Beszélgetés Csanádi-Szikszay Györgyi építésszel a Structure of Feminarchitecture című sorozatunkban. Íme az interjú második része.
„Mivel élethelyzetünkből adódóan tapasztaljuk a szakmából történő lemorzsolódást, igyekszünk olyan platformot biztosítani, mely megtartó erővel bírhat a szülővé vált építészek számára” – mondja Csanádi-Szikzsay Györgyi építész, aki társaival, Strbac Szalai Anitával és Szvák Dorottyával megalapította a Kisgyermekes Építészeti Műhelyt. A KÉM tevékenysége sokoldalú; ahogy az egyesület neve is mutatja, a tagok – maguk is családos építészekként –gyerekbarát programokkal, szakmai segítségnyújtással és kulturális közösség biztosításával támogatják a kisgyermekes építészeket, de nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek épített környezeti nevelésére is, illetve tudományos kutatásokat is folytatnak. Az egyesületről Csanádi-Szikzsay Györgyivel beszélgetünk a Structures of Feminarchitecture sorozatunkban.
A KÉM indulásának körülményeiről korábban már meséltél nekünk, mindezt a Structures of Feminarchitecture előző részében olvashatják az érdeklődők, de kérlek, emlékeztetőül röviden foglald össze, mi hívta életre az egyesületet.
A családok és gyermekek helyzete már BME-s éveim alatt foglalkoztatott, de a családalapításunk és az édesanyává válásom idején fogalmazódott meg bennem az igény, hogy milyen jó lenne a gyerekekkel otthon töltött évek alatt is kapcsolódni egy támogató közeghez. Szívesen találkoztam volna családos építészekkel. Mivel azonban nem találtam ilyen jellegű csoportot, létrehoztam egyet. Egyelőre még fiatal egyesület vagyunk, megalakulásunk önmagában is egy kísérlet arra vonatkozóan, hogy lehet-e szervezet szinten foglalkozni ezzel a kérdéskörrel, vagy egyéni útkeresések vannak. Tevékenységünk összetétele nem teljesen kiforrott, de számos sikeres programot tudunk magunk mögött. A KÉM hivatalos szervezetté válását megelőzte az MMA 2021-ben meghirdetett pályázata, melyre Architecture Light - A kisgyermekes építésznők tervezői szekcióban betöltött szerepe, illetve lehetőségei című kutatási tervet készítettem el. Támogatást bár nem kaptunk, de a pályamű összeállítása során kirajzolódott az alapításhoz vezető irány. Két fő célt fogalmaztunk meg: az egyik az épített környezeti nevelés, mely keretében a gyerekeket szeretnénk megszólítani, a másik pedig a kisgyermekes építészek szakmai támogatása. Névválasztásunk, a KÉM mint mozaikszó, átvitt értelemben is tetszett: magában foglalja azt a célt, hogy az otthon töltött évek alatt legyen lehetőség szakmai diskurzus hallgatására, könnyebb legyen kapcsolódni az építészethez.
Kérdezlek majd a szülők támogatásának lehetőségeiről is, de előtte mesélj arról, hogy miként zajlik az épített környezeti neveléssel kapcsolatos tevékenységetek!
Mivel a szemléletformálást nagyon fontosnak tartom, ezen a téren elsősorban a felnövekvő generációval szeretnénk foglalkozni; bízom benne, hogy ők érzékenyebbek lesznek a környezetük alakulását illetően. II. kerületi lakosként először helyi iskolákat kerestem fel, melyek közül többen is örömmel fogadtak. A programsorozat fontos pedagógiai eleme a minket körülvevő épített környezet fizikális megtapasztalása, majd annak leképezése rajz, makett vagy akár modell képében. Az osztálytermi és városi helyszínek közti finom váltásokkal dolgoztunk interaktív, cselekvésre ösztönző módon. A második nap kreatív kézműves feladatban egy ívet próbáltunk meg felrajzolni: míg Hidegkúton csoportos rajzos feladat volt, addig Bel-Budán maketteket készítettek a gyerekek, végül Középső-Dombvidéken nagymozgásos feladat keretében 1:1-es építésre került sor az erdőben található „alapanyagokból”.
Szemléletformáló eseményeink célja, hogy a gyerekek jobban tájékozódjanak a környezetükben, nyitottabbak legyenek a sajátosságai iránt, hogy később esetleg tevékenyen vegyenek részt annak formálásában. Mindhárom alkalommal voltak „segítőink”, egy barlangi denevér és egy foltos szalamandra, akik a kerület helyspecifikus élőlényei.
A gyerekekkel folytatott beszélgetés során mi derült ki, miként gondolkodnak a fiatalok a városról, a lakókörnyezetükről?
Alsó tagozatos gyerekekkel foglalkoztunk, akik nem igazán gondolkodnak még ilyesmiben. Például azt, hogy miként jutnak el a napjukat meghatározó helyekre, még a szülő alakítja. Túlnyomó részt autóval hozzák-viszik őket, hiszen a reggeli és délutáni logisztikában ez a legpraktikusabb a családoknak. Természetesen vannak, akik gyalog, vagy az oly népszerű rollerrel járnak iskolába. Mivel azonban ezt nem a gyerekek döntik el, a város és a közlekedés kapcsolatát érintő kérdések újdonságként hatottak számukra. Arról viszont szívesen meséltek, hogy az ő életüket is meghatározó napi rutinban hol töltik szívesen az időt. Többen említettek cukrászdát, jellemző volt az edzések és az egyéb különórák, mondjuk a zongoraóra helyszíne is, de volt olyan gyerkőc, aki az Apáthy-sziklát, sőt olyan is, aki egy fát nevezett meg kedvenc helyszínként.
  |
Említetted, hogy azért foglalkoztok gyerekekkel, hogy a jövő generáció tagjaiban újfajta szemléletmód alakuljon ki az épített környezettel kapcsolatban. Ezek szerint nem megfelelően fordulunk a települések felé?
