A Danubio lakópark I. üteme

A Duna mentén épülő társasházakról az OCTOGON 184-es (2023/4-es) lapszámában számolunk be. A Turányi Bence által vezetett T2.a építésziroda kétfordulós, meghívásos pályázaton nyerte el a megbízást. Koncepciójuk nem elégedett meg egy szép ház létrehozásával, hanem az urbanisztikai szempontokat is nagyon hangsúlyosan kezelte mind az épület léptékét, mind a térhasználatot tekintve.
 

 

Budapestnek a lakásépítés mindig is neuralgikus pontja volt egészen a városegyesítésig, a kiegyezés utáni viharos fejlődésig visszamenőleg. A korszerű nagyvárossá alakulás gyors ütemét, a növekvő lélekszámot a lakások mennyisége és minősége már ekkor sem tudta követni. A korszak nagy építkezési hulláma – amelynek ikonikus eredményei például a Nagykörút és az Andrássy út – ma is alapvetően meghatározza a város arculatát, akár a homlokzatokat, akár a lakóházaknak a telket teljesen körbeépítő, zártudvaros, függőfolyosós alaprajzait nézzük. Ezek a lakóépületek túlnyomórészt piaci alapokon, bérházként jöttek létre, ebből adódott a telkek maximális beépítése, az elegáns homlokzat és utcai szárny mögött a kevés napfényt kapó udvar, a szoba-konyhás lakások. Már a századfordulótól voltak kezdeményezések arra, hogy a lakásépítésnek alternatív módjait is kialakítsák, lakásépítő szövetkezeteket hoztak létre saját tulajdonú társasházak felépítésére, és az alaprajzot tekintve is kísérleteztek, például franciaudvaros megoldásokkal. Az I. világháború után az elcsatolt területekről az anyaországba áramló népesség, valamint az építőanyag- és nyersanyagforrások határokon kívülre kerülése tovább rontotta a helyzetet. Az 1920–30-as évektől az egészségesebb lakáskörülmények kialakítása céljából az építési hatóságok igyekeztek visszaszorítani a zártudvaros beépítést, adókedvezményekkel támogatták a keretes beépítést választó építtetőket. Ez azt jelentette, hogy csak az utcafronton építkeztek, így a telkek belső, beépítetlen részei egyetlen nagy zöldfelületté olvadhattak össze. Azonban a szigorúbb beépítési szabályokat kicsit enyhítendő, az utcafrontokon 13–15 méteres beépítési mélységet tettek lehetővé, ebből és a lakóknak a reprezentációt a funkcionális használat elé helyező szemléletéből adódóan jött létre a Budapesten igen elterjedt hallos lakástípus, amelyet sok építész már akkor hevesen kritizált. A II. világháború utáni szocialista időszakban nem a piaci, hanem az ideológiai, a hatalmi szempontok, valamint az építőipar korlátozott technológiai lehetőségei nyomták rá a bélyegüket a lakásépítésre. Az erőltetett iparosítás, a tömeges városba költözés nagyon komoly lakáshiányt idézett elő, amit elsősorban lakótelepek építésével próbáltak enyhíteni. A nyolcvanas évek végére mennyiségileg talán nagyjából rendeződött a helyzet, minőségét tekintve azonban sok kívánnivalót hagyott maga után a magyar lakásállomány. Így jutottunk el a rendszerváltáshoz, amikor először a lakóparkok fogalma Magyarországon felmerült. Kezdetben – elég vérfagyasztó módon – úgy tűnt, hogy dél-amerikai mintára magas kerítéssel körülvett, kamerákkal és biztonsági őrökkel védett lakóegyütteseket fog ez jelenteni, de végül szerencsére ez a típus nem terjedt el. 


A nagy lakásépítési projektek ma is minimum három lábon egyensúlyoznak, egyrészt az építész – illetve az egész tervező stáb – tehetségén, szakértelmén, meggyőző képességén, másrészt az építtető anyagi érdekein és kulturáltságán, harmadrészt a későbbi lakók elvárásain, igényein, anyagi lehetőségein. Ezeken kívül persze még sok más szempont is közrejátszik: az építési szabályzat előírásai, a kivitelező szaktudása, precizitása és így tovább. A tömeges lakásépítés az a műfaj, amelyben az építésznek talán a leginkább zsákban kell futnia, a leginkább „hoznia kell a számokat”, építész legyen a talpán, aki ebben a környezetben egy jó házat tud létrehozni.

 


Mire a városból a Duna mentén eljutunk a Danubióig, végighaladunk az egyes lakásépítési periódusokat szemléltető városrészek mellett, szinte teljes metszetet kapunk a fenti építészettörténeti korszakokból. A Margit hidat elhagyva kilépünk a hagyományos, függőfolyosós pesti bérházak világából, következik a Szent István park jellegzetesen két világháború közti beépítése, majd a Kárpát utca környékének panelházai. A Danubio helyszíne a FOKA-öböl déli partja és a Rákos-patak között helyezkedik el, az egykori Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat területén. A projekt 2016 augusztusában indult, amikor még a szomszédos Duna Aréna is kivitelezés alatt állt. A volt ipari területet a természet ekkorra visszavette. A Duna közelsége itt a szép kilátás mellett plusz feladatokat is jelent, árvízvédelmi művel kell gondoskodni az épületek biztonságáról. 

