A minőség limbóléce

Iskola Szentpéterfán

• Szöveg: Kalmár László
• Fotó: Alexandra Timpau
• Olvasási idő: …

A jó tanár tudásának húsz százalékát adja át, a többi nyolcvan arra való, hogy a húszat hitelesítse. Ha ez igaz, akkor Pareto* van mögötte. Matematikai törvényszerűség lenne, hogy a CAN Architects (és megannyi fiatal építésziroda) terveinek hány százaléka épül meg? Talán ezért is fontos, hogy a megépültek, mint például ez az iskola, hitelesítsék a papíron maradtakat. Kalmár László írását az OCTOGON magazin 185-ös (2023/5-ös) lapszámából az iskolakezdés apropóján (is) osztjuk meg.

Szentpéterfán a számtalan helyes döntés – melyek nagy részét az építészek sugallták – olyan klassz eredményre vezetett, olyan normalitás felé, ami kirívó idehaza. Az iskola alsó és felső tagozatának egyesítése nyilván evidencia volt, az viszont, hogy ez egyrészt a meglévő épület megtartásával valósulhat meg, másrészt, és főleg, hogy különálló épületekben, nos ez példamutató (mint Arne Jacobsen iskolái). A településkép nem sérül, az épületek takarékosak maradnak, a gyerekeket értelmezhető lépték veszi körül, az öreg fák megmenekülnek. Ráadásul e döntés következménye, a fedett-nyitott közlekedőrendszer, ami olcsó, mégis rendkívül hasznos oktatási tereket hoz létre, melyről mások csak álmodnak, sokszoros költségvetési keret mellett is.

Italo Calvino jut eszembe (a Láthatatlan városok), ahol a liguriaiak szófukarságával a szépséget a bizonytalanban és a nyitottban – a tartalom sokrétű befogadásában mutatja meg. Az építészeti kapcsolatok téri minősége: alapvetés. Nagyon jó, hogy ez, és szinte csak ez válik a legerősebb külső karakterjeggyé, úgy, hogy még a színe is a megbízó identitását erősíti. A régi, utcai főbejárat az új rendszerben szinte szükségtelen, hangsú- lya talán csökkenthető lett volna, hogy a tényleges főbejárat nagyon jó arányú gesztusa kicsit se gyengüljön. Az építészet olyan mértéktartó, hogy szinte csak külső és belső terek alakítására szorítkozik, szinte eszköztelenül. Ezen a szemléleten csak az új épület oromzatai és párkányai mutatnak túl, én talán még ezt a pici szabadságot, a nagyon kevés megjeleníthető karakterjegy egyikét is csendesítettem volna az összkép érdekében.
 

Korábban az építészeti minőség összeforrt a műszaki, anyagi minőséggel, e régi evidencia még a népi építészetben is megfigyelhető volt. Újabban e két minőség mintha szétválna. Kortárs belga, francia és spanyol példák arra mutatnak, hogy az anyagi minőség látványos, szinte kiáltványszerű mellőzésével is milyen magas építészeti minőség keletkezhet, de rögtön észre kell vennünk, hogy emögött milyen különleges megbízói karakter és társadalomkép rajzolódik ki. Tudom, hogy a szentpéterfai iskolánál a legtöbb kérdésre (amiről mi, építészek korábban azt gondoltuk, hogy lényegi) itt a pénzügyi korlátok miatt eleve határozott válasz volt: nem fér bele. Más részleteket a kivitelező intézett el, látom, magyarázni sem kell. A megvalósult együttes mégis feltűnően magas színvonalú, emiatt el kell gondolkodnunk, leginkább a közeljövőre vonatkozóan, mit jelenthet az építészet a mai Magyarországon? Mi lehet ebben az építészek szerepe, mozgástere, miben kereshetjük a minőséget, mivel békélhetünk meg, és miért kell küzdenünk a végsőkig.

Mostanában a minőséget limbólécnek látom. A boomerek nekifutásból közelítenek felé, a derűs ifjabbak simán lehajolnak alatta. Na most azt a „sima” lehajlást a boomerek gyakran irigylik, ekkor laza jampec mozdulatnak látják (napszemüveg, zselézett haj), máskor meg derékba törésnek gondolják, és sajnálkoznak. Viszont amelyik boomer nekifutásból próbál átugrani felette, gondol-e a leérkezésre? Hogy a leérkezés (igazából már a nekifutás is) időnként nagyobb derültséget okoz, mint a hídba ereszkedés. És ha egy törtben a minőség a számlálóban és a nevezőben is szerepel, akkor vajon lehet-e vele egyszerűsíteni?
 

Zumthor azon felvetése, hogy a szépségnek kemény magva van**, a költészet felől jött, itt pedig visszatér annak gyökeréhez, az oktatáshoz. Mert az itt az építészeti szépség eredője, bármennyire is lehetetlen ezt ma Magyarországon kimondani – az oktatás. Sutos tanterem, turning classroom, tanulási táj, közösségi terek. Minden a gyerekek felől közelítve, a tanárok munkáját segítve, mondanom sem kell: közösségi tervezés útján. Számomra ezt jeleníti meg a nagy piros lépcsőfok a főbejárat előtt: a megközelítés egyedi hangját. Az összes tanteremből kilátás nyílik a falura. Ez miért is szokatlan? Eltereli a gyerekek figyelmét? Ellenkezőleg, folyamatos kapcsolatot jelent a közösséggel, melynek eredete, célja és értelme az általános iskola. Jut eszembe, az építészet nem ugyanilyen folyamatos kapcsolatot jelent a közösséggel, mely annak eredete, célja és értelme?

__

*Vilfredo Pareto eredetileg vasútmérnök, utóbb közgazdász guru, az egyenlőtlen vagyoneloszlás leírására találta ki az azóta Pareto-elvként ismert, és nagyon sok mindenre igazolt megfigyelést. Persze a Pareto-elvre Gauss azt mondaná: LOL, normál eloszlás, és legyintene.

**Peter Zumthor: A szépség kemény magva (1991)

__

A szentpéterfai iskolát a Qvarta egyik kedvenceként említi a legfrissebb TOP TRIÓ részben, és ráadásul a CAN Architects-et kérték fel a sorozat folytatására. Olvasd el ITT!

További fotók a képgalériában!