dr. Csizmadi Péter DLA, egyetemi docens, okl. építész és a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kar dékánjának írása az OCTOGON online októberi, Fenntartható építészet tematikája kapcsán.
Miről szól a fenntarthatóság? Ez a kérdés foglalkoztatja az embereket, a szakmát és még a kutatókat is. Számos vita, dilemma még lezáratlan a témával kapcsolatosan. Létezik-e fenntartható fejlődés? A fenntarthatóság azonos-e a természetvédelemmel, vagy a környezetvédelemről szól, vagy talán az ökologikus gondolkodásról? Amikor az építészet szférájában a fenntarthatóság témaköre előkerül, a zöld-építészet, a környezettudatos-építészet, az ökologikus-építészet, az organikus-építészet vagy a fenntartható-építészet szókapcsolata is rendszerint előbukkan. Mintha mindezek a meghatározások a fenntarthatóságot takarnák, vagy mintha mi magunk sem találnánk igazi fogást a fenntarthatóság fogalmán.
Van-e fenntartható fejlődés vagy ez a két szó csak egy erőltetett szókapcsolat, esetleg csak egy vágy kivetülése? Jelesül, hogy nem akarjuk feladni a fejlődés lehetőségét, egy jobb és értékesebb élet lehetőségének reményét, még akkor sem, ha mindannyian érezzük, hogy ez a fejlődés nem haladhat a megszokott módon a jövőben. Valahogy fenntarthatóbban kellene csinálni.
Nem csak az átlagember van bajban, amikor a fenntartható fejlődés fogalma kerül a látóterébe. Egyre több kutató és tudós kongatja a vészharangot, többen azt mondják adatokkal alátámasztva, hogy nincs menekvés. Mások bár nincs okuk kételkedni ezekben az adatokban, a megoldást, kiutat keresve irányt mutatnának a társadalomnak. A fenntartható fejlődés témája olyan, mint a kristálytiszta vizű tó tükre, elsőre sekélynek és beláthatónak mutatja magát, aztán meglepő, hogy milyen mély is valójában.
A téma vizsgálata kapcsán érdemes első kapaszkodóként (és általában is mankóként) az UNESCO (Egyesült Nemzetek Szövetsége) felé fordulni. Az általuk 1987-ben kiadott Brundtland jelentésben jelenik meg először, egységben megfogalmazva a fenntartható fejlődés fogalma, amely olyan fejlődési folyamat, illetve szervezési elv, amely „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.” Így tehát minden tettünkben (ha fenntarthatóan akarunk cselekedni) a Társadalmi, a Gazdasági és a Környezetvédelmi szempontokat kellene azonos súllyal érvényesíteni.
Gondolkodjunk el, vajon fenntartható az a társadalmi, gazdasági rendszer, amit jelen pillanatban is építünk?
Ha csak egy könyvet ajánlhatnék a témában, akkor az az idén megjelent Gelencsér András: Ábrándok bűvöletében – A fenntartható fejlődés korlátai c. könyve lenne, amit a légkörkutató-vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a Pannon Egyetem rektora, az alábbi mondatokkal kezd:
„A modern társadalom működésének alaphipotézise, hogy a természeti erőforrások korlátlanul rendelkezésre állnak. A jelenlegi lineáris gazdasági modellben a legfőbb és egyetlen érték a pénz és a gazdasági növekedés. Minden ország erre törekszik, ami elkerülhetetlenül maga után vonja a globális erőforrások felhasználásának növelését. Ez alól a körforgásos gazdaság koncepciója sem kivétel, az elsődleges cél itt is a gazdasági növekedés, a nyersanyagok felhasználásának bizonyos fokú racionalizálása mellett. Az a gondolat, hogy a szükséges nyersanyagok valaha is elfogyhatnak, eretnekségnek számít...” .
A könyv tényekre, adatokra alapozva veszi számba a kimerülőfélben lévő Föld energiatartalékainak újratermelésének „lehetőségeit” és számol le a mítoszokkal. Unalomig ismertetett tény, hogy a föld népessége 2050-re 9,5 milliárd fő lesz (idén már átléptük a 8 milliárd főt), ami azt jelenti, hogy 100 év alatt nagyjából megnégyszereződünk.
