Eddig nem látott fotókon az új budapesti hotel Marcel Wanders által tervezett belső terei. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

Budapestnek lett egy Marcel Wanders által tervezett szállodája! Ami nagyjából olyan, mint amikor egy drágakő-gyűjtő hozzájut a Koh-i-Noorhoz. Az elmúlt években átadott magas színvonalú és pazar budapesti hotelek kínálatában – már pusztán a tervező személyénél fogva is – kiemelkedő ékkőnek számít a Kimpton BEM. Marcel Wanders a belsőépítész és formatervező szakmák fenegyereke, egy igazi rocksztár, aki tabukat döngető tervezői formanyelvébe olyan elemeket is gátlástalanul beemel mint a humor, az irracionalitás vagy az érzékiség.

Nem konvencionális gondolatai, formabontó megoldásai, dogmákat felrúgó ikonikus tárgyai most azokhoz is eljuthatnak, akik eddig nem kísérték figyelemmel a mester termékeny pályafutását, hiszen a Kimpton kapuja – amely már önmagában is kinyilatkoztatás – nem csak a hotel vendégei előtt áll nyitva. Az étterem, a földszinti bár és tetőterasz egyedi panorámájú Fennen bárja, a mezzanin szint művészeti galériája és valamennyi közösségi tér lokális értékeket domborít ki kozmopolita nyelven. Bizton állíthatjuk, hogy csodaszarvasról és turulról eddig így még nem regéltek.

A Marcel Wanders Studio valamennyi belsőépítészeti felkérés esetében alaposan feltérképezi a tervezési helyszín tágabb és szűkebb környezetét, hogy a helyi kulturális hagyatékból kiválassza azokat a komponenseket, amelyeket aztán saját poézisével itathat át. A Kimptonban is megjelennek klasszikus wandersi elemek – mint a végtelenséget idéző tojás vagy a frivol formájú, úgynevezett „topiary” totemek –, amelyek ismétlődnek és léptékváltáson mennek keresztül. A felnagyított formák egyfajta kozmológiai gondolkodást sejtetnek – a humán létezés beágyazottságát az univerzum végtelenségébe. Ebbe a filozófiába tökéletesen illeszkedik a csodaszarvas és a turul, a magyarság két szakrális állata; a szarvas az eredet, örök megújulás és a Nap szimbóluma, a turul mint egyfajta felsőbb vezérlő erő. Melléjük emel be a tervező még egy vízi állatot, a husót – nem tudományos nevén vizát –, ami a Duna közelségét hivatott jelképezni.

A belső udvar Wanders fantáziadús, szinte bizarr elemeivel van tele. Ahogy ő fogalmaz, egy belső udvar eredeti rendeltetésén túl egy "utazás" kell legyen.

Az enteriőr meghatározó elemei a helyszínre készült egyedi grafikák és díszítőelemek. A genius loci tisztelete már belépés előtt megmutatkozik a finoman cizellált kovácsoltvas kapuzaton, amely a mitikus utalásokat és a budapesti szecesszió ornamentikáját bújtatja kortárs köntösbe. „A mi felelősségünk, hogy a lábnyom, amit magunk után hagyunk, egyszerre szóljon múltról és jelenről, valamint láthatóvá tegye azok értékeit a jövő számára” – vallja Marcel Wanders.

A lobby és recepció terébe kisebb előtéren keresztül jutunk, ahol rézkarcok finomságát idéző egyedi grafikájú tapétákon találkozunk a mitológiai narratívával.

A lobby és recepció terét kazettákkal osztott, finom stukkódíszítésű kosárív ál-dongaboltozat fedi

A recepció minden megszokott formalitást nélkülöz. A funkcionális berendezés és a dekoráció szándékoltan úgy került kialakításra, hogy azonnal belecsöppenjünk egy fikcióba: tehetős és hóbortos nagybácsink otthonának varázslatos világába, akinek polcain már érkezéskor megcsodálhatjuk útikalandjainak artefaktumait. Itt egyben gyors körképet is kapunk a Wanders tervezte tárgykultúráról. A polcokon többek közt megtalálhatók a Delft Blue sorozat vázái és a játékos Small egg váza, melynek esetében már a mintaforma előállításának folyamatába is humort csempészett a designer: latex óvszert töltött meg keménytojással.

