A híres felújítással egyúttal a Velencei Karta 60 évfordulójáról is érdemes egy-két szót ejteni. A Főapátság azonban folytatja saját emlékévét, augusztus 27-én kerül sor a jubileumi nagy ünnepre is.
Szalad az idő. Ki gondolná, de már 12 év telt el azóta, hogy John Pawson és magyarországi tervezőtársa, a 3h építésziroda tervei alapján átalakították azt a belteret, ami maga is egy átalakítás volt Storno Ferenc által a 19. században…Ami előtt szintén egy átalakítást alakítottak át és ezt a mondat-láncot jó sokáig, egészen pontosan majd 1000 évig folytathatnám. Ennyi év elteltével már e nagy visszahangot eredményező Pawson-tér is történelemmé vált, de a hangosítás és világítás immáron kívánatos felfrissítésén túl, a többi elem úgy tűnik: kiállta az idő próbáját.
„Nekünk ez a hely nem múzeum, hanem a mindennapjaink, az életünk egyik legfontosabb helyszíne.” Mondja Bokros Márk szerzetes, aki nem csupán arról mesél, hogy milyen kötődések, emlékek, a fogadalomletételének napja kötődik ehhez a templomtérhez, de arról is beszél, milyen kapcsolódások születhettek itt a felújítás óta másoknak is, mondjuk például egy Csend kurzusra érkező orvos számára. „Az iskolások korosztályonként töltenek itt áhítatot és épp azon gondolkoztam el, hogy most érkeznek azok a diák generációk, akiknek ez jelenti »a« bazilikát, nem pedig az »új bazilikát«. – folytatja.
A mostani, 800 éves tömeg szintén egy megújítás eredménye. Mi sem frappánsabb – még ha talán nem is tudatosan –, hogy pont egy olyan „modernizálót” ünnepel a Főapátság az új tárlatával, aki annak idején maga is behozta a „kortárs” építészetet Pannonhalmára. Furcsa, igaz? Merthogy Uros apát a 13. században alapjaiban gondolta újra, ami a monostor építészetét addig jelentette. Pannonhalmi kinevezésekor rémes állapotok, rossz minőségű épületek fogadták őt, így az ügyes diplomata és a királyi tanács egyik legbefolyásosabb alakja folyamatos „pénzszerzésbe” kezdett az udvarnál, és ennek korának „legkortársabb” bazilikája lett az eredménye. Valaha a reimsi székesegyház köréből idehozatott kőfaragók, kacskaringós, bimbófejezetes – ma ódon középkorinak mondott gótikája ugyanis olyan erővel ütött akkoriban a középkor emberének, mint ma Pawson minimalizmusa. Ez az, amit az embereknek meg kellene ma végre érteniük – a jövő örökségét most kell létrehozni.
Uros elképesztő aktivitással, még idős korában is töretlenül fejlesztett, nagyon világlátott volt, rengeteget utazott. A 800 éves bazilika tiszteletére létrehozott kiállításból legalábbis egy ilyen apát képe lebeg előttünk, Szovák Kornél történész és Takács Imre művészettörténész ugyanis úgy döntött, hogy az architektúra évfordulója alkalmából nem az épület, hanem építtetője köré szervezi a bemutatót „Hiszen magát a bazilikát nem kell kiállításban megismerni, ott áll teljes valójában, be kell szépen menni, át kell élni.” – nevet fel Takács Imre. Tárlatvezetéséből is kiderül, milyen bonyolult épületről van szó, és hogy már Uros apát ideje alatt is legalább három műhely váltotta egymást a felújítás során – ő ugyanis nem elégedett meg a középszerűvel és amennyiben volt a spiritualitás megélésére fejlettebb stílus, máris új műformák váltották mondjuk a későromán megoldásokat.
Nem csupán egy kiállítással ünneplik azonban az évfordulót. A Főapátság egy konkrét évet indított tavaly november 11-től most novemberig 11-ig – Szent Márton-naptól Szent Márton-napig. „A rendezvénysorozatot a főapátság a köré a három fogalom köré rendezi, amelyeket Ferenc pápa Pannonhalma monostoráról mondott: spirituális emlékmű, az imádság helye, a testvériség hídja.” – hangzik el Hortobágyi T. Cirill főapáttól.
Az évadban több új kiállítást is felfedezhetünk, de építészeti szentpontból fontos és ajánlom mindenki figyelmébe Az én Bazilikám építészettörténeti sétákat. Ennek keretében a szerzetesközösség egy-egy tagja, valamint a kulturális, a művészeti, a tudományos és az egyházi élet országosan ismert és elismert képviselői együtt kalauzolják a vendégeket a pannonhalmi bazilikában. Vezetést tartott például nemrég Gutowski Robert építész is, de a vezetők között olyan más területekről érkező szakember is feltűnt vagy feltűnik még, mint Palotai Gabriella pszichiáter, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök, Snétberger Ferenc gitárművész, Erdődy Orsolya menedzser-igazgató, Keller András hegedűművész, Kaczander Orsolya fuvolaművész, Mácsai Pál színművész. Batta András zenetörténész, Miklósa Erika operaénekesnő és két pannonhalmi bencés diák is.
