Skardelli György vezető tervezővel beszélgettünk a Ludovika Campushoz tartozó Sportközpont épületéről.
A Diószeghy Sámuel utca felé eső területrészen áll a Sportközpont. Erről a munkáról, a kapcsolódó létesítményekről, területekről a kortárs magyar építészet - egyúttal a második világháború utáni építészettörténet - legendás irodája, a KÖZTI munkatársát, Skardelli Györgyöt kérdeztük.
Úgy tudom, hogy a Sportközpont épületét tervezte, illetve a kapcsolódó és közeli sportpályákat. Jók az információim?
Skardelli György: A Sportközpont, a mellette álló Lőtér épület és a szabadtéri sportpályák terveit készítettük el. A Lőtér épülete mögött van egy szigorú rend szerint felépített akadálypálya, emellett a park felé készült egy szabadtéri sportpálya futópályával, kosárlabdapályákkal, teniszpályákkal, kispályás labdarúgópályával – ezek hozzánk, azaz a KÖZTI-hez tartoztak. Van a területen egy meglévő épület, ennek áttervezését is mi végeztük, a hivatalos neve Hallgatói Központ.
Sokat hallani arról, hogy ön milyen sportlétesítményeket tervez, elég nagy tapasztalata lehet ebben a műfajban. Jelentett különbséget a korábbi munkáihoz képest az itteni, speciális igényekhez való alkalmazkodás?
SGy: A Sportközpont felépítését tekintve meglehetősen tiszta térrendszerű, két alapvető funkciót lát el: sportcsarnok és uszoda egyszerre. A sportcsarnok esetén azt fogalmazták meg az építtetők, hogy olyan belső tér szülessen, amely egyrészt minél jobban szolgálja ki a testnevelésórákat, ugyanakkor legyen alkalmas versenysportra is, egy nagyjából 1300 főt befogadni képes nézőtérrel együtt. Ugyanezen a szinten egy kézilabdapálya-méretű bemelegítőcsarnok is készült. A nagycsarnok multifunkcionális rendeltetésű, azaz a sportfunkción túl az Egyetem minden egyéb ünnepélyes eseményének is teret biztosít. Ilyenkor a küzdőteret is be lehet székezni, vagyis a tűzvédelmi méretezést úgy kellett kialakítanunk, hogy adott esetben, egy időben 3-4 ezer, sőt akár 5 ezer ember is tartózkodhasson itt. A tűzvédelmi méretezést szimulációval támasztottuk alá, ami a tervezés teljesen új módját mutatta meg számunkra. Mondhatom, hogy ez bizonyos értelemben a Puskás Stadion menekítési számításának előszobája volt, amelyet már teljes mértékben szimulációval terveztünk. A nagycsarnok lelátóját a Budapest Arénához hasonlóan úgy alakítottuk ki, hogy az alsó sorok betolhatók, ezzel jelentős területet nyerünk a küzdőtéren, ami lehetőséget ad arra, hogy függönyökkel elválasztva, párhuzamosan, három kosárlabdapálya méretű pályán akár három csoport is megtarthassa a testnevelési óráját, e mellett a bemelegítőteremben a negyedik is edzhet.
Fontos szempont volt, hogy az épület minél szélesebb körű használatára nyíljon lehetőség. Ez az oktatási időszakon kívüli bérbeadás szempontjából is fontos: a legkülönbözőbb sportszövetségek jelentkeztek már be, zajlott a csarnokban már nemzetközi röplabdamérkőzés, a kosárlabdázók is komolyan érdeklődnek a lehetőségek iránt, és az Egyetemi Öttusa Világbajnokságot szintén itt rendezték meg. A sporthoz való viszonyulás remekül illeszkedik az eredeti Ludovika-eszméhez: hogy a szellem pallérozásához szorosan hozzátartozik a test megfelelő edzése is. Így minden teremsportághoz biztosítjuk a szükséges feltételeket. Az uszodában egy 25 méteres medence és egy tanmedence kapott helyet, alkalmas tehát kezdő úszásoktatásra is. Ezt a két meghatározó térrészt – csarnok és uszoda, „száraz és vizes funkció” – foglaltuk egyetlen épületbe, méghozzá olyan módon, hogy ez a nagyméretű épület egyetlen hasábként jelenik meg az Orczy-kert keleti szélén. A hasábot harmadoló pontjában áthatja a külső tér, egyértelműen megjelenítve a tömegben az uszoda és sportcsarnok kettősségét. Ez az áthatás egyúttal egy hatalmas kapuzatot is létrehoz: a Ludovika Campus keleti, Diószeghy út felőli bejáratát. Ennek a megvalósítását már a munkánk legelején nagyon fontosnak gondoltam.