Az ívelt formájú recepciós pultok és a tojásdad könyöklők a falfülkékkel tagolt hosszanti falak mentén szimmetrikusan, egymással szemben helyezkednek el. A lobby és recepció terét kazettákkal osztott, finom stukkódíszítésű kosárív ál-dongaboltozat fedi, időtlen eleganciát kölcsönözve a térnek. A kosárívek kisebb léptékben, a falak mentén kialakított falfülkenyílásoknál megismétlődnek.

A lobby központi dísze az üvegbúra alatt elhelyezett csodaszarvas szobor. Ennek formai előképe megtalálható Wanders One minute szobrai között. Ez esetben ismét a léptékváltás eszközéhez folyamodott a tervező. A Wanders Studio által megálmodott tervekhez képest az eredetileg acélos csillogású szobor sötét felületképzést kapott, csakúgy, mint a lobbiban elhelyezett fémes pezsgőszínűre tervezett „topiary” totemek. A lobby, recepció és valamennyi földszinti közösségi tér eredetileg neutrálisabb, hidegebb hatású, a kültéri burkolattal egyező gránitpadlóját középtónusú faburkolatra cserélték a kivitelezés során. A hasonló színtónusú szőnyegeket felszippantja a padló, de főleg a Sicis mozaikokkal díszített, „Fabergé-tojás aprólékosságával kidolgozott” folklorisztikus könyöklők nem tudnak emiatt méltóképp érvényesülni.

A nyilvánosság számára is látogatható bár és étterem központi elemei a baldachinként magasba törő mozaikborítású installációk. A geometrikus formákból felépülő dekoratív állványpárok gyakorlati funkciójuk mellett – beépített növényládák, ülőbútorok, pultfelületek hordozói – telítettek természetszimbolikával; a fémesen csillanó mennyezeten mint finoman fodrozódó vízfelszínen látjuk tükröződni a fatörzseket megidéző oszloppárokat. Wanders olvasatában a biofília nem a ma divatos növényfalak és beültetések formájában fejeződik ki a belső terekben, sokkal inkább eszmei-gondolati síkon.

A tetőteraszon a hotel különleges panorámájú Fennen bárja foglal helyet, melynek üvegszerkezete a szecessziós kerti építményeket is észbe juttatja

Ezt támasztja alá az is, hogy az étterem az Ágos nevet kapta, ami régiesen szólva ágas-bogast jelent. Az emelkedett elegancia ellenére az étterem alapkoncepciója közvetlen és informális. Hála a nyitott látványkonyhának, betekintést nyerhetünk a konyhai nyüzsgésbe. Szintén interakcióra sarkalló, formabontó elképzelés a hosszú asztal, amely ismeretleneket is összeboronál, és amely azáltal, hogy az üvegablak túloldalán, az étterem teraszán folytatódik, kapcsolatot teremt kül- és beltér között.

Mivel a konyha belmagasságát megfelezték, fölötte helyet kaphatott egy mezzanin szint. Ennek folyosóját kulturális célnak szentelték. Belső válaszfala helyi alkotók időszaki kiállításainak ad helyet, külső falazatát polcként funkcionáló nyílások törik át, ahol megcsodálhatjuk a Delft blue váza-sorozat darabjait. A folyosóról két tárgyaló nyílik, felszerelve olyan további, Wanders tervezte ikonikus darabokkal, mint például a Moooi kínálatában fellelhető Smoke vagy Monster szék. Míg a közösségi terekben meghatározók a természetközeli tiszta kékek és zöldek, a mezzanin szinten budoárok hangulatát idéző vörösek, és sötétebb tónusok dominálnak.