Felmerül a kérdés, hogy a Föld meddig tudja kiszolgálni egy ekkora népességrobbanás fogyasztási- és energiaigényeit? Az elérhető olajkészletünk még 39 évre, a gázkészleteink 154 évre elegendőek: az olaj már a gyerekeink életében elfogy, a gázkészlet pedig az unokáink életében kimerül. A Föld népességének jelenlegi életvitele mellett már most is, 1,71-szer nagyobb Földre lenne szükségünk. Ha fenn akarjuk tartani a hazai életszínvonalunkat, akkor pedig 2,51-szer nagyobb Magyarországra lenne szükségünk.
Hogyan lehetséges, hogy bár az igényeinket már most is csak egy nagyobb Föld tudná kielégíteni, a bolygónk még mindig működik? A válasz egyszerű, a világ fejlett részén a saját igényeinket, a világ (egyelőre) fejletlenebb részeinek rovására, biokapacitásuk importálásával fedezzük. A Föld népességének jelentős része egyelőre nem él olyan jól, mint mi, így egyenlítődik ki a fogyasztás.
Mivel nyitott gazdaságban éljük az életünket, nem tűnik fel, hogy már feléltük az országunk biokapacitását, és az igényeinket már csak globális szinten, más aktorok kárára tudjuk kielégíteni. A nagyobb népesség intenzívebb urbanizációt jelent, amihez a jelenlegi városfejlesztési trendek alapján kisebb városi biodiverzitás és nagyobb hőszigethatás, több burkolt felület fog tartozni. 2050-re a világ népességének 68%-a városlakó lesz. A legintenzívebb városiasodás Ázsiában és Afrikában várható, de Europában is folytatódik majd a „fejlődés”.
Bizonyított tény, hogy a légköri felmelegedés az egyik megcáfolhatatlan következménye a fogyasztói társadalom életmódjának. Az elgondolkodtató adatok sora folytatható, és sajnos nem találni olyan hiteles forrást, ami azt állítaná, hogy a Föld népességének jelenlegi energiapazarló és fogyasztásra optimalizált működése ebben a formában fenntartható lenne. Szerencsére van remény és cselekvési terv is, amit az UNESCO 2015-ben kiadott Párizsi egyezménye fogalmazott meg az elkövetkező 15 évre. Az SDG célok (Sustainable Development Goals) 17 fenntartható fejlődéshez köthető célt fogalmaz meg, amelyet 169 további alfeladatra bontanak. A 17 cél közül 9 megvalósulásához közvetlenül hozzájárulhat az építőipar.
Mit tehetünk tehát, hogy egy jobb világ reményét hagyjuk a következő generációkra? A Budapesti Metropolitan Egyetemen mi abban hiszünk, hogy az oktatással alakítható igazán a jövő generációjának gondolkodása. Éppen ezért az építészeti képzéseinkbe már kötelező elemként beépítettük a HuGBC (Hungarian Green Building Council) szakemberei által kifejlesztett több féléven át tartó kurzusokat.
Létrehoztunk 20 fenntarthatósági és versenyképességi kurzust tartalmazó modult, ahol a hallgatók elmélyülhetnek a fenntarthatóság, ökológia és művészetek kapcsolatában. Építészként pedig úgy vélem, a fenntarthatóság elveinek megvalósításához, egy új tervezési módszer alkalmazása lehet az eszköz. Ennek lépései: a megelőzés (igény csökkentés), hatékonyságnövelés (körkörös stratégiák), valamint a maradék igény kiszolgálása hagyományos megoldásokkal. El kell jutnunk a hagyományostól a regeneratív építészeti gondolkodásig.
A fenntartható fejlődésre „...nem könnyű a modern globális társadalom koordináta-rendszerén belül megoldást találni. Majdhogynem lehetetlen”. Mindenekelőtt „El kellene engedni azt az illúziót, hogy a modern fogyasztói társadalom a kényszeres növekedés általa megszabott keretein belül a technológiai fejlődés lélegeztetőgépével életben tartható.” (Gelencsér, A. (2022). 9. A remény hal meg utoljára. In Gy.Pomázi & F.Bartók (Eds.), Ábrándok bűvöletében. Akadémiai Kiadó.)
Budapesti Metropolitan Egyetem | Web | Facebook | Instagram
Fejléckép: Jose Luis Perez Hermo / Pencil 2 Pixels
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
