Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

A nyár eleje a diplomázás időszaka, amikor évről évre fiatal építészek és designerek lépnek ki az egyetemről, tele friss lendülettel és ambícióval. Az OCTOGON online-on az elkövetkező időszakban különböző egyetemekről válogatunk izgalmas diplomaterveket. Laki Ábel a MOME Építőművészet szakán szerzett MA diplomát, amely rektori kitüntetésben is részesült. A projekt kivonatát a szerző leírásában közöljük.

 

A mestermunkám kiindulópontját a város-vidék viszonyrendszert jellemző egyenlőtlenségek adják. A vidék lakói nem rendelkeznek szabadon a fizikai környezetükkel, ennek az oka pedig legalább annyira keresendő a vidék alárendelt szerepében mint a szolgáltatások és erőforrások nehézkes elérésében. Azt gondolom, hogy az alapvető szolgáltatásokhoz való szabad hozzáférés emberi jog, ami ideális esetben mindenkit megillet a városokban és vidéken is. 

A programomban arra teszek kísérletet, hogy ezt az elérést könnyítsem meg a vidéki kistelepülések lakói számára. Ehhez olyan vasúti-szárnyvonalak infrastruktúráját használom, amik jelenleg kihasználatlanok, ugyanakkor kis változtatásokkal képesek lehetnek egyes szolgáltatások eljuttatására vidéki kistelepülésekre. Ilyen a vasúti kocsi tere vagy a típustervek alapján épített állomásépületek. Ezekre az elemekre adok átépítési javaslatokat: azt a minimális változtatást keresem, ami az új funkciók befogadását lehetővé teszik. A célom a terv kiterjesztése és rendszerként való értelmezése.
 

 

 

A helyszínbejárások alapján három olyan elemet találtam, amik jellemző visszatérő elemei a vasúti infrastruktúrának: a vasúti kocsi tere, a MÁV típusterve alapján a XX. század elején megépített kétszintes, vidéki állomásépület, valamint a vasúti állomások környékére telepedett ipari épületek. Ezekre más-más léptékű beavatkozást javaslok.

 

 

 

 

I.

A vasúti kocsi fogadja a mozgó szolgáltatásokat (pl. posta, orvosi rendelő, gyógyszertár). A Bzmot típusú csehszlovák motorvonatok és kocsik a legjellemzőbbek a vidéki szárnyvonalakon, ezért a tervemben ezzel a típussal foglalkozom. A javaslatom szerkezet-léptékű: az alumínium vázas, fiók tartós kocsiszerkezetet megtartom és burkolatokkal, illetve szigeteléssel látom el. A belső tér igazodva az ablakkiosztás 150 centiméteres távolságához szabadon osztható. Erre a szerkezeti javaslat egy egyszerű gipszkarton szerelt váz.

 

 

 

II. 

Az állomásépület általános funkciókat hordoz: a földszinten közösségi tér és állomásfőnöki iroda, az emeleten szolgálati lakás kapott helyet. Az épület átalakítása egy variálható típusterv. Két új födémnyílással új függőleges közlekedőket nyitok, ezek lehetővé teszik több elrendezési variáció létrehozását.

 

 

 

III.  

A közeli ipari épületek átalakítása mindig helyszínspecifikus, alkalmazkodva ahhoz a funkcióhoz, ami beléjük költözik. A terv az előbbiekhez hasonlóan nem javasol típusátalakítást vagy új szerkezeti rendszert. Ezek az épületek jellemzően nagy térigényű funkciókat hordoznak, mint például a menza, rendezvénytér, szálláshely vagy tornaterem.

 

 

 

Az egyes elemek szabadon használhatóak a vasútállomások téri helyzeteinek és a hiányzó funkcióknak megfelelően. A terv úgy kezeli ezeket, mint egy katalógus elemeit: a helyszín jellegzetességei alapján dönthető el, hogy mennyi elem és miként helyezhető el. Így a terv egészen kicsi állomásoktól a többvágányos nagy állomásokig sok téri helyzetben megállja a helyét.

 

Mestermunka témavezető: Marián Balázs
Mestermunka konzulens: Marián Balázs
Szakdolgozat konzulens: Schmidt Andrea és Csurgó Bernadett
Forrás: MOME

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

PADka | FRISS DIPLOMA

PADka | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Placemaking kit | FRISS DIPLOMA

Placemaking kit | FRISS DIPLOMA

Az idei friss diplomákból szemezgetünk

Wind Light | FRISS DIPLOMA

Wind Light | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Hirdetés