A Káli-medencétől Etiópiáig

Baló Dániel, a Murum studio és a TIMBOO társalapítójának projektje a bambusz felhasználására.

• Szöveg: Zöldi Anna
• Olvasási idő: …

Káli-medence, Zánka, Etiópia. Ami összeköti őket szívós és szapora: a bambuszról van szó. De hogy kerülhet a kiskertekben kiirthatatlanként számon tartott, rettegett bambusz az építőiparba, pláne Magyarországon? A merész vízióról és annak mesébe illő megvalósulásáról minden kiderül a Baló Dániel Lászlóval készült interjúnkból. A beszélgetés a Noé bárkái sorozatunk részeként készült.
 

Honnan jön az ötlet, hogy valaki Magyarországon a bambusszal foglalkozzon?

2016-ban jöttem haza Dániából, ott a Royal Danish Academy építész szakán végeztem a mesterszakot, a Transformation nevű szak tanáraival sokat konzultálva, ami meglévő épületek átalakítására fókuszált. A diplomamunkám a Káli-medencében egy működő homokbányával foglalkozott. A gyerekkoromat a szomszédos kis faluban töltöttem, erős kötődésem van a helyhez. A falucska a bánya miatt nem tud bővülni, ezért egyfajta zárt közösség; aki odamegy, például csak helyieknél tud megszállni. Az évtizedek alatt a falu és a bánya között egyfajta szimbiózis jött létre, a homokos táj, a gépek és a morgó zaj beleivódott a falu hétköznapjaiba. Már a nyolcvanas évek óta különféle kulturális eseményeknek ad helyszínt, kialakult egy hagyomány. Az izgatott, hogy ha bezár a bánya, hogyan lehet megőrizni ezt a viszonylagos rezervátumot és mi történik a tájjal.

Ismerem a helyet, voltunk ott egyszer lőni a homokba. Szürreális világ…

Egy regeneratív dolgot találtam ki, ami a bánya ütötte sebet begyógyítja, de nem szünteti meg a táj ott lakóknak sokat jelentő karakterét. Normál esetben ilyenkor a gödröket és tavakat visszatöltik, (az addigra ott kialakult élővilágot kipusztítva) befüvesítik, eltűnik a szürreális homokdűne. Az az utópisztikus ötletem támadt, hogy bambuszültetvényt telepítenék oda. Utánajártam, hogy Európában mennyire tud megnőni a bambusz – meg tud, de ez már a történet későbbi fejezete. Hogy jelöljem, itt tudatos emberi beavatkozásról van szó, a tó közepére, ahol egy elbányászott domb hűlt helye volt, terveztem egy jelet: egy puritán, kvázi szerzetesi lakot, ahol az ültetvény gondozói élhetnek. Úgy képzeltem el, ahogy a Kopár sziget című japán filmben a lakatlan szigeten élő család dolgozik – nagyon lassú folyamattal élővé teszik a kopár tájat. Része volt a projektnek egy manufaktúra, ahol a leszüretelt bambuszt hasznosítják. Az utópián belül minden részlet teljesen koherens volt, a bambuszmanufaktúra létrejötte után ragasztott bambusz tartókkal épült volna meg a tó közepén fokozatosan a torony, ami a teljes magasságát elérve a hajdani dombbal lett volna egy magasságú. Az itthoni meghívott konzulenseim Kis Péter és Csomay Zsófia voltak, Koppenhágában pedig egy statikus, aki már dolgozott bambusszal.

Hogy lett ebből valóság?

Mikor hazajöttem, elgondolkodtam, hogy ez tényleg csak utópia, vagy van itthon is realitása a bambuszból építésnek. Ez addig fajult, hogy találtam ehhez egy társat, körbejártuk az országot, megkerestünk szinte mindenkit, aki itthon bambusszal foglalkozik. Gyulán van egy történész, aki kis parcellákon sokféle bambuszt gondoz, Debrecenben a botanikus kertben Tihanyi György hatalmas bambuszokat nevelt. Az én érdeklődésem a bambusz szerkezeti felhasználásnak lehetőségére irányult. Végül eljutottunk Pécstől délre, ahol találkoztunk egy kertészmérnökkel, Dlusztus Miklóssal – azóta is mentora a folyamatnak – aki, mikor elsőre elhadartam neki miért vagyok ott, azt mondta, húsz éve vár arra, hogy valaki ezt a projektet továbbvigye. Nála láttam először 10 cm vastag bambusztöveket és szerkezetépítésre használt ún. timber bamboo-t itthon. 

Van egy saját bambuszültetvényed, ez hogy született?

Másfél éves kutatás után Zánkán, a Hegyestű lábánál, Tera Dávid egykori projekt-társammal vettünk egy elvadult, elbokrosodott területet, ami sok szempontnak megfelelt, ideális volt: kis patak folyik át rajta időszakosan, a talaj sok ideje háborítatlan, a Balaton mikroklímája párásabbá teszi a levegőt. Ez a Covid kezdetekor történt, kapóra jött, hogy aranykalászos gazdaként – mert közben elvégeztem a tanfolyamot – ingázhatok az országban. Itt telepítettünk tíz fagytűrő építési bambusz fajtát. Az volt a naiv elképzelés, hogy nagy bográcsos parti keretében ültetünk, de kézi erővel három gödröt tudtunk kiásni, és 180 tő bambusz várt elültetésre, így végül géppel dolgoztattunk.

Mi a cél a projekttel?

Nem a pénz motivált, akkor bármilyen haszonnövényt telepítettem volna. Hosszú távban gondolkodom, első körben a mezőgazdaságban rengeteg építőanyagot ki lehetne a bambusszal váltani, például a fóliasátrak és üvegházak acél/műanyag szerkezetét, vagy az alumínium szőlőkarókat, később aztán akár komplexebb szerkezeti elemként is felhasználható lehet. A bambusz másik előnye, hogy tízszer annyi káros anyagot megköt a levegőből, mint egy azonos területű lombhullató erdő. A lényeg, hogy utána nem szabad biomasszaként elégetni, hanem például laminált lapot kell belőle csinálni. Ez egy fűfajta, magról, generatív módon 100-120 évente egyszer szaporodik, alapvetően a gyökerével terjeszkedik. Egy év alatt eléri a végleges magasságát, utána már csak a törzsfala vastagszik, és négy év után lehet vágni.

Hogyan kell gondozni a bambuszt? 

Ahhoz, hogy kiderítsem, nevelhető-e itthon is kellő törzsvastagságú bambusz, nem elég a szerves trágya és mulcs, a száraz időszakokban öntözni is kell. Sokan mondják, hogy a bambusz invazív, de ezt legfőképpen a terjeszkedésére értik, a fogalom mást jelent. Megfelelően kell ültetni és gondozni, és mezőgazdasági körülmények között teljes mértékben kordában tartható. Mégis, a bambusz azon kevés fajta közé tartozik, mely a gazdáknak járó terület alapú támogatásban a nem támogatott növények listáján szerepel. Azt gondolom, hogy a klímaváltozás korában, amikor az őshonos fajták sorra halnak ki amúgy sem értelmezhető és nem előremutató már ez a szemlélet.

Hogyan jutottál el a zánkai bambuszültetvénytől az etiópiai bambusz-szárítóig?

