A Pritzker-díjas Anne Lacaton és Jean-Philippe Vassal építészete.
Az idei Pritzker-díjas Anne Lacaton és Jean-Philippe Vassal több mint három évtizedes karrierje nincs tele ikonikus épületekkel és gigantikus fejlesztésekkel, mégis az építészethez (és az élethez) való viszonyuk annyira különleges és példaértékű, hogy fontosnak éreztük közelebbről is megismerni őket.
Anne Lacaton és Jean-Philippe Vassal a hetvenes évek végén találkoztak, mikor mindketten építészetet tanultak az École Nationale Supérieure d’Architecture et de Paysage de Bordeaux-n. A diplomázás után Lacaton tovább folytatta tanulmányait az Université Bordeaux Montaigne egyetem várostervezés szakán, Vassal a nyugat-afrikai Nigerbe költözött, és a gyakorlatban szerzett ismereteket ugyanebben a témában. Lacaton gyakran meglátogatta Vassalt Afrikában, és mivel mély hatást gyakorolt rájuk az ország sivatagi tájain fellelhető erőforrások felhasználásának szépsége és alázata, már itt formálódni kezdett kettejük közös építészeti doktrínája.
„Niger a világ egyik legszegényebb országa, az emberek mégis annyira hihetetlenek, annyira nagylelkűek, szinte mindent a semmiből hoznak létre, folyamatosan találnak forrásokat, és tele vannak optimizmussal, költészettel és ötletekkel. Ez valóban egy második építészeti iskola volt számomra” – mesélte Vassal.
Lacaton és Vassal első közös projektjüket a nigeri Niameyben építették: egy bokrok ágaiból épített szalmaházat, ami meglepő módon a befejezéstől számított két éven keresztül állt. Akkor megfogadták, soha nem bontják le azt, ami megőrizhető, helyette inkább fenntarthatóvá teszik, és hozzáépítéssel bővítik a már létezőt, tiszteletben tartják az egyszerűség luxusát és új lehetőségeket javasolnak.
Közös cégüket, a Lacaton & Vassalt 1987-ben alapították Párizsban, és az azóta eltelt több mint három évtizedben kellő bátorsággal terveztek magán- és szociális lakóépületeket, kulturális és tudományos intézményeket, alkottak meg nyilvános teret és városi stratégiákat. Építészetük hűen tükrözi a társadalmi igazságosságra és fenntarthatóságra irányuló elveiket, azáltal, hogy előtérbe helyezik a terek nagyvonalúságát és a gazdaságos és ökológiai anyagok használatát.
  |
A fizikális és mentális jóllét biztosítása szintén fontos szempont munkájukban. Az üvegház technológiák alkalmazása, a bioklimatikus viszonyok megteremtése a franciaországi Floirac-ban álló Latapie-házzal kezdődött 1993-ban. Összhangban a természetes szellőzéssel, az árnyékolással és szigeteléssel, a napfényt felhasználva, szabályozható és kedvező mikroklímákat hoztak létre.
„Már nagyon korán elkezdtük tanulmányozni a botanikus kertek üvegházait, lenyűgöző törékeny növényeiket, világosságukat és átlátszóságukat, valamint azt a tulajdonságukat, ahogy egyszerűen átalakítják a kinti éghajlatot. Sajátos atmoszférájuk van, minket pedig érdekelt, hogyan lehet ezt a finomságot az építészetbe beleépíteni” – mondta el Lacaton.
A meglévő tiszteletben tartása mind az új építésű, mind az átalakított, kibővített épületeiknél fontos szempont. Az Arcachon-öböl egy beépítetlen telkén úgy hoztak létre egy magánlakást a franciaországi Cap Ferret-ben, 1998-ban, hogy a természeti környezethez a lehető legkisebb mértékben nyúltak hozzá. Ahelyett, hogy a helyszínen kivágtak volna 46 fát, az építészek az otthont az őshonos növényzet köré építették, amivel lehetővé tették a lakók számára, hogy a növények között éljenek.
Pályafutásuk során az építészek többször elutasítottak szociális lakóépületek lebontását szorgalmazó városterveket, helyettük inkább a belülről kifelé történő tervezésre összpontosítottak, és előtérbe helyezték épületek lakóinak jóllétét és a rendelkezésükre álló terek megnagyobbítását. A szerényebb anyagok használata lehetővé teszi az építészek számára, hogy megfizethető módon nagyobb lakóterületeket hozzanak létre, ezt mutatja a 2005-ös, 14 családi házból álló fejlesztésük vagy a 2015-ös, 59 lakásos Neppert Gardens-i lakóház projekt – mindkettő a franciaországi Mulhouse-ban található – valamint a 2016-ban, Chalon-sur-Saône-ban megvalósult, 96 lakásos, közepes magasságú lakóépületek.
