japán Ashikawa Competition-on aranyérmet nyertek. A következő sikert a Forsnas 100 Year Competition első helyezése jelentette számukra Svédországban, illetve a Design Innovation Red Dot minőségi díja Németországban. A beszélgetés Budapesten készült, ahol előadást tartott Saarnio úr.
Belsőépítésznek, vagy inkább formatervezőnek tartja-e magát?
Végzettségem szerint belsőépítész vagyok. Bár megjegyzem: ezt a két irányt, mármint a bútortervezést és a belsőépítészetet, közös főiskolán tanítják Helsinkiben. Kezdetben, pályám első tíz évében, szinte csak ilyesféle munkáim voltak. Helsinkiben több építészirodában is dolgoztam ekkoriban. Majd ezek után alapítottam saját irodát, ahol négy állandó munkatársammal dolgozom. Leginkább irodabelsők berendezésével, tervezésével foglakozunk. Ezekkel a kezdeti munkákkal kapcsolatban merült fel az az elképzelés, hogy a terekben használatos bútorokat is mi tervezzük meg. Mára olyan jelentősebb megbízásokat is vállalunk, mint például a Fiskars cégközpontja, amit mi terveztünk meg belülről, és mi rendeztünk be. 1992-től néhány éven át tanítottam is bútortervezést az egyetemen.
Lát-e lényeges különbséget belsőépítészeti, illetve tárgytervezői, formatervezői, bútortervezői munka között?
Természetesen egészen más ügy kisebb léptékben gondolkodni. Amikor a nyolcvanas évek végén elkezdtem bútortervezéssel foglalkozni — az INTIMO kollekció volt az első —, minden, maga a bútorpiac is kisebb volt. Igazából csak a finn piaccal számoltunk, és kis sorozatokban gondolkodtunk, ami egészen más termékeket kívánt meg. Majd amikor a piac nagyra nőtt, mi is eladtuk a kollekciónkat olyan nagy gyártóknak, mint amilyen a MARTELLA, akik a sorozatgyártást, alapanyag beszerzést, egyebeket jobban meg tudták szervezni. Tulajdonképpen az INTIMO projekt vezetett be minket a professzionális bútorgyártás világába.
Hogyan válik egy finn tervezőből nemzetközi design körökben is ismert név?
Az én esetem elég egyszerű történet. Finnországban egy központi SIO nevű szervezet rendezésében évente tartanak szakmai bemutatókat designerek, kárpitosok és asztalosok számára. Én néhány tervbe vett kollekció makettjét, prototípusát és vázlatrajzokat állítottam ki. Erről az eseményről rendszerint egy katalógust jelentetnek meg, ami valamilyen úton-módon kikerült egy kis olasz vállalkozáshoz, ahol felfigyeltek az én munkáimra. Kisvártatva érkezett tőlük egy fax, hogy gyártanák a székemet. Ami megragadta őket, az a szék egyszerű felépítése volt. Mindössze három darabból áll, amit egy nagy csavar rögzít. Nagyon egyszerű faszék. Ők aztán az Udinei Nemzetközi bútorkiállításon bemutatták a tárgyat, és ott nagy sikert aratott — megkapta az Év Széke 1998 díjat (Chair of the Year). Ilyen egyszerűen működik a hírnév.
Hogyan néz ki a tervezési folyamat?
Amikor új megoldásokon, formákon kezdek gondolkodni, azt mindig papíron teszem. Az összes szóba jöhető problémát, csomópontot megpróbálom lerajzolni lépésről lépésre. Amikor megvannak a rajzok, azok bekerülnek a MARTELLA termékfejlesztő részlegébe. Ott közösen elkészítjük a prototípust. Ez a lépés nagyon fontos számomra. A folyamat maga nagyon aprólékos, akár egy hónapig is eltarthat. De van olyan eset is, amikor hat hónapon belül már a sorozatgyártásnak is be kell indulnia. Ami viszont nagyon rövid idő.
Mikortól mondható sikeresnek egy-egy darab?
Egy olcsóbb kategóriájú széknél akkor beszélhetünk sikerről, ha relatíve rövid idő alatt sikerül tízezer felé vinni az eladási darabszámot. Ilyen esetben rendszerint felkérnek a székhez tartozó asztal, illetve egyéb kiegészítő darabok megtervezésére is. A felkérés pillanata egy nagy-nagy visszajelzés számomra a sikerről.
Sorolhatjuk-e az ön munkáit a tradicionális skandináv formatervező iskolához?
Ami a könnyed, világos fából készült, nagyon egyszerű vonalú designt illeti, azt kell, hogy mondjam, igen: ez skandináv design. A problémát tulajdonképpen az jelenti, hogy ennek a stílusnak a határait mikképpen is lehet minél messzebb kitolni. Ha valaki szereti a vékony fa elemeket, az magánügy. A kihívást az jelenti, hogy milyen vékonyságig is tud a tervező eljutni anélkül, hogy a szerkezet összecsuklana, vagy instabillá válna. A „sematikus” skandináv stílusból kitörési lehetőségeket nyújthatnak esetenként a kárpitozás, illetve magának a fa festésének, színezésének sajátosságai. Alvar Aalto barnáihoz, natúr színeihez képest a ma skandináv designjában a színeink már sokkal intenzívebbek. Általában eltérő színekkel különböztetem meg a fa és a fém elemeket is. Érdekes az, hogy sok fafajta, amit tipikusan „skandináv fának” tartanak, nem is nő meg nálunk — Európa egyéb országaiból hozzuk be. De bútorrá formálva valahogy mégiscsak „skandinávosan” hat.
Van-e utánpótlása Finnországban az irodabútor tervezésnek?
Jelen pillanatban a belsőépítész kamarának úgy háromszáz tagja van. Munka főképpen az irodaház beruházások kapcsán adódik számukra. Ennek a háromszáz tagnak pusztán mintegy tíz százaléka foglalkozik hivatásszerűen bútortervezéssel. Ami nem túl sok. Az oktatás magas színvonala és a rendkívüli elvárások miatt évente csak mindössze hárman szerzik meg a legmagasabb képesítést ebben a tárgykörben. Úgyhogy igen: a finn designban minden rendben van!
Fotó: Saarnio Studio
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON magazinban.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