Az Orczy-kert átellenes oldalán áll a Pollack Mihály tervezte Főépület. Ha valaki nyugati irányból közelít a park felé, ez az épület fogadja, mintegy bejáratként a Campus felé. A klasszicizmus szigorú szabályrendszerében tervezett épület a maga tisztaságával képviseli a 19. századi építészeti stílust, annak pregnáns példája. A keleti oldalra tervezett Sportközpont ehhez a funkcionális és szerkesztési tisztasághoz akar igazodni a maga 21. századi formájával. A kihívás adott volt, a funkció adott volt, és ez öltött testet az egyszerű, hasábszerű épületben, magába foglalva a kapuszerű külső teret. De nem csupán egy hangsúlyos bejárat illúzióját kívántam megteremteni: a fedett, külső tér egyfajta fórum is: a megérkezés, a találkozás, egymás bevárásának a fóruma. Megvan a története annak is, hogy hogyan jutottam erre a megoldásra. Amikor kiírták a pályázatot, az első bejárás alkalmával végigjártuk az elhanyagolt állapotú Orczy-kertet, és azt láttuk, hogy elhanyagoltsága ellenére él a park: emberek sétáltak fel-alá, a kert és a tó még leromlott állapotában is festői volt.
Már ekkor látszott egy jól működő campus csírája. A pályázat minden résztvevője számára inspiráló lehetett ez a látvány. Volt ott egy szabadtéri kosárlabdapálya, ahol gimnazisták bandáztak, és miközben néztem a vidám fiatalokat, arra gondoltam, hogyha esne az eső, nem tudnának itt lenni, élettelen volna az egész. Szerettem volna az új épületben is létrehozni egy ilyen helyet. Egy találkozóhelyet, egy olyan élettel teli területet, amely jól szolgálja az odaérkezők igényeit. Közös pont a belülről, a Campus felől érkezők és a kívülről érkező látogatók találkozására.
Úgy gondoltam tehát, hogy az egyetlen épületbe összefogott Sportközpont tömegét, a két alapvető funkció mentén nem csupán egy előcsarnokkal osztanám ketté, hanem az épület szerves részeként egy nyitott, de fedett területrésszel is, amit Fórumnak neveztünk el. Amúgy a Fórum fölött található az előcsarnok - mintegy beltéri folytatása annak -, amely a nézőterek megközelítését szolgálja; a sportcsarnok 1320 fős lelátója mellett az uszodának is van egy 200 fő befogadására alkalmas nézőtere. Az épület tömegét imitáló műkő padok is kerültek a Fórumra annak érdekében, hogy ne a földre kelljen ülnie a várakozóknak. Ebből a kialakításból, a tömeghez igazodó hatalmas méretből nyilvánvalóan adódott a kapujelleg. Az Orczy-kert korlátozottan, de nyilvános közterület, amit ugyan estére zárnak, de minden reggel megnyitják, és bárki beléphet, akár ezen a keleti oldali kapuzaton is.
Ez egy olyan oktatási intézmény, amelynek nagyon kötött élete van, ez megkötötte a tervezői szabadságot is?