Van egy hívószavam, a töredezettség, aminek fogalmát a doktori iskolában szeretném majd kidolgozni. Úgy gondolom, hogy az emberben alapvetően van egy építő ösztön. Mindenki a saját módján, a saját lehetősége és képessége szerint szeretne hozzárakni a környezetéhez vagy éppen elvenni abból. Kérdés, hogy ezt miként teszi meg. Illeszkedik az adott elképzelés a meglévő városi szövethez? A megvalósítást szakember végzi vagy öncélú kezdeményezésként jön létre?
A meglévő struktúrák szétdarabolódása sokszor adódhat abból, hogy nem hozzáértően nyúlunk a környezetünkhöz, még ha jó szándékból tesszük is azt.
Az erről való gondolkodás felelősségünk. Ezért is fontos, hogy már gyermekkorban beszélgessünk az épített környezetünkről, figyeljük meg és gondolkodjunk milyenségéről. Valahol itt indul el a tudatosság. Az így felnövő fiatalok később átgondoltan fogják alakítani a saját portájuk környezetét, vagy ha tegyük fel, lesz egy üzlethelyiségük, akkor annak a homlokzatát. Ezek a döntések belső indíttatásból fakadnak, aminek formálását korán el kell kezdeni. Ennek része a vizuális kultúra fejlesztése és a környezetismeret, melyek a közoktatásban is fellelhetők, de talán az épített környezettel kevesebbet foglalkoznak az iskolákban.
Az épített környezeti nevelés mellett a KÉM másik fő célja az építész szülők támogatása. Ez miként zajlik?
Mivel élethelyzetünkből adódóan tapasztaljuk a szakmából történő lemorzsolódást, igyekszünk olyan platformot biztosítani, mely megtartó erővel bírhat a szülővé vált építészek számára. Volt már futóbabakocsis programunk, de idén ősszel is tervezünk egy Catch the Architect! című városi futást. Lassan hagyománnyá válik a képeslap késztő workshopunk, aminek eredményével egy karácsonyi vásáron is szeretnénk bemutatkozni. Szerveztünk bababarát épületbejárást, az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódóan pedig templomsétát. Nemrég az egyik tagunk, Balogh-Ébner Márton a társbérletek témájáról tartott előadást a nagyközönség számára. Mivel ez egy generációkon átívelő kérdéskör, az esemény spontán alakult kisgyermekes programmá. Nagyon jó volt megélni, hogy egy ilyen nehéz témát miként járunk körül három generáció együttes jelenlétével. Összességében azt mondhatom, hogy kísérletezünk azzal kapcsolatban, hogy mi tud megtartó erővel hatni.
Felfigyeltem arra, hogy rendszerint szülőket említesz és nem édesanyákat, illetve az említett előadást egy férfi tagotok tartotta.
Igen, nagyon fontos a KÉM életében, hogy anyákat és apákat egyaránt megszólítsunk. Az egyesület létrejöttekor a meglévő baráti körünk kapcsolódott hozzánk először, tehát organikusan alakult, hogy nők és férfiak is tagjaink. De muszáj hangsúlyoznom, hogy a korombeli férfi építészeknél, és persze más szakmák képviselőinél is azt tapasztalom, hogy szeretnek apukák lenni, szeretik megélni az apaságot, és szeretnek jelen lenni gyermekik életében. Ezen a téren nagyon pozitív társadalmi változást látok.
A tevékenységetek során volt arra példa, hogy szakmai szervezetet szólítottatok meg? Nyújtotok érdekvédelmi képviseletet a szülők számára?
Hosszabb távú céljaink között szerepel, hogy kapcsolatot építünk ki a Budapesti Építész Kamarával (BÉK). Hogy a kamara miként tud hatni a kisgyermekes időszak támogatására, ezzel szoros összefüggésben férfiak és nők helyzetére, egyelőre kérdés számomra. A BÉK a tagjait, a szakmagyakorlókat támogatja. Az, hogy valaki miként jut el a szakma gyakorlásáig, privát út eredménye. Szerintem az még a jövő kérdése, hogy létre tud-e jönni szervezeti szinten olyan csoportosulás, amely képes konkrét igényekkel megszólítani a kamarát, ami ezt értő figyelemmel fogadja majd.
A múltkori beszélgetésünk során említettél egy Szent Ágoston idézetet. A mai alkalomra is hoztál hasonló gondolatot?
Elköszönésnek szántam egy ősi mondást, ami így szól:
„Ha találkozol valakivel, és úgy megy el tőled, hogy növekedett benne az élet, akkor szívedben anyja lettél neki.”
A beszélgetés során anyákról és apákról volt szó, viszont vannak, akik nem élhetik meg a szülőséget, köztük olyanok is, akik tudatosan választják ezt az utat. Erre nem tértünk ki, de fontos számomra, hogy őket is megemlítsük. Ez az idézet pedig nekik és róluk is szól.
Kisgyermekes Építészeti Műhely (KÉM) | Facebook
„A kisgyermekes építészekért – 1. rész” erre a linkre kattintva olvasható.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
