Nyilatkozat - Soproni AMI - U. Nagy Gábor ügyében

A Magyar Építőművészek Szövetségének elnöksége aggodalommal figyeli a Soproni (korábbi nevén Nyugat-magyarországi) Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézete körül kibontakozó eseményeket. Az AMI oktatási tevékenysége az elmúlt évtizedekben a magyar művészeti oktatás értékes elemévé vált. U. Nagy Gábor építész oktatói és vezetői munkássága során és eredményeként az AMI képzési színvonala a szakma számára jól érzékelhetően emelkedett, szakmailag megbecsültté vált az egykori Selmeci Akadémia jogutódjának új művészeti képzése.

A sokszorosan díjazott építész kiemelkedő oktatói munkásságát és példamutató építészi működését 2018-ban Szövetségünk Kotsis Iván-éremmel ismerte el.

Megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy U. Nagy Gábor építészt, egyetemi docenst, az AMI intézetigazgatóját a Soproni Egyetem vezetése azonnali hatállyal felmentette minden egyetemi tisztségviselése alól és elbocsájtotta oktatói állásából.

Meggyőződésünk, hogy ez a drasztikus lépés nem szolgája sem az AMI diákjainak és tanárainak, sem az Egyetemnek az érdekét, U. Nagy Gáborral szemben pedig méltatlan és megengedhetetlen eljárást jelent.

Meggyőződésünk, hogy a magyar művészeti oktatásnak érdeke, hogy U. Nagy Gábor méltó körülmények között folytathassa oktatói és oktatásszervezői tevékenységét.

A Magyar Építőművészek Szövetségének Elnöksége ezzel a nyilatkozatával kiáll U. Nagy Gábor építész mellett, felajánlja szakmai támogatását és segítségét az ügy rendezése érdekében.

 

A MÉSZ elnöksége

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Közel 50 különleges játékelem várja ősztől a gyerekeket Európa egyik komplexebb játszóparkjában.

Végre befejeződhet a Sagrada Família

Végre befejeződhet a Sagrada Família

Építési engedélyt kapott a Sagrada Família több mint 130 évvel a munkálatok kezdete után.

Építészek fognak össze a klímaváltozás ellen

Építészek fognak össze a klímaváltozás ellen

A RIBA Stirling díjat elnyert 17 építész a klímaváltozásra és a rohamosan kipusztuló fajokra hívja fel a figyelmet. 

Hirdetés