A helyszín megkövetelte, hogy a Turányi Bence vezette T2.a  iroda tervezői nagyobb összefüggésekben gondolkodjanak, a feltáruló látványokat és a megközelítési irányokat figyelembe véve. Meghatározó volt a Duna Aréna és a Marina Part közelsége is. Mindezekből adódóan kisebb lakóépületek együttese helyett két nagy tömbként fogalmazták meg azt a volument, amit a beépítési előírások lehetővé tettek. Összetett ingatlanjogi és szabályozási környezetben kellett dolgozniuk, a tervezési terület több különböző besorolású ingatlanból állt, köztük a Rákos-patak mentén természeti védettséget élvező területekből. Bár a szó szoros értelmében nem tartozott a tervezési területhez, az öböl zónájának rehabilitációját ugyancsak célul tűzték ki, a T2.a iroda korábbi munkája, a Lágymányosi öböl mintájára. Ez a terület önkormányzati tulajdonban áll, és ha az ingatlanjogi kereteket mereven kezelik, kihasználhatatlan zárvánnyá vált volna. Ennek elkerülése céljából a tervezők javaslatára az építtető az önkormányzattal területrendezési szerződést kötött, és az árvízvédelmi falat a telekhatártól hátrább húzva egy sávot átadott – időben korlátozott – közhasználat céljára, hogy a Duna Aréna közforgalmi sétányához hasonló terület alakulhasson ki. A terveztetés, engedélyeztetés, kivitelezés igen jelentős plusz költségeit felvállalva az építtető rendezte a Rákos-patak felőli bekötőutat is, ami szintén nem lett volna a számára kötelezettség. 

 

 

Az épületek megformálásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy szinte minden lakásnak legyen rálátása a Dunára. Az épületeket kicsit megdöntötték, a szinteket 53 centiméterrel eltolva egymáshoz képest, mintha a dunai szél fújná őket. A könnyedebb hatás mellett ennek épületfizikai jelentősége is van, az északi oldalon több szórt fény jut be a házba, a déli oldalon viszont az árnyékolás javul ezáltal. Alaprajzilag egy olyan variábilis rendszert hoztak létre, amely moduláris alapokon áll, és lehetővé teszi, hogy a fejlesztői igényeket akár menetközben is rugalmasan követni lehessen, például két kis lakás helyén egy nagyot létrehozva. A lakóparkoknál sokszor előforduló középfolyosós alaprajz helyett a Danubio fogatolt rendszerben készült, vagyis a most elkészült első épületet négy lépcsőház szolgálja ki, amelyek mindegyikéből szintenként 4-5 lakás – a ház csuklópontjában levő lépcsőházból 8 lakás – nyílik.

A kilátás optimalizálása végett még egy csavar van a történetben: az alaprajzi rasztert a homlokzat vonalához képest elforgatták. Mindezen geometriai trükkök következtében egy nagyon összetett rendszer jött létre, amit mérnöki oldalról lekövetni nem volt gyerekjáték. V. Nagy Zoltán szerkezettervező egy rafinált, a pillérváz és a harántfalas struktúra között átmenetet képező tartószerkezettel oldotta meg a korántsem egyszerű feladatot. A flexibilitást a nagy, 810 centiméteres fesztávok teszik lehetővé, az épület merevítését a lépcsőházi magok biztosítják. 

 


A házat szerelt homlokzat borítja, ez az időtálló, de költségesebb megoldás a magasabb igényszintből, a lakóparknak a helyszínéhez méltó pozícionálásából következett. Az építtetőt a 2009-ben elkészült, de ma is abszolút újszerű Simplon Udvar példájával sikerült meggyőzni a nagyobb befektetés hasznosságáról. A high-tech homlokzat koncepciója – amely részletei finomságával a hagyományos építőipari megoldásoktól inkább a járművek burkolatainak precizitása felé közelít – már a pályázat idején megvolt, a kiviteli szintű pontos kidolgozás viszont hosszú, nagy szakértelmet kívánó folyamat volt. A külső megjelenés mellett a belsőre is nagy hangsúlyt fektettek, a lakásukból kilépőket a lépcsőházban üvegezett panorámalift fogadja, amelyből már a második emelet magasságában ellátni a Pilisig.

 


A Danubio két épületéből egyelőre az egyik készült el, az összhatást még csak sejthetjük. A napnyugta a város fölött az Árpád híd irányában így is lenyűgöző, a Duna és a szemben lévő Hármashatár-hegy panorámája megnyugtató, a már álló ház a látványterveken ígért minőséget nyújtja. Kicsit még árván, de elegánsan néz a Duna felé. Várja a párját, aki remélhetőleg hamar megérkezik mellé.

 

Tervezés éve: 2016-2018
Építés éve: 2018-2022
Szintszám: pince + földszint + 8 emelet
Bruttó szintterület: I. ütem (elkészült): 18363 m²
Lakásszám: I. ütem (elkészült): 159 db
Vezető tervező: Turányi Bence
Projekt építészek: Balla Gábor, Fülöp Tamás
Építész munkatársak: Gyurcsó Renáta, Laczkó-Pető Bálint, Oravecz Péter, Pauer Dániel, Sziki Gábor, Belevári Zita
Szerkezettervező: V. Nagy Zoltán 
Beruházó: Editus Ingatlanalap Danubio Ingatlanfejlesztő Részalapja

 

T2.a ArchitectsWeb


 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Dunánál a FOKA-öbölben

A Dunánál a FOKA-öbölben

A Danubio lakópark I. üteme

Arthur C. Clarke szelleme Székesfehérváron

Arthur C. Clarke szelleme Székesfehérváron

Az Amplio székháza az ArchDaily Building of the Year szavazására is bekerült.

Látogatóközpont lett az Almásy-kastély Stefánia-szányából

Látogatóközpont lett az Almásy-kastély Stefánia-szányából

Amint a járványhelyzet engedi, meg is nyítják az épületrészt a látogatók előtt.

Hirdetés