New York vándorló palotája

A budapesti Közlekedési Múzeum pályázatán nyertes Diller Scofidio + Renfro tervezte a The Shed névre hallgató kulturális központot.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Fotó: Iwan Baan
• Olvasási idő: …

Charles Renfro a 2021-es MÉSZ Nemzetközi Építészeti Kongresszusa előadójaként mutatta be a különleges épületet, mely azért mozog, hogy figyelembe tudja majd venni a 21. század előre még nem látható kulturális kihívásait és igényeit is. A nem mindennapi szerkezetet fém-üveg tematikánk jegyében idézzük fel újra.

A Hudson Yards Manhattan-sziget nyugati oldalának régi vasúti terminálja, ahol a sínek fölött 2005 óta egy, a Rockefeller Center óta nem látott hatalmas beruházás zajlik, az Egyesült Államok történetének legnagyobb volumenű és legdrágább magán ingatlanfejlesztése. A nagyszabású beruházást New York állam, New York városa és annak közlekedési hivatala, a Metropolitan Transportation Authority (MTA) közti megállapodások alapján tervezik, finanszírozzák és építik. Célja Manhattan középső üzleti negyedének nyugat felé, a Hudson folyóig történő kiterjesztése. A lakó, kulturális, szolgáltató és irodaépületeket tartalmazó program magában foglalja a metróvonal meghosszabbítását, új metróállomás kiépítését, egyik legnagyobb projektje a 2012-ben kezdődött, és az előrejelzések szerint 2024-re befejeződő fejlesztés, mely 16 felhőkarcolót helyez el a negyedben. A közel 28 hektáros terület a program keretében okos városnegyeddé alakul, ahol digitálisan nyomon követnek minden környezeti és életmódbeli tényezőt, és kiépítenek egy föld alatti pneumatikus hulladékszállító csőrendszert.

A negyedet kifejezetten az Y generáció számára tervezték, a mi európai fogalmaink szerint valódi utópisztikus luxusváros épül, ahol természetesen az építészeti ikonok és legek is szóhoz jutnak.

2020 márciusában adták át a nyugati félteke legmagasabb kilátóját, az Edge-et, a Hudson Yards legmagasabb épületének, a 30 Hudson Yards-nak a 100. emeletén található, 345 méteres magasságban, és akit vonzanak az effajta kihívások, üvegpadlón álldogálva élheti át a tériszonyt a terasz egyik szegletében. Egy másik hiperség a 2019-ben átadott, Thomas Heatherwick által tervezett Vessel, amit az Eiffel-torony testvérének szántak. A hasonlat annyiban helytálló, hogy ahogy elődjének, úgy a New-York-i „kehelynek” sincs funkciója azon kívül, hogy bámulatot kelt, és sok lépcsőt lehet megmászni rajta, de míg a párizsi valamit a városlakók utálták a születése idején, a tengerentúli nagytestvérért kezdettől rajong a többség – ám néhányan koránt sem a rajongás kedvéért keresik fel. 
 

Az egész beruházás már elve sci-fibe illően abszurd, hisz egy, a rendező pályaudvar fölött kiépített mesterséges platón épül, mert a hasznos, ám nem attraktív sínekre továbbra is szükség van. A régi magasvasúti pálya helyén kialakított, New Yorkot átszelő sétány, a High Line utolsó, 2014-ben átadott szakasza a Hudson Yard területét körülöleli, a Vesselt befogadó tér szintben közvetlenül csatlakozik hozzá. Míg a némileg öncélú gigaberuházásokat nem övezi egyöntetű szakmai elismerés, a High Line-t kezdettől a városi rehabilitáció sikeres mintaprojektjeként emlegetik. Terveit ugyanaz az iroda, a Diller Scofidio + Renfro készítette, amely a terület kulturális központját, a Shed-et is megálmodta – és teszi ezt majd a Budapestre tervezett Közlekedési Múzeummal is. 

A Budapesti Építészeti Kongresszuson tehát kettős érdeklődés kísérte Charles Renfro előadását, melynek fókuszában irodája legújabb munkái álltak, de a Shed kapcsán a High Line legutóbb kiépített szakasza is szóba került. Az eleve szellemes megoldást, a West Side vasútvonal elhagyott, gazos pályája ihlette speciális térburkolatot, melyet a növényzet tervezett keretek között szabadon birtokba vehet, további attraktív, a sokrétű köztérhasználatot lehetővé tevő elemekkel bővítették. Ilyen például a 10. sugárútra nyíló erkély, ahol lépcsőzetes tribünről lehet bámulni a forgalmat, és az egyszerű ötlet, a város színpada a gyakorlatban remekül működik. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a méhlegelő háborúban fuldokló Budapestről nézve irigylésre méltónak tűnik, hogy a High Line esetében csak a növényzetnek a weblapon külön fejezetet szenteltek, ahol egyes szerencsés gyomok örökbe is fogadhatók. A honlapról az is kiderül, hogy a gondozásban önkéntes közösségek is részt vesznek.)

