A kettős ünnep alkalmából készítettek videót Szegeden.

Hétvégén volt a Fény Nemzetközi Napja, ami mellett idén az első lézer működésének 60. évfordulóját is ünnepeltük. Nagy társaságról a jelen helyzetben nem lehetett szó, ugyanakkor az Eli-Alps Kutatóközpont készített egy videót a látogatóközpont legújabb látványosságairól. A filmhez rendhagyó ajánlást mondott Prof. Dr. Szabó Gábor ügyvezető.

„Az ember már a történelem előtti időktől kezdve különlegesen viszonyult a fényhez – kezdődik a professzor ajánlása. – Ez nemcsak azért lehetett így, mert a sötétség mind a mai napig valamiféle veszélyt sugall, hanem azért is mert az agyunk által feldogozott információ 90 százaléka szemünkön keresztül érkezik. Bár a fény magában nem táplálék – legfeljebb egyesek szerint, de az ilyen kísérleteknek eddig mind rossz vége lett – fény nélkül aligha lenne mit ennünk.”

A nagy arab tudós, Alhazen a legfontosabb eredményeit az optika területén érte el, de a tudománynak utána ezer éven át nem sikerült olyan fényforrást előállítani, amelynek fénye lényegesen különbözne a természetes fénytől. Ez magyarázhatja a lézer kifejlesztéséért folyó versenyt, amelyet Theodore Maiman nyert meg „célfotóval”. Maiman 1960. május 16-án regisztrálta az első, lézerműködést igazoló mérési adatokat. A fejlesztési verseny intenzitását jól jellemzi, hogy még ugyanabban az évben négy további munkacsoport demonstrált lézerműködést.

„A lézerfizika úttörői azzal tisztában voltak, hogy a lézer több szempontból jobb lesz minden addig ismert fényforrásnál, de azzal aligha lehettek tisztában, hogy milyen tudományos-technikai forradalmat indítanak el

– folytatja Prof. Dr. Szabó. – Napjainkra a lézerek az életnek szinte minden területén megjelentek, a vonalkód leolvasótól, az orvosi műtőn át a gravitációs hullám detektálásig, és olyan alkalmazások épülnek rájuk, pl. nagysebességű optikai adatátvitel, amelyek nélkül ma már a hétköznapjaink is elképzelhetetlenek.”

A videóban szó esik az Eli-Alps építéséről, amelyről szintén megtekinthető egy dokumentáció a Látogatóközpontban. Az Eli-Alps építéséről az OCTOGON külön mellékletben foglalkozott.

A teljes bevezetőt és a hatperces videót itt találjátok.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ünnepi virtuáltúra az Eli-Alps lézerközpontban

Ünnepi virtuáltúra az Eli-Alps lézerközpontban

A kettős ünnep alkalmából készítettek videót Szegeden.

Feltámadt a Csemege

Feltámadt a Csemege

Az Unitárius Egyház épületéről mentett neon egy étteremben kelt új életre.

Ünnepi virtuáltúra az Eli-Alps lézerközpontban

Ünnepi virtuáltúra az Eli-Alps lézerközpontban

A kettős ünnep alkalmából készítettek videót Szegeden.

Feltámadt a Csemege

Feltámadt a Csemege

Az Unitárius Egyház épületéről mentett neon egy étteremben kelt új életre.

Ünnepi virtuáltúra az Eli-Alps lézerközpontban

Ünnepi virtuáltúra az Eli-Alps lézerközpontban

A kettős ünnep alkalmából készítettek videót Szegeden.

Feltámadt a Csemege

Feltámadt a Csemege

Az Unitárius Egyház épületéről mentett neon egy étteremben kelt új életre.

Hirdetés
2025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1