Idén 25 éves a Finta Stúdió által tervezett Westend, ennek apropóján felidézzük a bevásárlóközpontról szóló korábbi írásunkat.
Cikkünket a „Nyugatitól a Városligetig” című kiadványunkból közöljük.
Sok szemszögből nézve, sok réteget egymásra vetítve elemezhetjük a Finta Stúdió egyik legjelentősebb alkotását, a Westend City Center épületegyüttesét. Első megközelítésben azt vehetjük észre, hogy urbanisztikai és szellemi értelemben ez a városrésznyi építmény-konglomerátum a maga 194 ezer négyzetméternyi bruttó alapterületével határhelyzetek sorát jeleníti meg. Milyen határhelyzetekre is gondolhatunk?
Ha a főváros változástörténetét, fejlődését nézzük, akkor a Westend egyfajta korszakhatárt jelölő épület. Felépítésének időszaka egybeesik azzal az időszakkal, amikor a rendszerváltás utáni, ezredvégi Budapest gazdasága, tőkevonzó-képessége, kereskedelme minőségi és mennyiségi értelemben is szintet lép a kilencvenes évek vadkapitalista átmeneti időszakához képest. Ebben az értelemben a Westend szerepe hasonlatos a Nyugati pályaudvar 1877-ben átadott csarnokának szerepéhez.
Az August W. De Serres és Bernárdt Viktor tervei alapján – Budapest 1873-as városegyesítése után mindössze négy évvel – felépült pályaudvar, illetve a hozzá csatlakozó vasúti hálózat elképesztő jelentőséggel hatott a Nagykörút urbanisztikai értékvilágára a 19. század végén. Szimbolikus pillanat lehetett, amikor a Nyugati, mintegy „összenövesztette” az ország fővárosának fejlesztésében főszerepet játszó Nagykörutat Európa és a Monarchia legfejlettebb régióival. Nyugat-Európa szellemi és fizikai értelemben is itt érkezett meg Magyarországra, Közép-Európa legszínesebb, legdinamikusabban fejlődő metropoliszába.
A Westend tervezői megértették ennek a korszakhatárt jelentő vasúti csarnoképületnek és közlekedési folyosónak a jelentőségét akkor, amikor építészeti alapvetésében, anyaghasználati sajátosságaiban is jellegzetes utalásokkal kapcsolódtak a Monarchia régi vasútállomás-építészetéhez, konkrétabban pedig a Nyugati Pályaudvar Eiffel-csarnokához: pusztán üres formalizmus helyett komolyan vették a korszakhatár szerepet. A második évezred a 20. század utolsó évében a Westendnek hasonló lendületet kellett a város központjába „szállítania”, mint amilyen lendületet egykor a Nyugati épülete hozott ide.
A korszakhatár-szerep feltárása után a folytatásban vizsgáljuk meg az épület további határhelyzeti szerepét. Az a vasúti infrastruktúra, ami a 19. század végén, a 20. század elején hatalmas jelentőséggel bírt a város fejlődésében, városszerkezeti problémák forrásává vált a 21. század elején. A vágányok szélesen elterülő, a városszövetbe ékelődő sávja értékes beépíthető részeket foglalt el, illetve szinte áthatolhatatlan sínfolyamot jelentett két pesti kerület között. A Westend komplexum elhelyezkedése, városi pozíciója lehetőséget teremtett arra, hogy a tervezők kísérletet tegyenek a két, egymástól elszakadó városrész közötti hídszerep megfogalmazására, Terézváros és Újlipótváros urbanisztikai kapcsolatainak újradefiniálására.
A hídszerep mellett egyfajta kapuszerep is jelentkezik, ugyanis könnyű belátni azt, hogy az elmúlt két évtizedben az angyalföldi, újpesti rozsdaövezet rehabilitációjának technokrata, racionális és funkcionális, mérnöképítészeti alapozottságú urbanisztikai karaktere ugyancsak a Westend City Center „genetikai kódjait” írja tovább. Sőt, az épületegyüttes koncepciója nem kevesebbre vállalkozott, mintsem arra, hogy az épület átadása utáni ütemekben a Váci úti tengely kapupozíciója mellett az Állatkert, a Városliget és a Hősök tere régióját a Podmaniczky utca mentén, a Westend épületszövedékéhez kapcsolódó felülépítéseken keresztül összekösse a Belvárossal.