SGy: Bizonyos értelemben teljes szabadságot kaptunk, hiszen egy országos tervpályázat lehetőséget ad az embernek arra, hogy tényleg szabadon formáljon véleményt. Adott volt egy alaposan összerakott tervezési program, amit nyilván tartanunk kellett, de a szabadságot az adta az érthető kötöttségek figyelembevétele mellett, hogy a Sportközpont nem csupán az egyetemi életet szolgálja, hanem azt külsősök is használhatják. Azaz egyfajta határmezsgye szerepet tölt be. Ez megbízói szándék volt, már a tervpályázatnál is. Így a sportcsarnok kialakításánál pontosan ugyanolyan kötelmek vonatkoztak a tervezőre, mint bármelyik másik közösségi és sportfunkciójú épület tervezésénél. A jól megfogalmazott program mindig kereteket szab a tervező számára, bármilyen épületről legyen szó, és ez itt sem volt másként. Hogy az adott kötöttségekből ki mit tud kihozni, az az igazi építészeti feladat. Egy sokfunkciós épület esetében az egyértelmű rend meghatározó szerepű a létesítmény működésében.
Ez a rend „leolvasható” az épületen?
SGy: A Sportközpont esetében ez a rend minden elemében leolvasható, akár kívülről járjuk körbe az épületet, akár a belsőben mozgunk. Az előbb említett kapuszerep, a Fórum kialakulásában komoly szerepet játszott a többféle bejárati lehetőség is, amely a különböző működéshez kapcsolódik, és amely erre a területre koncentrálódik. A Fórumra érkeznek meg és jutnak be az épületbe a sportolni vágyók, akár az uszodába, akár a sportcsarnokba igyekeznek. Külön bejáratuk van a nézőtér felé igyekvőknek, és egyértelmű bejárata van a küzdőtéri eseményekre érkezőknek is, akár az Orczy-kert felől, akár Diószeghy utca felől érkeznek a látogatók. Ez valóban határmezsgye az Egyetem és a külső világ között. A Lőtér nyilván egy kicsit más, zártabb világ, a veszélyei miatt nagyobb fegyelmezettséget követel meg, bár hozzá kell tennem, itt is alapvető szempont volt, hogy külső igényeket is kiszolgáljon, külön recepcióval fogadva az ideérkezőket. A Lőtér épülete és az új, rendőrképzést szolgáló épület között a Diószeghy utca felett átívelő híd képez kapcsolatot, a megrendelő egyértelmű kérése alapján azért, hogy az utca túlsó felén álló tanszéki épületek is szerves részei legyenek a Campusnak. És, hogy a hallgatók a hídon átkelve közvetlenül elérhessék a Ludovika Campus minden egyes épületét.
Mesélne a Sportközpont homlokzati megformálásáról?
SGy: A szerkesztés szigorúsága a sajátos helyzetből fakadt. A nyugati oldalon álló Pollack-féle épület szigorú, tiszta, klasszicista szerkesztése hatással volt a keleti oldal kapujaként megjelenő Sportközpont szerkesztési elveire is. Természetesen a területre vonatkozó szabályozás határozta meg a magasságokat, ezeken nem lehetett túllépni, de nem is állt szándékunkban. A pályázat során kétfajta megoldás között tipródtunk. Egyik ötlet alapján úgynevezett okos épületet hoztunk volna létre, amelynél egy szoftver szabályozta volna a homlokzati árnyékolókat a napszaktól, fényviszonyoktól és időjárástól függően, külső héjában teljesen üveggel burkolttan. A másik megoldás, ami végül is megvalósult, a zöldhomlokzatos kialakítás volt. Most még a gyámolító acélszerkezet dominál, mert a növényzetnek idő kell, amíg benövi a szerkezetet a maga organikus módján. Mindkét esetben afféle kettős homlokzatkialakítás volt a cél. A pályázati anyagunkban azért készítettünk üveghasábot, mert a 19. században egy üvegház állt ezen a területen, és úgy gondoltuk ez jó érv a döntéshez.
