Hogyan készülnek a Terrán cserepek? – 1.rész

Homok, cement, víz és festék: ezekből az alapanyagokból áll össze a ház díszét és védelmét szolgáló betoncserép. De milyen utat jár be, mire legördül a gyártósorról? Cikksorozatunk első részében bepillantunk a Terrán üzemeinek kulisszái mögé.


A Terrán 100 éves története során rengeteget fejlődött a gyártástechnológia. A kezdetekkor még kézzel, 3 asztalon, ma pedig már 5 üzemben készülnek a betoncserepek. Naponta összesen 1600 tonna alapanyagot dolgoznak fel, ez a mennyiség 8 Szabadság-szobor súlyának felel meg.


Irány a bánya

A gyártási folyamat első lépése a bányában indul, hiszen a beton egyik legfontosabb alkotóeleme a homok. A Terrán saját bányájában átlagosan 3000 tonna nyersanyagot dolgoznak fel naponta. A kitermelő hajókból szállítószalag-hálózat juttatja el a homokot az osztályozó, feldolgozó rendszerig, közben pedig kimossa az iszapot, ezt követően nagyrészt vízteleníti is. Az osztályozás után a törőmű összetöri a túlméretes köveket, és visszaforgatja azokat az osztályozóba. Csak ezután kerül a rakodóba.

A precíz technológiának köszönhetően a végtermék minőségét nem befolyásolja, hogy a homok minősége összetételének folyamatos változása miatt nem állandó. Az osztályozott homok beérkezéskor minőség-ellenőrzést végeznek, majd a gyártandó terméktípusoknak megfelelően tárolják. A többféle típus eltérő keverési arányával a Terrán képes elérni, hogy a tetőkre mindig  ugyanolyan minőségű betoncserepek kerülhessenek.
 


A homokbányán kívülről érkező összetevők, segédanyagok minőségbiztosítása a beszállítók feladata. A cementnél szabvány írja elő a követelményeket, a Terrán partnere ennek megfelelően portland cementet szállít. A színező és bevonatot képző, valamint csomagolóanyagok esetében is ragaszkodik hozzá a Terrán, hogy a beszállítók rendszeresen igazolják termékük magas színvonalát.

 

Amikor megszületik a beton

A szállítás után a gyártási folyamat második fázisa következik: az anyagok előkészítése és összekeverése. A cementet beérkezés után a cementtároló silókba töltik. A beérkező porfesték a tároló keretbe kerül, a vízbázisú festékkel csak annyi a teendő, hogy a viszkozitását be kell állítani az előírt értékre. A homokot egy osztályozó rostán át juttatják a tároló silókba, ekkor a nagyméretű rögök, idegen anyagok is eltávolításra kerülnek. Mindezek után a homokszemek készen állnak arra, hogy a cementtel és a többi alapanyaggal elegyedve beton készüljön belőlük.


 

Erre számítógép által vezérelt keverőgépben kerül sor, ahol víz hozzáadásával áll össze a betonmassza. Ennél a kulcsfontosságú lépésnél azonban a pontos mennyiségeket, arányokat csak a beavatott szakemberek ismerhetik, annyit azonban tudhatunk, hogy a recept akár termékenként is változó lehet. A következő részben megtudhatjuk, hogyan lesz a nyers betonmasszából tetőcserép.

A gyártási folyamat során a Terrán nemcsak a magas minőségre törekszik, hanem a környezetvédelmet is kiemelten fontosnak tartja. Hogy milyen környezettudatos építészettel tesz a közgondolkodás formálásáért, arról ebben a cikkben olvashatunk bővebben.



 Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. | Web | Facebook | Instagram | Youtube
 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés