A józanság kora

Az idei Nemzetközi Zöld Építés Hetén is kiemelt Szervita Square Building.

• Szöveg: Götz Eszter
• Fotó: Hlinka Zsolt
• Olvasási idő: 4 perc

Az OCTOGON online októberi, fenntarthatósági tematikája kapcsán többek között az idei Nemzetközi Zöld Építés Hetén is kiemelt, Közép- és Kelet-Európa első és egyetlen LEED Platinum környezettudatos minősítéssel rendelkező többfunkciós (mixed-use) épülete, a Szervita Square Buildingről készült korábbi – az OCTOGON magazin 170-es (2021/6-os) lapszámában megjelent – cikkünket is újraközöljük.
 

Elkészült a Szervita téri épület, hosszú idő után végre visszakapta a város ezt a kicsi, sokat szenvedett, de nagyon szerethető helyet. Most jött el az a pillanat, amikor elgondolkodhatunk azon, hogy a „mi volt” és a „mi lett volna” hogyan vezetett ahhoz, ami végül itt áll. Távolról sem csupán építészetről van itt szó, hanem legalább annyira kollektív önismeretről, a világ változásainak racionális felméréséről. Ha tetszik: arról a viszonyról, ami a múltunk, jelenünk és a jövőképünk között van.

A pesti Belváros már nagyon kevés nyomát őrzi az 1800-as évek előtti, organikusan formálódó egykori városnak. Az egyik ilyen sikeres túlélő a sem nem négyszög, sem nem tölcsér alakú Szervita tér, amelybe széttartó kis utcák futnak bele. Tulajdonképpen érthető, hogy régóta csiklandozza a városrendezők fantáziáját. Annyira, hogy az 1970-es évek elején háborús károkra hivatkozva elbontották a Teleki palotát és a szerviták rendházát, noha azok még bőven helyrehozhatóak lettek volna. De az új korszak is oda kívánta tenni a maga építészeti arcképét a barokk Invalidus-ház – azaz a mai Városháza –, a szecessziós Török Bankház és Lajta Béla ikonikus Rózsavölgyi-háza közelébe. Így került az egykori Teleki palota helyére az ormótlan, helyidegen OMFB iroda- és parkolóház (Szabó István és Jakab Zoltán, 1973), a templom mellé pedig a Belvárosi Telefonközpont (Bán Ferenc és Jeney Lajos, 1976). A tér közepén körbekerítették a 18. század közepéről itt maradt barokk Mária-oszlopot, és az autóforgalomtól nemigen maradt hely bámészkodni. A csendes kis szigetet felfalta a város egyre gyorsabb ritmusa.
 

Tulajdonképpen csak akkor derült ki, hogy ez a tér más, mint a többi, amikor 2008-ban felmerült az irodaház lebontásának gondolata, és Zaha Hadid szabályzókat nem ismerő szellemes ötlete. Az irodaháznak szánt felnagyított üvegkavics zavarba hozta a tervtanácsot. Azóta is ott rezeg sokak fejében, hogy ott, akkor ment el mellettünk a nagy lehetőség, hiszen Hadid épületével Budapest fölkerült volna a sztárépítészet toplistájára. De vajon jól jártunk volna vele? Nem tette volna idézőjelbe Hadid látványos blobja a tér építészeti képeskönyvbe illő gazdagságát? Nem szippantotta volna ki belőle a múltját, ami nélkül a jelen veszélyesen illékonnyá tud válni? A kérdést végül a 2008-ban kezdődő válság törölte ki a naptárból.

Talán nem véletlen, hogy a tértől annyira idegen két irodaház helyén most majdnem egyszerre született meg a válasz: a szerviták templomát három oldalról körülfogó hotel és lakóház után végre elkészült az OMFB helyére épült iroda-üzlet-luxuslakóház is, ékes magyar nevén a Szervita Square Building. A díszlamellákkal osztott, hétszintes üveghomlokzat leginkább egy felhőre emlékeztet, mivel hol itt, hol ott lép ki a saját kontúrjából. Izgalmas módon ettől a felhőszerűségtől egyszerre kicsi és nagy, igazodó és különálló. Visszahúzódik a beépítési vonaltól, ugyanakkor saját előtereként kezeli a tér újonnan kialakított, terasz-szerű részét – miközben szorosan odasimul két oldalsó utcai szomszédjához, és hajlított üvegfelületén úgy hordozza a Szervita tér összes házát, mint valamiféle élő emlékezet.

Úgy bukkan fel a látványa a Kristóf tér felől, mintha nem is épület lenne, hanem valami hatalmas, lebegő vetítőfólia, közelebbről azonban egyre erősebben érezzük a stabilitását.

A kagyló alakban visszahúzott bejárat előtt két szint magasságáig felnyúló oszlopok azt az érzetet keltik, hogy az épület tömege finoman a tér fölé hajol. Kedves gesztus, ahogyan az oszlopok egyszerűsége a barokk Mária-oszlop karcsú lábazatára reagál. A földszint fölötti hét emelet tömbje olyan rafináltan tagolt, hogy nem érezzük azt a nyomást, ami egy ekkora tömeggel járna. Részint ez a homlokzatot osztó és annak mélységet adó díszlizénáknak köszönhető, részint az alsó két szint optikai karcsúsításának, fölötte a három emeletnyi hasasodásnak és végül legfelül a két lakószint fokozatos visszahúzásának, amivel méltóságos, kifejezetten nőies érzékenységű épület jött létre.

Az oldalutcák felé ívesen behajló, sarok nélküli homlokzat úgy tükrözi a környezetét, hogy közben a ház árnyéka és a napfény visszaverődése a szomszédos házakon is megjelenik, ettől folyamatos interakcióban van a térrel. Ez az a tulajdonsága, ami miatt emberléptékű tud maradni, nem csupán médiafelület, hanem valós tömeg, valós kivetülésekkel.

Ez a ház úgy van jelen a térben, hogy a síkja önálló életet él, de nem válik le róla.

Eljátszik a szecessziós és az art deco formavilág áthallásaival, tömeghatásában a Fehér Hajó utca sarkán álló Phönix-házzal felesel, és az a mozdulat, ahogyan hullámszerűen előrelép a tér felé, a Bécsi utca finom ívére reagál. Ugyanakkor kétségtelenül kortárs jelenség, egy többfunkciós, csupa üveg épület, amely mégis megtalálta azt a módot, hogyan kerüljön kapcsolatba környezetével – nem csak a tervezők szándéka, hanem a járókelők benyomása szerint is.

Belül, az üveggel fedett átriumudvarban megismétlődik a ház külső kontúrja, a napfénnyel átszúrt, szabálytalan gubó felfelé megnyílik és belátást enged az irodai emeletekre. Ugyanígy lefelé, a föld alatti szintre is beláthatunk, ahol elképesztően igényes belsőépítészeti megoldások tüntetik el a „föld alatt” érzést, tágas és kellemes, változatos anyaghasználatú közösségi térré avatva ezt a részt is, amiről egy percig nem érezzük, hogy voltaképpen a mélygarázsok közötti zárvány.
 

Az egyetlen kérdéses elem a tér felszínéről lelépcsőző szint, amely fölött egy tömzsi üveghíd ível át. Szép gondolat a lépcsőkön a tér történetének évszámokkal és térképrészletekkel való felidézése, de mi ez a hely, minek, és főleg mivé lesz idővel? Üzletek fognak beköltözni vagy szeméthegyek? A várostörténeti emlék elég meggyőző ahhoz, hogy turisták vagy kíváncsiak ballagjanak le a téren ütött lyukba? 

Összességében mégis meggyőző épület született. Tanult Zaha Hadid merészségéből, de józanul viszonyult hozzá, és felszabadította a teret, minden látható és felfedezendő múltjával, szépségével, intimitásával együtt. Nem kevesebb és nem is több, mint amit ez a hely elbír.

A Szervita téri irodaház lett az Archicad legújabb verziójának „arca”. Olvass erről ITT!