A luxusnegyed kulturális centrumának tervezésekor a legnagyobb kérdés egyrészt az volt, mivel lehet New Yorkban, a világ kulturális fővárosában bármi újjal előrukkolni, ami az exkluzív beruházás területén is megállja a helyét, másrészt hogyan lehet olyan épületet tervezni, ami megfelel a jövő művészete elvárásainak, amikről jelenleg még fogalmunk sincs. Milyen építészeti eszközzel érhető el, hogy az épület egy amúgy is turisták özönét vonzó metropoliszban igazi game changerré váljon? Ehhez ma már nem elég az ikonikus, vagy épp meghökkentő forma, amely 20-21. század fordulóján önmagában sikeressé tudott tenni egy-egy várost. A minden értelemben elsőbbséget élvező mobilitás korában a tervezők válasza egy olyan épület volt, amelynek lényege a működés, formailag a lehető legkevésbé determinált, úgyszólván puszta héj, amely a sokoldalú működéshez szükséges infrastruktúrát rejti. 

„Amiben biztosak lehettünk, hogy mindig szükség lesz különböző belmagasságú és alapterületű, megfelelő klímájú terekre, szerkezeti terhelhetőségre és elektromos energiára. A megoldás egy épített infrastruktúra kialakítása volt.” (Elizabeth Diller)

A lehető legflexibilisebb épület az, ami mozogni is tud – nem új gondolat, ha máshonnan nem, filmekből mindnyájan ismerhetünk hasonlót. Ám nemcsak a Star Wars világában lépegetnek különféle szerkezetek, vagy Mijazaki Hajao világában vándorol a palota; számos utópisztikus gondolat született már lebegő, tovább költöző emberi települések kialakítására, többek közt a magyar származású Yona Friedman is foglalkozott hasonlóval. A Shed esetében közvetlen előképként a tervezők Cedric Price Fun Palace épületére hivatkoznak, amely sosem épült meg, de elvében ugyancsak egy mozgatható acélszerkezet volt, mellyel a használók testre és igényeikhez szabhatják az épületet. A 2003-ban elhunyt vízionárius építész, aki valójában egy korát megelőző okos épületre tett javaslatot, számos kortárs alkotóra volt nagy hatással, többek között a Pompidou Centre alkotóira is. 

A mozgó és változó, organikus működésű épület ideája a New York-i konstrukcióban öltött testet. Míg Mijazaki Vándorló Palotája felismerhető és karakteres, hagyományos építészeti részletekből összeálló konglomerátum, amely mellesleg ide-oda vándorol, addig a Shed egy szándékosan determinálatlan épület, lényegében a legmesszemenőkig funkcionális épület-szerkezet. Nem véletlen, hogy publikációikban nem a fotók, hanem a diagramok és videók vannak többségben, melyek megkapó módon ábrázolják a különleges épület működését (adatvédelmi okokból beágyazni nem tudjuk őket, de az iroda YouTube csatornáján megtekinthetők).

A konstrukció két részből áll: egy nyolcszintes hagyományos épületből, amelyben két szinten összesen 2340 négyzetméternyi tágas, alátámasztások nélküli, 6 méteres belmagasságú kiállítótér, egy 500 férőhelyes, mintegy 1000 négyzetméteres tovább osztható terű black-box színház, egy kreatív művészeti tevékenységek számára használható tér, és egy felülvilágítókkal ellátott rendezvénytér kapott helyet. Minden tér tökéletesen hangszigetelt, így az épületben egy időben tudnak folyni a legkülönbözőbb események. A működést kiszolgáló back-office az első szintre és a mélyszintekre került. Az épület bejárati előcsarnoka a High Line alól közelíthető meg, a komplexumnak közvetlen összeköttetése van a helyi metrómegállóval.
 

A létesítmény „köpenye” a nevét adó Shed az igazi építészeti szenzáció: négy szimpla és két duplatengelyes forgóvázon mozog, és összesen öt percet vesz igénybe, hogy a mintegy két méteres átmérőjű kerekein az épület fölé, vagy mellé csusszanjon, óránként 400 méteres sebességével. A híddaru elvén, síneken mozgó 37 méter magas szerkezethez az ihletet minden bizonnyal a terület vasúti múltja adta. Nyitott állapotában további 1600 négyzetméter klimatizált, hangszigetelt, világosítható térrel növeli a kultúrcentrum kapacitását. A fix épület szintjei eltolható falak révén külön-külön hozzá kapcsolhatók, így további flexibilis használat válik lehetővé. A mennyezet zsinórpadlásként tud működni színházi események során. Visszatolt állapotban az épület melletti tér kiépített gépészeti hálózata révén szabadtéri rendezvényekre alkalmas, az épület fala pedig vetítésre alkalmas felületként tud szolgálni. A működtető független nonprofit kulturális egyesület számára valóban minden lehetőség adott a változatos használatra.

A mozgó tető szerkezete átlósan szerkesztett acélváz áttetsző „párnával" burkolva, melynek anyaga az ETFE nevű teflon alapú polimer. A hurrikán-erejű szelet is elviselő, áttetsző burkolat a belső térnek éteri hangulatot ad. A gigantikus kerekeken mozgó szerkezet ki-be vonulása maga is teátrális esemény New York város színpadán, és egyben az építészeti szcéna színpadán is. Csak remélni tudjuk, hogy a kőbányai vasúti területen a Diller Scofidio + Renfro iroda révén végre Budapesten is megvalósul az öncélú nagyotmondástól mentes, funkcionális sztárépítészet.

Forrás: Diller Scofidio + Renfro