Fókuszban a városi bringázás.

Szeptember 6-án a WAMP-on a városi bringázás kapja a főszerepet, amelynek keretében bemutatkoznak a hazai bringás divat legmenőbb tervezői és rengeteg izgalmas program, beszélgetés és biciklis fotózás is vár a látogatókra. Délután Tilos Rádió FMXXX stábja élőben jelentkezik a helyszínről a RadioWAMP bringatematikus rádióműsorral, amely a nap során stream közvetítésben is követhető lesz.  



A világ nagyvárosaihoz hasonlóan Budapesten is egyre többen döntenek a kerékpáros közlekedés mellett, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan nő azoknak a dizájnereknek és műhelyeknek a száma, akik kifejezetten a biciklizéshez alkalmas öltözéket, kiegészítőket terveznek, vagy a bringás szubkultúrából merítenek inspirációt. A szeptember 6- i WAMP-on a látogatók ezekkel az alkotókkal ismerkedhetnek meg, lássunk egy kis ízelítőt.



A bringázóknak igazi kihívás olyan ruházatot és táskákat találni, amely nemcsak funkcionális, hanem a divat igényeinek is megfelel. Erre a problémára ad megoldást Geréby Zsófi márkája az Urban Legend by Zsófi Geréby, amely kifejezetten városi biciklizéshez alkalmas öltözékeket, praktikus, okos részletekkel felturbózott esőkabátokat, női és férfi pulcsikat, vagány egybeszabott ruhákat és kényelmes nadrágokat is kínál. Szeptemberben Zsófi a Hónap Designere, vasárnap már az őszi kollekció első darabjaival – téli hangulatú printekkel megnyomott, látványos leggingsekkel és kiegészítőkkel készül. 



Biciklis ruházatot kínál még a vidám színű kapucnis pulcsikat tervező Bosis, a menő biciklis sapkákat és táskákat gyártó Serin és a vagány bőrkesztyűket készítő Alpa Gloves. Biciklizésre alkalmas táskákból sem lesz hiány most vasárnap, a látogatók a Blind Chic limitált szériás hátizsákjai, a Crosstown bags biciklis futárzsákjai és oldaltáskái, a Cangira biciklire szerelhető vízhatlan táskái és a BringaBag újrahasznosított anyagokból készült csomagtartó- és kormánytáskái közül válogathatnak.  



Azoknak is érdemes lesz kilátogatni, akik a biciklijüket egyedi kiegészítőkkel szeretnék felszerelni. Nekik ajánljuk a Woodi gyönyörű fakormányait és – pedáljait, a Musu szupercuki prizmáit, a Bringadivat fényvisszaverő pántjait és felnivállfáit és a Bringobell kedves, színes csengőit. Egy különleges projekt, a Miskolci Autista Alapítvány MAACRAFT programjában készültek az autista fiatalok által alkotott Basket Case biciklis kosarak, vasárnap őket is megtaláljátok a biciklis szekciónkban.  



Több olyan márka is velünk lesz, amelyet a bringák világa ihletet, közéjük tartozik a gumibelsőből készült ékszereket tervező 1MinD1 és Licorice, vagy az újrahasznosított bicikli alkatrészekből gyártott órákkal és kiegészítőkkel érkező Recyclock, a Wine&Go standjánál pedig megismerkedhettek a kerékpáros borkiszállítással is.

Természetesen lesz bicikli is. Menő olasz biciklikkel és biciklis szaktanácsadással várja a látogatókat a Recikli Műhely, a Brompton Magyarország pedig praktikus, összecsukható kézzel készített kerékpárokat kínál a városi bringásoknak. 

Időpont: szeptember 6. 
Helyszín: Budapest, Erzsébet tér

További info: https://www.facebook.com/events/1003345449686653/

Forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Személyre szabott design-kollekciók a WAMP-on

Személyre szabott design-kollekciók a WAMP-on

Bőr, vászon és újrahasznosított anyagok; letisztultság, eredetiség és frissesség – ezzel mind találkozhatsz vasárnap a Bálnában.

Menő bicikliparkolót kapott a Koppenhágai Egyetem

Menő bicikliparkolót kapott a Koppenhágai Egyetem

A biciklizés köré szerveződött a dán főváros új közösségi tere.

Budapest legnagyobb design vására a Bálnában

Budapest legnagyobb design vására a Bálnában

Több mint száz hazai alkotóval vár a WAMP a Design Héten, október 6-án.

Hirdetés