„A gyerekeken keresztül a szülők is elérhetők”

Beszélgetés Beleznay Éva építész, várostervező, fenntarthatósági szakértővel.

• Szöveg: Molnár Zsuzsanna
• Olvasási idő: …
• A cikk támogatója:

Beleznay Éva számos tábor és különféle programok keretében foglalkozott gyermekek vizuális nevelésével az elmúlt években, kiemelt figyelmet fordítva ember és környezetének relációjára. Célja, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban kezdjenek el tudatos kapcsolatot kialakítani épített környezetükkel, illetve hogy gondolkodjanak közösen az őket körülvevő élettérről. „Gyerekek a városban” sorozatunk legújabb része!
 

Miért kezdett el gyerekek vizuális nevelésével foglalkozni?

Több motivációm volt. Egyrészt a műszaki- és várostervezés terén megélt tapasztalatom, hogy ezen területeken a kulturális értékrend egyfajta hiánya áll fenn, aminek orvoslása gyerekkorban alapozható meg. A közoktatásban azonban alig van jelen a vizuális kultúra. A saját gyermekeim által arra is rálátásom nyílt, hogy az oktatási rendszerünk bár nagyon alapos lexikális tudással látja el a fiatalokat, a saját vélemény alkotása, az önálló döntések meghozatala és mindezzel a környezetre gyakorolt hatás képességének elsajátítása kevéssé jelenik meg. Az általam vezetett táborokban több diákom is megkérdezte a feladatok elvégzése előtt, hogy hogy kell nekilátni a munkának, majd meglepődött, hogy nincs jó vagy rossz megoldás; lehetőségük van felismerni adott helyzeteket és azokra a saját meglátásuk szerint válaszokat adni. A gyerektáboraimban közösen ismertük meg a környezetünket, elmentünk érdekes épületekhez, majd beszélgettünk a látottakról és az élményekről, illetve arra kerestünk válaszokat, hogy saját alkotótevékenységünk által mikén tudjuk pozitív irányba mozdítani környezetünk működését.


Ahogy mondta, egyfajta hiánnyal szembesült. Ez miben volt tetten érhető?

A tervezési szakma kiemelten műszaki és esztétikai fókuszú. Például egy településképi kézikönyv alapvetően a vizualitást helyezi előtérbe, egy-egy település ugyanis szeretné, ha a védett értékeit respektáló épületek épülnének.

Az ember és környezetének respektálása azonban a településtervezésben, sőt az épülettervezésben sem kap elég figyelmet. 

Mi a tapasztalata, ha mindezt a gyerekek szemüvegén keresztül nézzük, mivel szembesülhetünk?

Hadd emeljem ki azt a csoportot, amellyel a városi biztonság témakörét jártuk körül. Érdekes volt látni, hogy míg számunkra, felnőttek számára egy sétálóutcán megjelenő tömeg jelenthet pezsgő gazdagságot, addig a gyerekeknek okozhatja a túlzsúfoltság érzetét. Az ilyen visszajelzésekből az is tanulság számomra, hogy amikor tervezünk, a saját értékrendünket követjük és nem feltétlenül vesszük figyelembe a társadalom minden csoportját. Elég csak arra gondolni, hogy a gyerekek a derekunkig érnek, így abból a nézőpontból érzékelik a világot. Egy számunkra komfortos környezet nekik olyan közeget is jelenthet, ahonnan nem látni ki megfelelő módon. Hiányzik tehát a sok szempontúság. Ide kapcsolódik Scott Doyon általam kedvelt fagylalt tesztje, ami arról szól, hogy ha egy nyolcéves gyermek biztonságban meg tud venni egy fagyit és haza is ér mielőtt az elolvadna, valószínűleg jó városnegyedben van. Ez a példa összefoglalja a fontos szempontokat: szülőként nem fogok félni, hogy a gyereket elüti egy autó vagy elrabolják, van elég ember az utcán, az mégsem zsúfolt, a környéken megvannak az alapszolgáltatások, illetve lehetőség nyílik mások megismerésére, társasági életre. Néhány éve egy SafeCity konferencián az egyik amerikai előadó elmesélte – de nekem is ez a tapasztalatom –, hogy amikor ő volt gyerek, bármerre mászkálhattak a barátaival, nem kellett aggódni értük. A saját gyerekeit azonban már nem engedi az utcán túl.

