Az elmúlt évtizedekben teljesen leromlott, életveszélyessé vált turai Schossberger-kastély 2019 első negyedévére új életre kel a BDPST Zrt. beruházásában. 

Az 1886-ban az Ybl Miklós nevével fémjelzett építésziroda tervei alapján épült, az elmúlt évtizedekben teljesen leromlott, életveszélyessé vált turai Schossberger-kastély közel 4,5 milliárd forintból újul meg 2019 első negyedévére a BDPST Zrt. beruházásában. A műemléki védelem alatt álló épület ma már megújult tetőszerkezettel és 21. századi megoldásokkal elvégzett utólagos talajvíz-szigeteléssel várja az év végét és a teljes külső és belső megújulást. A rekonstrukció érinti a szintén műemlékvédelmi státuszt élvező kastélyparkot is, amelybe már eddig is – az eredeti állapot mentén – több száz növényt telepítettek a szakértők. A két éve még az összeomlás szélén álló épület és a hozzá tartozó park jövő év első felében érheti el újra eredeti állapotát.

Elérte a 65 százalékos készültséget a turai Schossberger-kastély felújítása. Az összesen három elemből – a tetőszerkezet teljes rekonstrukciójából, az épület talajvíz-szigeteléséből, valamint a teljes külső- és belsőépítészeti felújításból – álló, a BDPST Zrt. által kivitelezett beruházás első két komponense zárult le a hetekben. „A most zárult két munkafázis eredményeként az épület az idei őszt és telet már beázásbiztosan várja, így a restaurátorok és a belsőépítész szakemberek nekiállhatnak a belső terek helyreállításának” – mondta el Tóth Judit, a BDSPT Zrt. vezérigazgatója a közel 4,5 milliárd forintos kastélyfelújítási projekt kapcsán. Hozzátette: a helyi közösség életében fontos szerepet játszó műemléki épület és a hozzá tartozó kastélypark jövő év első felében nyerheti vissza teljesen eredeti állapotát.

A hazánkban egyedülálló, klasszicista stílusban épült kastély tetőkialakítása is különleges: a szakembereket számos kihívás elé állította nem csak leromlott állapota, de tagoltsága és a 20 darab kémény kialakítása is. A szakemberek végül a tetőszerkezet teljes újjáépítése mellett döntöttek: födémig visszabontották a szerkezetet, majd egy koporsófödém telepítését követően – egy új tetőtéri épületszint kialakításával – húztak új tetőt az épület fölé, és az összedőlés határán álló kéményeket is teljesen, tégláról téglára építették újra. „A teljes munkafolyamat a műemlékvédelmi szempontok szerint zajlott. Az épület jellegzetes, természetes palával fedett tetőszerkezete pont úgy néz ki, mint az átadását követő években. Az új tető fedőelemeit is abból a palabányából hozattuk, ahonnan az 1800-as évek végén is ideszállították az építőanyagot” – emelte ki Somlyai Zoltán, a BDPST Zrt. üzletágigazgatója.

Az épület statikai jellemzőit nem csak a csapadék okozta beázások, de a talajvíz beszivárgása is nagymértékben gyengítette. A rekonstrukció fontos részét képezte a felázás elleni védekezés, amelyet jelentősen nehezítettek a korábbi évtizedek szakszerűtlen beavatkozásai. „A talajvíz elleni védekezés az 1886-os építkezés során természetesen nem állt olyan magas fokon, mint napjainkban, és az aljzatbeton elmúlt évtizedekben történt sorozatos feltörése és újraöntése is jelentősen rontotta az épület szigetelését. Amikor nekikezdtünk a munkálatoknak, az épület alagsorában másfél méteres víz állt, amely a 6-8 réteg romos aljzatbetonrétegen keresztül szivárgott be az épületbe” – mondta Somlyai Zoltán. Hozzátette, hogy a kastély a Tura környéki vízbázis legjobb helyén áll, ami a magas talajvízszint miatt számos kihívást jelentett a szigetelési munkálatok során, hiszen nem csak az épületet kellett megóvni a felázástól, de a vízbázist is kímélni kellett.

Az első két fázis lezárásával már dolgoznak a szakemberek az épület külsejének eredeti állapotba történő visszaállításán és a belső terek kialakításán és a díszítő elemek helyreállításán is. A projekt során 12 restaurátor-szakterület munkatársai dolgoznak a gipszstukkók, falfreskók vagy éppen fa épületelemek helyreállításán. „A belsőépítészeti munkák közül már lezárult az épület teljes vízvezeték-hálózatának kiépítése és az elektromos vezetékek telepítése. Jelenleg a belső terek végleges kialakítása és a restaurátori munkák zajlanak, amelyek mentén az épület jövő év elején visszanyeri korábbi pompáját” – ismertette Somlyai Zoltán, aki rámutatott, hogy a kastély külső megjelenése is követi majd az 1800-as évek végi hangulatot, hiszen az eredetivel teljesen megegyező díszburkolat kerül majd az épületre a legapróbb részletekig kidolgozott díszítőelemekkel, stukkókkal.

A BDPST Zrt. munkatársai a munkálatok során nem csak az épület és kastélypark legteljesebb műemlékvédelmi helyreállítását tartották szem előtt, de a komplexum modern funkciókkal történő megtöltésére is odafigyeltek. Így került az épületbe egy annak hangulatába és arculatába illeszkedő lift, valamint a legmodernebb gépészeti megoldások is. „A BDPST Zrt. működésének alapfilozófiája a régi épületek megmentése, de hogy ez ne csak egy néhány évre szóló ráncfelvarrás legyen, modern funkcióval is megtöltjük azokat. A turai Schossberger-kastély rekreációs funkciókkal gazdagodik, egy 19 vendégszobával rendelkező rendezvényközpontként üzemel majd, ahol akár esküvők és kulturális programok is szervezhetőek” – mondta el Tóth Judit vezérigazgató, aki kiemelte azt is, hogy az új funkció kiépítése nem jelenti a kastély kisajátítását. „Terveink szerint úgy az épület, mint az egyedülálló kastélypark előre meghatározott „nyílt napokon”, az eredetileg tervezett rekreációs funkció és a vendégek zavarásának elkerülésével, nyitva áll majd a látogatók előtt, hiszen egy hazánkban különleges építészeti kulturális műemlékről van szó, amelyet nem szabad elzárni az érdeklődők elől” – hangsúlyozta.

 

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Továbbszámlázhat az asztalos az otthonfelújítási programnál

Továbbszámlázhat az asztalos az otthonfelújítási programnál

A támogatás terasz kiépítésére, bővítésére is felvehető, és még a korlát is elszámolható.

Magyar-szlovák együttműködésben újul meg a Patay kastély

Magyar-szlovák együttműködésben újul meg a Patay kastély

Az első szakaszra 140 millió forintot fordítanak.

Két pesti gyalogos-aluljáró is megújul

Két pesti gyalogos-aluljáró is megújul

Mindkettő az M3-as metró vonalán.

Hirdetés