2017-ben a bordeaux-i Grand Parc három épületének, 530 lakását alakították át (Frédéric Druot és Christophe Hutin építészekkel közösen) a technikai funkciók korszerűsítése érdekében, de ami ennél is fontosabb, hogy minden lakáshoz extra tereket hoztak létre anélkül, hogy az építkezés során a lakóknak ki kellett volna költözniük.
  |
„Soha nem tekintjük problémának a létezőt. Pozitívan állunk hozzá, mert meg lehet benne a lehetőség, hogy többet hozzunk létre azzal, ami már megvan” – mondta el Lacaton. – „Olyan helyeken jártunk, ahol az épületeket lebontották volna, közben pedig találkoztunk emberekkel, családokkal, akik kötődtek a házukhoz, még akkor is, ha a helyzet nem feltétlenül volt a legjobb. Ezek az emberek a legtöbb esetben ellenezték a bontást, mert a megszokott környezetükben akartak maradni” – folytatta Vassal.
  |
Lacaton szerint az átalakítás „annak a lehetősége, hogy a meglévőből többet és jobbat hozzunk ki. A bontás könnyű és rövid távú döntés, és rengeteg pazarlással jár: az energia pazarlásával, az anyagok pazarlásával és a történelem pazarlásával. Ráadásul nagyon negatív társadalmi hatása van. Számunkra ez egy erőszakos tett.”
Lacaton és Vassal az infrastruktúra korszerűsítése érdekében visszafogott beavatkozásokat hajtanak végre, miközben lehetővé teszik az épületek tartós tulajdonságainak megőrzését. Így jött létre például az Atelier de Préfabrication no. 2 (AP2) hajóépítő gyár mellett a gyárral azonos formájú és méretű átlátszó, előre gyártott anyagokból készült új struktúra, a FRAC Nord-Pas de Calais (Dunkerque, Franciaország 2013), melyben galériák, irodák és a kortárs művészeti gyűjtemények működnek.
|
|
A Palais de Tokyo (Párizs, Franciaország, 2012) legutóbbi átalakításával húszezer négyzetméterrel növelték a múzeumot – részben az új, földalatti tér létrehozásával – amivel biztosították, hogy az épület jobb minőségű felhasználói élményt nyújthasson. A kortárs művészeti múzeumokra jellemző fehér kocka galériák és irányított útvonalak helyett az építészek befejezetlen tereket hoztak létre. Ezek a terek lehetővé teszik a művészek és a kurátorok számára, hogy korlátok nélkül, bármely művészeti ág számára a legkülönbözőbb tereket alkothassák meg, a sötét, barlangjellegtől az átlátható és a világos terekig, melyekkel hosszabb időtöltésre ösztönözhetik a látogatókat.
  |
Folyamatban lévő munkáik között szerepel egy volt kórház 138 lakásos, lakóépületté alakítása Párizsban, egy 80 lakásos épületé a belgiumi Anderlechtben, egy irodaház átalakítása Párizsban, szálloda- és kereskedelmi területeket kínáló, vegyes felhasználású épületek Toulouse-ban, és egy 40 lakásos épület a németországi Hamburgban.
„A jó építészet olyan tereket hoz létre, amelyekben valami különleges történik, ahol az emberek mosolyogni akarnak, csak azért, mert ott vannak – osztotta meg véleményét Vassal. – Ugyancsak egy kapcsolatot jelent a várossal, azzal, amit látsz, ha körbenézel, és egy helyet, ahol boldog vagy."
Lacaton jelenleg az ETH Zürich docense és a madridi Politechnikai Egyetemen vendégprofesszora, de korábban tanított a Delfti Műszaki Egyetemen és a Harvard doktori képzésén is. Vassal jelenleg az Universität der Künste Berlin docense, korábban tanított egyebek mellett a berlini Technische Universitätben, Düsseldorf és Versailles egyetemein is.
  |
  |
(A cikk megírásához a Pritzker-díj oldalán található sajtóanyagokat használtuk fel.)
Nagyméretű képek a galériában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