Az a tér tehát, ami számunkra egy egész városnegyed megismerését jelentette, ma már egy utcára korlátozódik. Ez azt vonja magával, hogy a közösségben való élés és a környezet megélésének lehetősége leszűkült. 

Ezek szerint nagyon rövid idő alatt jelentős változás ment végbe. Mintha nem a környezet lenne az emberi jóllétért, hanem fordítva.

Ez a műszaki tervezés igényei miatt van. Például a közlekedéstervezés nem a gyalogosokról, hanem az autókról szól. Meg van határozva, hogy egy adott épülethez hány parkolóhelyet kell biztosítani, bár most már szerencsére a kerékpártárolók száma is adott. A közlekedésmérnök ennek ismeretében kiszámolja, hogy miként kell bővíteni az útfelületet ahhoz, hogy a garázsba megfelelően be lehessen állni. Ezzel szemben léteznek olyan várospolitikai kezdeményezések, amelyek arra fókuszálnak, hogy miként lehet visszaadni területeket az embereknek. Ilyen volt a Budapest Szíve Program, mely keretében a Károly körút rendezésére is sor került. Felmerült, hogy az út mentén szüntessünk meg néhány parkolóhelyet, a területet pedig adjuk át a gyalogosoknak, helyezzünk el padokat, létesítsünk teraszokat. A felvetés jelentős ellenállásba ütközött, ugyanis aki ott lakik, szeretne a háza előtt parkolni. A kényelem iránti igény tehát erősen megmutatkozik, bár kérdés, hogy összességében mi okoz nagyobb komfortot.

Meglátásom szerint mentális váltásra lenne szükség a teljes társadalmon belül.

Mindemellett azt is ki kell emelni, hogy a zöldfelületek méretének jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy szép zöldet lássunk, hanem ezek klimatizáló, levegőminőség javító, vízmegtartó szerepében is. Ez mind olyan kvalitás, ami által javul az adott környék egészsége. Amikor klímastratégiát készítettem budapesti kerületek számára, erőteljesen jelent meg a koncepcióban a gyerekekkel való foglalkozás, meggyőződésem ugyanis, hogy

a gyerekeken keresztül a szülők is elérhetők.

Jó példa erre a nemrég felújított 13. kerületi Meséskert tagóvoda, ahol a tervezők kis biciklitárolókat is elhelyeztek, ami miatt a gyerekek biciklivel szeretnének érkezni az oviba. Számukra nem az lesz sikk, hogy az autóból szállnak ki az ovi lőtt, hanem az, hogy az ő biciklijük is ott parkol a biciklitárolóban. Ezzel a felnőttekre is pozitív hatást gyakorolnak. 
 

Mit javasol azoknak a szülőknek, akik szeretnék gyermekük látókörét és persze sajátjukat is szélesíteni a témában? 

Az első általam szervezett táborban sétáltunk egyet a gyerekekkel a belvárosban, és tudatosan nem a lábunk elé néztünk, hanem felfelé. Megfigyeltük, hogy míg az egyik ház gazdag architektúrában, addig a másik egyszerű megjelenésű, majd megbeszéltük, hogy ennek mi lehet az oka.

Szerintem az a legfontosabb, hogy szemléljük nyitottan a környezetünket és beszélgessünk róla, hallgassuk meg a gyerekek visszacsatolását.

Egy dublini iskola által indított kezdeményezés jut eszembe, miszerint aki gyalog érkezett az iskolába, pontokat gyűjthetett. Az is kapott pontot, aki a szomszédos utcában parkolt és onnan sétált át. Mindebben – azon túl, hogy megmozgatta a szülőket és a gyerekeket – az is fontos szempont, hogy amíg egymás mellett sétálunk, sokkal nagyobb eséllyel figyelünk egymásra és kezdünk el beszélgetni, mint amikor vezetés közben a forgalomra kell koncentrálni. 
 

A sorozat szakmai partnere az S-TÉR Kft.