Az épületegyüttes lényege a konglomerált többcélúság. Említhetjük ennek kapcsán a Váci úti térstruktúra-szerkezetét követő háromszintes tereket, a passzázsok kereskedelmi „világát”, s a Váci úti új promenádot megteremtő Hilton Hotelt, illetve az irodaházak fegyelmezett, a 2000-es évek elején korszerű hangú tégla-architektúráját – vagy a Fejépület csarnokának attraktív, reklám-értékű high-tech deklarációját –, akárcsak a MÁV utascsarnok részletgazdag, igen „mai” épületét. A ház többszintes tetőkertjei immár a két határoló kerület és a Belváros szerves részeivé váltak. Az építményt több nemzetközi sikere és hazai befogadottsága, nagy látogatottsága etalon értékké emeli, s nem csupán hazai értelemben.
A Westend City Center másik értéke, hogy alapfunkcióját, azaz a bevásárlóközpontot (ezt a passzázsaival együtt cca. 60 000 m2-nyi területet) fedett városként formálta meg, olyan utcákat és tereket hozva önmagában létre, amelyeknek tágassága, mérete, kialakítása, használhatósága valóban városi karakterű. E városi jelleg abban is megnyilvánul, hogy mintegy visszatükrözi a Váci út szemközti oldalának utcaszerkezetét. Az építmény térstruktúrája, léptéke és kialakítása (de felhasznált építési anyagai, építészeti és kivitelezési minősége) okán is alkalmas lehet arra, hogy az elkövetkező évszázadban kövesse az idő új igényeit, s ezekre az igényváltozásokra hosszú távon feleletet lesz képes adni!
A bevásárlóközpont mellé (és rá) települő Hotel (a Hilton II. – 22 000 bruttó m2), az Irodaházak (23 000 bruttó m2), a 14 termes Multiplex filmszínházak (8500 bruttó m2), az 1700 gépkocsi befogadására alkalmas garázsok és parkolólemezek, a vágány-felülépítés mintegy 10 000 m2-es, 8 m magasan kialakított tetőkertje, akciótere, kulturális zónája, vagy a kereskedelmi területek 14 m-es szintjén található kertek a Váci úti 400 m hosszú és mintegy 24 m széles promenáddal együtt valóban egyedi konglomerátumot hoztak létre. Az épületegyüttes tudatosan vállalja (stiláris értelemben, designjaiban, szerkezeteiben, térvilágában, homlokzati kialakításaiban) önnön korát, s igyekszik e kor legmagasabb építési és anyaghasználati, konstrukciós technológiáját alkalmazni, úgy azonban, hogy nem feledkezik meg a terület vasúti múltjáról, s a Nyugati pályaudvar „Eiffel csarnokának” közelségéről. Ezért jelenik meg külsőben és belsőben egyaránt meghatározó módon a tégla használata.
Az építmény tervezése és kivitelezése (munkaszervezése), a rendelkezésre álló 2 év iszonyúan rövid ideje miatt hatalmas tempót diktált minden résztvevő számára. A generáltervezést végző Finta Stúdió közel 150-200 tervezőt „mozgatott” a szaktervezőkkel együtt, s volt idő, amikor az építészeti tervezésen is legalább ötvenen dolgoztak (a Stúdión belül és kívül). A ház tervezésében meghatározó munkát végzett többek között Fekete Antal, Z. Havas Anikó, ifj. Peschka Alfréd, a koordinációt vállaló Mezei Gábor (s egy ideig Walton Imre). A lista messze nem teljes, hiszen a homlokzat kiviteli tervezését, a filmszínházakat vagy a vágány-felülépítéseket is más vállalatok segítették létrehozni.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
