A balatoni villa, amelynek alaprajzi szervezése szembe megy a kialakult sémákkal

Az épületet kelet-nyugati tengelyre fűzték fel, sajátos térszervezéssel és hangulattal. Erről szóló írásunk a 106-os, 2013/4-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Molnár Szilvia
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Kortárs építészettörténet-kutatásunk önálló fejezetének tekinthető a balatoni régió építészete. Krónikája a 19. század reformer-értelmiségi köreinek idényszerű megjelenésével kezdődött, villaépítkezésekkel folytatódott. Népszerűsége lassan két évszázada töretlen, ma már, akár csak képzeletben körbehajózva a Balatont, a part menti beépítéseket szemlélve sajátos szabadtéri kiállítás szemlélői lehetünk.

E folyamatosan változó összetételű és minőségű tárlat a kutatók kíváncsiságát is felkeltette, egyre többen foglalkoznak ma a Balatoni környéki építészettel (például Wettstein Domonkos építész a Balaton-part urbanizációjának építészeti vonatkozásait kutatja). Építészek portfóliójában a lakóépületeken belül még nem szerepel külön alfejezetként a „Balaton-parti ház”, ám kevés az olyan szakmailag felvértezett tervező, akinek ne lenne legalább egy (akár ma még csak tervben létező) balatoni munkája.

Az északi part villaépítészetben elfoglalt dominanciájának végét jó néhány új épület jelzi a Somogy megyei oldalon. Közülük az itt bemutatott ház Ásztai Bálint (STOA Építészműterem) tervei alapján született meg. A tervező neve hallatán eszünkbe jut azonnal egy tavalyi ritka pillanat, az „Év háza”- díjak odaítélésekor a szakma képviselői mind azonos állásponton voltak a díjazottal kapcsolatban: az Ásztai Bálint és Kovács Csaba tervezte pécsi villa valóban a legjobb a 2012-ben átadott épületek között, és nem csupán kategóriájában.

Képei bejárták a nemzetközi sajtót, s az előző számunk KKK-rovatában bemutatott Magyarország híres villái című remek válogatás is ezzel az épülettel zár. A hosszan elnyúló, keskeny, közvetlenül a Balaton-partján fekvő házhelyre kétszintes épületet tervezett Ásztai Bálint. Mint azt a helyszín, az építészeti téma, és persze a megrendelői igény kijelölte, a főszereplő itt a tó, a víz. Sajátos térszervezést és egyúttal hangulatot ad a kelet-nyugati tengelyre fűzött épületnek, hogy alaprajzi szervezése szembe megy a kialakult sémákkal.

Álljanak az északi, akár déli parton, a balatoni villák könnyed szerkezetű főhomlokzatukkal mindig a tó felé néznek, további frontjaik sokszor karakter nélküliek. Esetünkben szintén üvegarcú a tóra néző, nyugati homlokzat, a ház főbejárata azonban, megszakítva így a belső térben várt kelet-nyugati (monoton) haladási irányt, a déli oldalra került. E félátriummal, réshomlokzattal, víztükörrel kialakított, dupla légterű előtérbe nyíló homlokzat bekapcsolásával „sokarcúvá” lett az épület, plasztikussá a déli homlokzat.

Bátor, egyúttal találékony építészi tett. Bátor, mert a földszinti étkezőből, nappaliból, illetve az emeleti hálókból és a wellness-részből a déli fronton át is csaknem teljes a Balatonpanoráma. Az enteriőr számos pontjáról pillantva ki a tóra, valódi és iróniától mentes értelmet nyer a kifejezés: magyar tenger. És találékony: mivel a homlokzat kialakításához használt kövek, a félátriumot tartó fémszerkezet látványa kétségtelenül „nehezít” az összképen, így sok feladatot kap a fény. Vagyis a lyukarchitektúrás homlokzat fény-árnyék játéka, a díszmedence vizének fodrozódása, felületi reflexiók, a nap járása, mind az építész társául szegődtek az ellenpontozásban.

A belső tér kialakítása, funkcionális elrendezése jelzi, hogy olyan építésszel van dolgunk, aki tudja, egy ház a kényelem és a pihenés központja, de egyúttal lakógép. Így a kiszolgálóhelyiségeket az északi oldalra, a garázshoz kapcsolva sorolta, utóbbin keresztül, külön, afféle gazdasági folyosón át juthatunk el szintén a bejárathoz. Az enteriőr szervezését pedig ugyancsak a víz tematizálta, a halászat, a vitorlázás, vagy éppen a csillagászat az anyaghasználatban (fal- és padlóburkolatok, lámpák kiválasztása stb.) absztrahált, finom módozatokban köszön vissza.

További képek a cikk végén található galériában!