Wanders olvasatában a biofília nem a ma divatos növényfalak és beültetések formájában fejeződik ki hangsúlyosan, sokkal inkább eszmei-gondolati síkon

A Huso névre hallgató bár a Duna metaforája. Ennek megfelelő az anyag- és színhasználat. A falak sötétkékje, valamint a bárpulton megcsillanó halpikkely kerámiaburkolat e szimbolikának rendelődik alá. Folyamatos aktivitásra késztet a tér. A szem 360 fokban jár körbe, hiszen nem csak az oldalfalakon, hanem a mennyezeti kazettákban is kialakításra kerültek vitrinek, amelyek izgalmas tárgyakat vonultatnak fel. E wunderkammer falainak szemet gyönyörködtető objektjei a körüveg mögé helyezett vízi jelenetek, melyek főszereplője nem más, mint a viza.

A bárból nyíló Turul chamber borkóstolók és zártkörű rendezvények helyszíne. Letisztultságával, egyszerű, natúr anyag- és színhasználatával higgadt ellenpólusa a bár mozgalmas terének. Megannyi kifinomult gondolat ölt formát a vezérmotívumok mellett is. Ezek közül kiemelnénk a lift lobbyk tapétáját, amelynek grafikája hazai könyvtárakban fellelhető antik könyvgerinceket sorol óriás méretűre nagyítva, valamint az étterembe vezető folyosóról a különhelyiségbe betekintést engedő körablak-bélletbe épített kandallóját.

A legfelső szint két lakosztályának összetett designja a kozmoszt jeleníti meg

Összesen 127 szoba került kialakításra a hotelben, nagyjából 40 különböző alaprajzi elrendezéssel. Az altípusokra az NSN Mérnöki Iroda szabta rá a Marcel Wanders Studio terveit. A kék és zöld színek dominálta szobákban rengeteg egyedi megoldással találkozunk mind faldekorációk, mind egyedi asztalosmunkák tekintetében. A legfelső szint két lakosztályának összetett designja a kozmoszt jeleníti meg.

Betérve a Kimpton BEM Budapest hotelbe, a látogató egy különc, bizarrságukban is kifinomult tárgyakkal telepakolt, valódi „chamber of wonders”-ben találja magát, amely – alkotójának, Marcel Wandersnek személyiségét tükrözve – egyszerre stimulálja az intellektust, a szépérzéket és az érzelmeket.

Tervezés éve: 2018 – 2023
Kivitelezés / átadás éve: 2021 – 2024

Generáltervező: 3h építésziroda Kft.
Építész vezető tervező: Csillag Katalin, Gunther Zsolt

Építész munkatársak: Békési Tamás, Farkas Ádám, Henczel Zsolt, Kővári Csenge, Szász Tamás, Négyessy Adrienn, Szőgyi Anna, Villányi Olívia, Mihály Mirtill, Horváth Dénes

Belsőépítészet: Marcel Wanders Studio
Belsőépítész vezető tervező: Marcel Wanders

Beruházó: Market Asset Management
Generálkivitelező: Market Építő Zrt.


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Könyvtár és hotel lett az elhagyatott kínai vályogházból

Könyvtár és hotel lett az elhagyatott kínai vályogházból

Az építészirodát azzal bízták meg, hogy alakítson ki az épületből egy 20 fő elszállásolására alkalmas hotelt, amely egyben könyvtár is.

Videón Szolnok első ötcsillagos szállodája

Videón Szolnok első ötcsillagos szállodája

A 120 szobás hotel a vízisporttelep mellé épül, a látványtervekről videón mutatott be a város.

Szétvertek egy budapesti hotelt az ügyfelek, a vezetőség megköszönte

Szétvertek egy budapesti hotelt az ügyfelek, a vezetőség megköszönte

Az utolsó vendég kijelentkezésével új időszámítás kezdődött a budapesti Starlight Suiten Hotel életében.

Hirdetés