Málnai Béla (1878-1941) – a második világháború előtti évtizedek stílusváltásai egy építészpálya tükrében
A ’30-as években a Bauhaus tanulságai eljutottak Magyarországra is, és fokozatosan érvényt szereztek az újfajta építészeti szemléletnek. Miközben a hatalom megbízóként továbbra is a „stílusban tervezést” preferálta, a felvilágosult polgári megbízók sorra építtették modern stílusban a bérházakat, családi villákat.
  |
A Napraforgó utcai modern családi házas lakótelepet a kezdeményezői mintának szánták, a kor számos jeles építésze részt vett a tervezésében, még a hivatalos neobarokk mestere, Wälder Gyula is. Málnai Bélának azonban nem áll itt háza, pedig 1932-től már ő is kizárólag modern társasházakat tervezett. Modernizmusának előfutára első – és egyetlen – mérnöki szerkezete, az előző részben említett „Citadur” betonból épült kilátó a BNV-n, 1932-ben. Modern bérházai esetében is igaz, hogy mint hagyományos iskolázottságú építész, homlokzatokat komponál, csak épp díszek nélkül,– a modernizmus új esztétikáját formai és nem térszervezési problémaként kezeli.
A modern gondolkodás elválaszthatatlan jellemzője egyfajta dinamizmus, feszültség, kísérletezés – Málnai késői építészete nem ilyen. Nyitottsága, rugalmassága révén felismei és elismeri, hogy ez a jövő, átveszi a korszerű formákat, de klasszikus iskolázottsága folytán a modernet is inkább formanyelvként kezeli és alkalmazza, valódi tartalmáig, a szabad térszervezésig nem jut el.
Fiát azonban Le Corbusier-hez küldi tanulni. Nagy gondot fordít a részletekre, ahogy korábban is, stílusoktól függetlenül, és ebben az időszakban is megemlíthető a belsőépítészet elsőbbsége – Ostrom utcai, rendkívül egyszerű, mondhatni sablonos házában a külső színvonalát messze felülmúló kapualj található, elegáns részletekkel.
  |
Budapest újonnan beépülő körzeteiben mindenütt ott hagyta kézjegyét, modern társasházai – a Bimbó úton, Kitaibel Pál utcában, Attila úton, Pozsonyi úton, Tátra utcában jó formaérzékkel és nagy mesterségbeli tudással komponáltak, de nem hökkentenek meg egyediségükkel. A lakóházépítészetben puritán funkcionalizmus jellemzi Málnait, aki mindig is hajlott rá, hogy gazdaságosan építsen. Ez időben tervezett családi villái esetében ugyanakkor továbbra is a megbízói igényeknek megfelelő, olaszos árkádos házak dominálnak. Kiemelkedik Szemere u. 8. számú bérháza, amely félig-meddig középület, földszintján az Ügyvédi Kamara helyiségeivel. Klasszikus arányú homlokzat-tagolásában, kőburkolatos, dísztelen eleganciájában, finom kovácsoltvas rácsaiban mintha a premodern támadt volna fel, és egyúttal illeszkedik a negyed meghatározó, klasszicizáló modern karakteréhez. Modern munkáit is közli a Magyar Építőművészet, maga is visszatér a lapszerkesztéshez, 1939-ig a MÉ munkatársa.
Utolsó munkáját, a meglehetősen egyszerű megjelenésű Ürömi utcai bérházcsoportot már fiával együtt jegyzi. Bár újítóként nem volt jelentős, a kortársak, sőt az utókor szemében is „Valaki” maradt – ezt bizonyítja Fischer József 1943-ban, két évvel Málnai halála után megjelent elemző cikke, valamint az, hogy halála után egy évvel, 1942-ben az Országos Iparegyesület „Jövő Budapestje” című kiállításán Málnai László mellett Málnai Béla terveit is bemutatták. Fischer a Tér és Formában a 20. század első három évtizedének eredményeit bemutató válogatásában szerepelteti a Nádor utcai bankházat is – melynek jelentőségét az építészettörténet azzal ismerte el, hogy elsőként vette fel a huszadik századi műemlékek közé. 1978-ban születésének századik évfordulójáról számos országos napilap megemlékezett.
  |
Málnai teljes életműve – amellett, hogy stílusváltásaiban nyomon követhetők a huszadik század szellemi és esztétikai változásai – arra is példa, hogy mihez kezdhetett egy olyan építész, aki egyaránt elkötelezett volt az építészet szépsége és hasznossága iránt.
1937-ben, még életében így méltatta egy ismeretlen kritikus a Színházi Élet oldalain: „Málnai Béla kiváló műépítészünk(…)— lírikusa ennek a hatalmas építészeti gárdának, amely nem szégyell visszapillantani a velencei stílus századokat álló nemes törekvéseire sem. Vonalvezetését szigorúság és nyugodtság jellemzi, munkája szuggesztív, színes és hangulatos…” 1941-ben hunyt el, munkásságáról a ’70-es években jelent meg nagyrészt a premodern és modern korszakára koncentráló kismonográfia (szerzője Mendöl Zsuzsa). Házai részletes adatokkal és fotókkal ezen a linken tanulmányozhatók.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