Persze ebben benne volt a több évtizedes pályázati rutin is, amely szerint két verzió közül a drágábbal kell pályázni, hiszen abból az olcsóbb felé még könnyen lehet lépni.
Ez meglepő lehet egy laikus számára…
SGy: Lehet, hogy meglepően hangzik, de igazság szerint egy pályázat során az ember csak becsülni tudja a költségeket. 2012-ben írták ki ezt a pályázatot, és nem volt véletlen, hogy nagyon magas volt a részvétel, 52 pályázó indult, a válság kellős közepén voltunk. Évekkel később valósult meg az együttes, egy addigra rendkívül pezsgővé vált építőipari közegben, ahol már teljesen más ára volt az anyagnak, az élő munkaerőnek. De a megvalósításra szánt keret lényegében változatlan maradt. Egy tervezőnek ebben a folyamatban is helyt kell állnia: tudomásul véve a lehetőségeket, és megtartva az igazán fontos tervezési elveket kell meghoznia a döntéseit. Így tértünk rá már a pályázat során is felmerült „természetes” elvű homlokzati kialakításra szemben a „technikaival”. A kettős homlokzati rendszer továbbra is megmaradt, de a későbbi egyeztetések során alakult át a tervünk zöldhomlokzattá - a megrendelő és a tervező közötti egyeztetési sorozat végeredményeként. Ennek a folyamatnak nyilván volt fájdalmas része is, például a felülvilágítók elmaradását nagyon sajnáltam. Az egyértelmű költségtöbbletet talán ellensúlyozta volna a működés során tapasztalható kedvező hatásuk. A kettős homlokzat részeként valósult meg a helyszínen látható rozsdamentes acéltartó rendszer. Bár a tájépítészek megesküdtek rá, hogy az acéltartókra föl fog futni a növényzet idővel, az acéltartókat úgy alakítottuk ki, hogy önmagukban is kellemes látványt nyújtsanak. Nemrég ért véget egy fotópályázat, ahol az acéltartó és a vakolt homlokzati felület sajátos fény-árnyék játéka elég sok pályázót ihletett meg. A növényzet időközben megindult, ami azért jó, mert rendkívül szép lehet majd az évszakonként változó homlokzat: a háznak téli, nyári, őszi és tavaszi ruházata is lesz, ezáltal is erős, sajátos természeti kapcsolatot tart majd az Orczy-kerttel. Az épület előtt jelenleg szabadon álló fémhálónak is számos változata volt, érzelmes, organikus, szigorú, de végül - nem véletlenül - a katonás rendben megfogalmazott mellett döntöttünk. Nyilván az ember teljesen másképp formálta volna az acélpászmák vonalvezetését például egy másik oktatási épületnél, de az Egyetem karaktere megkívánta, hogy itt valamiféle rend legyen. Ezt persze oldani fogja a folyamatosan erősödő és a kifejlődött növényzet. A szakértők szerint 5-7 év alatt teljesen benövi majd, kíváncsian várom, ez mindenképpen érdekes utóélete lesz az épületnek.
Melyik az ön számára legkedvesebb/legfontosabb része az épületnek?
SGy: Óriási dolognak tartom a Ludovika Campus projektet. Minden épületével, az épületek közötti igényes felületekkel, a revitalizált Orczy-kerttel, a csónakázótóval, a parkot behálózó sétautakkal és egyéb részleteivel méltó az egykori alapítók szándékához. A 21. század első felében létrejött egy teljesen új egyetemi campus, egy új, városléptékű építészeti tett, amely már most is hatással van a közvetlen környezetére. A Sportközpont legkedvesebb része számomra mindenképpen a Fórum, a Campus keleti kapuzata, amely jelentőségét tekintve túlnő a Sportcsarnok funkcióján. Reményeim szerint valóban működni fog ez a terület. Talán pont azért, mert ez a tér az épülethez, a parkhoz is szervesen tartozik. Ha ez valóban megtöltődik élettel, azt nagyon komoly építészeti tettnek érezném.
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON Magazin Ludovika Campus különszámában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
