Hárommilliárd forint értékű fejlesztési projektből választhatunk június végéig. 

Június végéig lehet szavazni, hogy mely ötletek valósuljanak meg a főváros egymilliárd forintos részvételi költségvetéséből. A résztvevők 53, körülbelül hárommilliárd forint értékű fejlesztési projekt közül választhatnak.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Le Marietta, a Nyitott Budapest társadalmi együttműködési osztály vezetője által tartott háttérbeszélgetésről a Realista.hu számolt be. A főpolgármester-helyettes emlékeztetett: a főváros a 2020-as költségvetésben egymilliárd forint különített el, és ez olyan ötletek, fejlesztési célok megvalósítására ad lehetőséget, amelyet a budapestiek jelölnek ki.

A részvételi költségvetést három csoportra osztották: az egyikre félmilliárd forintot biztosítanak, és az ebben szereplő projekteknek egész Budapestet, vagy legalább három kerületet érintenek. Ebben a csoportban két projektet lehet kiválasztani, és ezekre maximum 250-250 millió forintot különítenek el. A másik két csoportba, amelyek keretösszege 250-250 millió forint, szociális, illetve zöld projektek kerülnek. Az egyes projektekre legfeljebb 50 millió forint nyerhető el.

A civilekből álló részvételi költségvetés tanácsa kiválasztotta azokat az ötleteket, amelyekre szavazni lehet. A voksolásra június 30-ig van lehetőség az otlet.budapest.hu oldalon. Minden szavazó mindhárom előbb említett kategóriában adhat le egy-egy szavazatot. Személyesen szavazni június elsejétől lehet majd a Városháza parkban egy, délutánonként felállított pultnál.

Kedvcsinálóként szemezgettünk az ötletek közt kategóriánként:

Zöld Budapest

  • „Andrássy úti fordított Rambla” - kísérleti forgalomcsillapítás
  • Meglévő busz- és villamosmegállók körbefuttatása növényekkel
  • Több ivókutat a városba
  • Zsebparkok létrehozása a városban

Gondoskodó Budapest

  • Állatterápiás programok idősotthonokban
  • Legális graffitifal létrehozása
  • Példamutató közvécék Budapesten
  • Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek

Budapest mindenkié

  • Budapest Földhajó - ökoépítészeti és fenntarthatósági központ
  • Legyenek közérthetőek a hivatali levelek, dokumentumok
  • Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ
  • Mozgásérzékelős okos közvilágítás kiépítése kísérleti jelleggel

Összesen 687 ötlet érkezett a részvételi költségvetéshez, ezek a becslések szerint mintegy kilencmilliárd forint értékű fejlesztést képviseltek. Ebből 53 került fel a „szavazólapra”, és végül minimum 12 projekt nyer majd. Sok ötletet azért kellett elutasítani, mert azok nem feleltek meg a formai követelményeknek sem, továbbá sok ötletet hasonló témára vagy helyszínre adtak be, így ezeket összevonták.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészeti ihletettségű dokumentumfilm is lesz a BIDF programjában

Építészeti ihletettségű dokumentumfilm is lesz a BIDF programjában

Csak itt látható filmekkel, nemzetközi sikerekkel érkezik januárban a Dokumentumfilm Fesztivál.

Hiánypótlónak számít a legújabb Zöldinfrastruktúra füzet

Hiánypótlónak számít a legújabb Zöldinfrastruktúra füzet

Fontos témával, a belvárosi belső udvarok megújításával foglalkozik a sorozat 5., frissen megjelent része. 

70 éves Nagy-Budapest

70 éves Nagy-Budapest

1950. január 1-jén lett Budapest része többek közt Budafok, Csepel vagy Kispest is.

Hirdetés