Fél évvel azután, hogy az ültetvény elindult, felhívott egy erdész, Puttkamer Bence (Bernhard v. Puttkamer), aki sok évet dolgozott Etiópiában. A GIZ-nek a Covid idején volt egy kórházi ágy projektje, ahol húszezer ágyat készítettek bambuszból, helyi munkaerővel. Érdekes, hogy Etiópiában, ahol van bambusz, nem értettek a technológiához: hogyan kell szüretelni, szárítani, kezelni; ehhez Európából kellett egy szakértő. Azzal a feladattal keresett meg, hogy tervezzek egy fedett-nyitott csarnokot fából, ahol a levágott bambuszt szárítani tudják. Logikus volt, hogy ne fából, hanem bambuszból épüljön, és javasoltam, hogy egy sorolható modul legyen, amit aztán újra fel lehet használni. Szürreális módon egy hét múlva már a helyi etióp koordinátorokkal Zoom-oltam és véleményeztem a prototípust, csomópontokat. 

Furcsa, hogy helyben nem gondoltak erre… 

Szerintem a bambusz Etiópiában a szegények építőanyagaként van megbélyegezve, nincs hagyománya a megfelelő szüretelés, tartósítás, feldolgozás hármasának, és enélkül hamar tönkremegy, hasad, beleköltöznek a bogarak. Be kell áztatni, megfelelő körülmények között szárítani, ez a tudás nincs meg helyben, más a gondolkodás, legfőképpen csak provizórikus, ideiglenes dolgokra van elvétve alkalmazva. Szükség volt a nyugati, PhD-vel rendelkező erdészre, aki megtanította, hogyan lehet a bambuszt tartós építőanyaggá tenni. A szerkezet lényege hogy középen X alakú tartók vannak, amiket vízszintesen bambuszgerenda köt össze, ennek támasztják a száradó bambuszt. A fedés bambuszrattan, illetve ahol eső ellen is védik, ott pálmalevél. 

Hogyan folytatódott a munka, volt-e utóhatása?

Felépült az árnyékoló közel ötezer négyzetméteren, legyártották a húszezer kórházi ágyat, és ami érdekes, hogy ezután az árnyékolóhoz kitalált szerkezetet elkezdték minden másra is használni. Karám lefedést építettek belőle az állatoknak, meg közösségi gyülekezőhelyet. Ezt látva kezdtük a helyi kapcsolatokat felkeresni, hogy tudunk olyan modult is tervezni, aminek nem a középen vannak a lábai, mert az gátja a jó térkihasználásnak. Típustervben gondolkodunk, az építését helyben megtanítjuk, és attól fogva maguknak tudják építeni. Egy helyi mester megtanulta az árnyékoló építésen a technológiát, ő lenne a társunk Etiópiában. Építőtábor-szerűen tudnánk a közösséget tanítani, hasonlóan, ahogy itthon a MOME-n, ahol tanítok, csináljuk már 2016 óta Bene Tamással a MOME studioB keretein belül. Nem drága készterméket akarunk eladni, kicsit olyasmiben gondolkodunk, mint egy DIY katalógus. Bencével és az etióp Samuel Tezazuval közösen dolgozunk egy honlapon és lényegében szolgáltatáson, a TIMBOO-n, ezen keresztül ki fog derülni, mennyire van erre fogadókészség.

Milyen tanulsággal szolgált számodra ez a kalandos vállalkozás?

Etiópián keresztül hamarabb eljutottam a tényleges bambusszal való építéshez, mint gondoltam. A zánkai ültetvény most kicsit újradefiniálódik, lehet, hogy csak arra kellett, hogy Bencével egymásra találjunk. Az ültetvény szerepe cizellálódik, inkább egy mintatelepre gondolok, ahol a fenntartható építőanyagok vagy rendszerek prototípus szinten, kísérleti jelleggel vannak bemutatva. Nem ezen az öt hektáron lesz kitermelve Európa vagy az ország bambusz nyersanyagállománya, de lehet príma helyszíne a felhasználás népszerűsítésének. Lehetséges, hogy meg tud valósulni – hasonlóan, mint Etiópiában – itt is az építésen keresztüli tapasztalással egybekötött kísérletezés lehetősége. Még valamilyen szinten az egyetemi oktatásba való becsatornázhatóságot sem tartom elképzelhetetlennek.

További képek a galériában!