Közös imádságokra is invitálják meghirdetett időpontokban a monostor látogatóit, valamint a felszentelés évfordulóján, augusztus 27-én nagyszabású ünnepséget tartanak. Itt az 1224-es felszentelést végző váci, nyitrai és zenggi püspök utóda is részt vesz. A felszentelés ünnepére liturgikus felszerelési tárgyakkal is gazdagodik a 800 éves bazilika, november 11-én pedig a jubileumi évet Matteo Maria Zuppi bíboros, bolognai érsek, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke zárja be. Mindezen túl orgonahangversenyeket szerveznek a kiemelt szakrális ünnepeken és megrendezik a huszadik Arcus Temporum– Pannonhalmi Művészeti Fesztivált (2024. augusztus 23. – 2024. augusztus 25.) is, melyen a zenei programok művészeti vezetője Keller András hegedűművész, a fesztivál irodalmi vendége pedig Röhrig Géza lesz. Képzőművészeti szálon fiatal magyar képzőművész-hallgatók és művészek készítenek köztéri képzőművészeti alkotásokat Eötvös Péter szólódarabjaihoz, valamint egy közösségi alkotást hoznak létre a Bazilika800 tematika kapcsán a Boldogasszony-kápolnában. A további programokról itt tájékozódhatnak.
Nagyobb szabású építészeti beruházások az elmúlt évek gazdasági kihívásai miatt elmaradtak, ennek ellenére a jótékonysági törekvések folyamatosak – az évfordulóra egy új kenyeret is megalkottak egy sokorópátkai pékséggel, melynek eladási bevételeit segítő célokra fordítják. A Főapátság valóban aktív, tanul abban, hogy miként lehet „egy ezeréves” dolgot életben tartani, és ebben, valamint a fenti programsorozat összeállításában érdemes kiemelni Dejcsics Konrád szerzetest is, aki jelenleg a Főapátság kulturális életét irányítja.
Figyelve, tapogatva a Pawson-féle teret, valamint sütött szemmel meghajolva az ónixon könyörtelenül átütő fény (vagy talán más?) erejére, eszembe jut mennyire nem érvényes már az, mikor valaki 60 év elteltével is a Velencei Kartával példálózik. A tér aztán rögtön megbánásra és nyitottságra is int, és belátom, hogy tulajdonképpen itt is az 1960-as évekbeli víziónak egy jobb, fejlett és tanultabb példájáról beszélünk. Új anyagokkal, korunk nyelvével építettek valamit a régihez, de immáron egészen komplexebb módon.
Hiszen emlékezzünk, a felújítás előtt majd 10 évvel ezelőtt létrehozták az úgynevezett Bazilika Műhelyt, amelynek az volt a feladata, hogy megvizsgálja, mit is lehet tenni az átalakítás ügyében a tér teológiai, liturgiai vizsgálatával együtt. Ma tudnánk mondani hasonlóan felkészült, nem elkapkodott felújítási procedúrát? Legalább ilyen mélyen folyt az építészeti gyakorlatok vizsgálata is aztán, és Pawson személyesen jött el a szerzetesekhez megbeszélni mire is van szükség és mik azok a részletek, amik jelenleg csak gátolják az épület liturgikus használatát, és a lüktető életét.
Merthogy a kulcsszó ez. Ez egy élő műemlék, melynek teljesen ugyanaz a funkciója, mint 800 évvel ezelőtt. Látva, hogy mennyi minden pusztult el az évszázadok invázióiban nálunk, vagy látva, mennyi minden nem pusztult el, de el lett csatolva 1920-ban – szinte hihetetlen, hogy van még olyan épületünk az Árpád-korból, ami ugyanúgy, és ugyanazok számára él. Ehhez olyan emberek kellenek, mint Uros apát, aki a tatárjárás idején erőddé formálta a helyet a védekezésre, vagy olyan szerzetesek napjainkban, akik ugyanúgy „felvértezve”, immáron a turizmus és a modernizálódó világ mezején képesek a változásra.
Pannonhalma azzal, hogy képes volt egyensúlyt tartani az őrzés és változás között a 800 éves falakban, tulajdonképpen az élet egyik legnagyobb dilemmájához nyújt segítséget hívőnek és nem hívőnek egyaránt. Az építészet, vallás és emberi élet kapcsolatában talán ez a belső vívódás az egyik legérdekesebb kapcsolat. Mert a gótikus boltozat és a kortárs stallumok (mely már szintén mutatja a kopottság jeleit) ellentéte valahol mindannyiunkban ugyanúgy ott van. Kihívása anyának, apának, szerzetesnek, mérnöknek, bölcsésznek, fejlesztőnek, bankárnak, műemlékvédőnek az alábbi:
Elviselhetetlen szenvedés az élet, ha reményünk sincs benne az állandóra, a nyugalomra, és már élve szenvednénk el a halált, ha nem tudnánk folytonosan változni, alakulni.” – Várszegi Asztrik
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
