A fővárostól a Balatonig vezető kerékpárút Biatorbágyig tartó szakasza lassan elkészül.

A Budapest-Balaton biciklis összeköttetés kiépítése megközelítőleg 17, a Balatoni Bringakör korszerűsítése közel 31 kilométeren folytatódik 2021-ben. A legjelentősebb hazai kerékpáros fejlesztések közé tartozó beruházások Balatonakarattyánál kapcsolódnak össze. A Veszprém megyei település térségében idén mindkét projektben elkészül egy-egy új szakasz - írja a Portfolio.hu az ITM közleményére hivatkozva.

A közel 10 kilométeres, 9 különböző részből álló szakasz Budaörs nyugati határában kezdődik és Biatorbágyon a viadukt térségében ér véget.

A kerékpárút ebben az esztendőben 2,9 milliárd forintból folytatódik. A tervek szerint 2021 második felében adják át a Budapest-Etyek szakasznak egy részét, és a 710-es főúttól Balatonakarattyáig tartó részét.

Sok helyen már az aszfaltrétegek leterításe zajlik, illetve a vízépítési munkák folynak, több szakaszon a közvilágítást is kalakítják. Már több mint 400 köbméter hengerelt aszfaltot használtak fel. Várhatóan nyárig dolgoznak majd a kivitelezők a Balatoni Bringakör egyes déli parti részein.

Összesen 1,3 milliárd forintból számos építési engedélyköteles szakasz újul meg Balatonakarattya, Balatonvilágos, Siófok, Zamárdi, Szántód, Balatonszárszó, Balatonőszöd, Balatonlelle településeket érintve. A kivitelezések befejeztével a Balatoni Bringakör korszerűsítése Balatonakarattyától Balatonlelléig elkészül.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Mától lehet pályázni társasházak távfűtés-korszerűsítésére

Mától lehet pályázni társasházak távfűtés-korszerűsítésére

Klímavédelem és alacsonyabb rezsi egyben.

Felújít? Gondoljon az energiahatékonysági korszerűsítésre is!

Felújít? Gondoljon az energiahatékonysági korszerűsítésre is!

Reprezentatív felmérést végzett a Magyar Energiahatékonysági Intézet

35 millió épületet korszerűsíthetnek az EU-ban

35 millió épületet korszerűsíthetnek az EU-ban

160 ezer zöld munkahely jöhet létre az építőiparban 2030-ig.

Hirdetés